the journal - h.s. (hungarian)

58

Harry megfogta a kezem és egy kicsit távolabb vezetett, miután kiválasztottuk a fénylő hűtőből, hogy mit iszunk.

"Tudod, mit?" Súgta a fülembe Harry, miközben egy méregkék színű italon viccelődtünk.

Megfordultam. "Nem." Sokkal közelebb állt hozzám.

"Most jutott eszembe, hogy valójában már éjfél előtt itt voltunk - ami azt jelenti, hogy valami különleges ital van az étlapjukon. Szóval mit szólnál hozzá, ha kipróbálnánk valami nagyon egzotikusat és frisset?" Ajkán ott időzött a mosolya, ahogy egyre közelebb hajolt hozzám. Alig volt helyem, hogy mozogjak. Még mindig körülöttem volt a karja, ahogy a hűtő ajtaját tartotta. És a hideg levegő, ami a mögüllem jött meg Harry melegsége, egyszerűen varázslatos.

"Nos, érdekesen hangzik." A fülébe suttogtam, mielőtt lábujjhegyre álltam és adtam neki egy kis csókot, ami csodálatos színt váltott ki az arcán. Miközben Harry megrendelte azt az 'egzotikus' és 'éjfél előtti' italt, amiről beszélt, addig én egy közelebbi pillantást vetettem a kis chicagoi gyöngyre.

Ez egy kis aranyos hely - egy igazi városi ékkő, amit nyilván Zayn mutatott Harrynek és Louis-nak. Kíváncsi vagyok rá, honnan ismeri Zayn ezt a helyet? Elég kicsi és kicsit zsúfolt az asztalok és a székek elrendezése miatt, de szörnyen tiszta és annyira aranyos, hogy az asztalokon lévő kis műanyag virágokkal próbálják még kedvesebbé tenni a helyet.

"Mindig nyitva van. Mármint szó szerint mindig nyitva van! Nem vagyok benne biztos, hogy Mr. Yukkie valaha is alszik. Beugorhatunk fél 3-kor, vagy hajnali 6-kor, a hely akkor is nyitva van!" Harry a négy székes magas fehér asztalnál megállt, amiről el lehet mondani, hogy privát - mivel csak egy másik vevő ült a helyiség másik felében egy félig üres tál felett.

"Komolyan shawarmát eszel hajnali 6-kor?" Kuncogtam, ahogy kizipzároztam a kabátom és levettem az oldaltáskámat, majd letettem az egyik székre.

"Nos. Azt hiszem, mondhatjuk ezt egy tényleg, tényleg késői kajálásnak?" Gondolkozás nélkül egyszerűen megfogta a kabátomat és lesegítette rólam. A szívem őrülten vert. Már megint.

"Szóval, srácok, ti sokat mozdultok ki és buliztok? Louis-ról totálisan el tudom képzelni, hogy olyan fajta." És ezt őszintén mondtam. Azzal a görbe, bájos mosolyával és kissé pimasz hozzászólásaival Louis valószínűleg olyan személyiség, aki pokolian sokat szórakozik.

"Ja, nos, alkalmanként megtörténik, ja. Egy kis buli soha senkit sem ölt még meg, nem igaz? Olyan koncertek után, mint a múlt szombati, annyira fel vagy pörögve, hogy nem mehetsz utána egyszerűen haza és ágyba bújsz, érted? Annyi fölösleges energia van benned, amit ki kell adnod magadból - és Louis mindig tudja, hol történnek a dolgok. Elég sok éjszakai, rejtélyes embert ismer, akik a sötétség ezen óráiban élnek és adrenalin löketük van. Azt hiszem, Louis is már majdnem közéjük tartozik. Majdnem." Szélesen mosolyogtam, ahogy Harry mesélt. Olyan érzésem támadt, hogy Louis és Harry még közelebb állnak, mint amit elképzeltem. És ráadásul Harry szavai nem is leptek meg. Könnyen el bírom képzelni Louis-t egy olyan fajta embernek, aki mindenkivel jóban van - nem számít a közösségi státusz, megjelenés és ilyenek. Annyira könnyű vele kijönni. Esetleg annak a Harrynek az ellentéte, aki a konzervatívabb otthonában volt.

Olyan helyen, mint Mr. Yukkie kebabosa ezekkel a hamis műanyag tányérokkal és az olcsónak tűnő kockás szalvétákkal - nem vártam volna, hogy Harry még a bárszéket is kihúzza nekem. De kezdtem megszokni az érzést, hogy ezek a dolgok nem olyanok, amiket egyáltalán fontolóra venne. Olyan, mintha része lenne a lélegzésnek és az életnek, mintha ez természetesen be lenne kódolva a DNS-ébe. De mindezt otthon tanították meg neki - a sok ismétlés miatt már berögzült neki. Hogy őszinte legyek, így gondolni a dologra sokkal elszomorítóbb.