the journal - h.s. (hungarian)

48

[Harry szemszöge]

Ugyanolyan meglepettnek tűnt, mint amilyen én voltam. Egészen addig, ameddig kezeit a szája elé kapta, próbálta visszaszívni szavait. Ekkor vettem észre, hogy az én pulcsim van rajta.

Általában jó vagyok abban, hogy a megfelelő szavakat kimondjam - vagy leírjam. De az, hogy ebben a túl ismerős ruhadarabban látom. Azt látni, hogy tökéletesen leér egészen a combja közepéig, persze a pulcsi nyitott nyaka is eléggé hosszú volt. Azt látni, hogy kezeit teljesen elrejti. Hogy csak én tudom kivenni alakját a sötétszürke kötött anyag alatt és hogy a testét melegen tartja a pulcsim - nem bírtam megszólalni. A látszólag véletlen ruhadarabomat valaki máson látni. Habár számomra messze volt a véletlenszerűségtől és ez egy különös melegséggel töltött el, ami szétáradt bennem. Ez volt, ami a szám szélét egy legyőzhetetlen vigyorra húzta és amitől szívverésem felgyorsult.

Mivel egyetlen szót sem tudtam megformálni - láttam, ahogy Amber idegessége egyre jobban nő. Nem tudtam mást csinálni, folyamatosan mosolyogtam és teljes ámulattal meredtem rá - alkalmanként még egy halk kuncugás is elhagyta a számat. Tekintete, ami tökéletes keveréke volt a kéknek és a szürkének egyre félénkebb lett. Egyik kezét keresztbe tette maga előtt, miközben próbált egy mosolyt visszatartani.

Késztetnem kellett magamat, hogy elnézzek, mielőtt totálisan szatírnak nézne - de a mosoly, amit nem bírtam legyőzni tökéletesen a helyén maradt.

"Tehát te vagy Aria unokaöccse? Miért nem tudtam ezt ezelőtt?" Érezni lehetett az izgatottságot a hangjában és csillogó tekintetében, még a vörösödést is lehetett látni az arcán.

Hangja visszarántott a valóságba és megint felnéztem rá - még mindig olyan rendetlenül gyönyörű és nyugodt, mint előtte.

"Hmm-mm, azt hittem, tudod. Azt hittem, hogy talán Jenny megemlítette." Komolyan össze kellett szednem magam, nehogy fogjam magam és egyszerűen átsétáljak azon a kibaszott előszobán és engedelmeskedjek szívem ordító, sóvárgó parancsának, hogy csak szimplán csókoljam meg. Nyeltem egyet és vettem egy mély levegőt, miközben néztem, ahogy felemeli a szemöldökét és egy halvány zavarodottság tör rá.

És mindeközben halvány lila gőze sincs arról, ami bennem van. Helyette csak annyit vettem észre, hogy szorosan keresztezi kezeit mellkasa előtt, de nem úgy, mintha vonakodni vagy elzárkózni akarna. Arca túl nyitott és pozitív ehhez - kíváncsi vagyok, hogy akkor talán ő is ugyanazt érzi? Talán azért fonta szorosan össze karjait, nehogy keresztülmenjen az előszobán és...

Komolyan ki kell ezt a hülyeséget vernem a fejemből, vagy különben teljesen meghülyülök.

Hogy a fenébe lehet ez csak a harmadik alkalom, hogy találkozok vele? Most már úgy érzem, mintha senki sem lenne a világon, akiről a gondolataim szólhatnának - csak ő.

Egy mormogást hallottam felőle, ahogy a válaszomon gondolkodik. "Nem, valójában Jenny semmit sem mondott. De most már sokkal több értelme van - semmi neheztelés, de Marc-kal azon, nos...tűnődtünk, hogyan kaphatta meg az állást. Mármint Jenny csodálatos - de, hát mi csak. Nos, csak úgy tűnt, hogy ő nem...érted. Néha egy kicsit..." Tekintete felvándorolt az arcomra, aztán megint a padlót vagy a kezeit nézte.

"Néha egy kicsit ügyetlen, igen - tudom, hogy érted. Ezért is volt kábé 6 különböző állása - azt hiszem - csak ebben az évben. Úgyhogy, értem." Meglepődtem, mennyire összeszedett és nyugodt a hangom, amikor egész valóm gyakorlatilag reszket, hogy újra megérinthessem.

Amber bólintott a válaszomra. "Igen, oké. Igen, pontosan." Egy kis szünetet tartott, ahogy egymás szemébe néztünk, majd ajkai megint szétváltak. "Öhm és szia, Harry."

Nevetett és úgy tűnt, egy kicsit felengedett, ahogy karjai leestek az oldala mellé.

"Szia, Amber." A szemeit forgatta ügyetlenségünkre, mire én próbáltam legyőzni a mosolyomat, amitől egyszerűen kuncogtam. "Tehát, mit csinálsz a nagynéném lakásán?" Közelebb mertem hozzá lépni, miközben kezeimet kivettem a zsebeimből, hogy levegyem a kabátomat.

[Amber szemszöge]

Szent szar. Basszus basszus basszus. Hogy tudja valaki ezt a rohadt téli kabátot ennyire dögösen levenni és még jóképűbbnek kinézni, mint az egész Abercrombie and Fitch modeljei? A lépcsők megmászása miatt az arcán keletkező halvány pirosodás még mindig ott volt. Arca annyira gyönyörű, hogy még a lélegzetem is elakad időről időre, ahogy mosolyog. Ahogy felakasztotta a kabátját, én levettem a maszkomat. Kicsit beharaptam a már amúgy is remegő kezem mutatóujját. Szentséges szar, hogy nézhet ki ennyire jól?

Ahogy megfordult, gyorsan leengedtem a kezem. Imádkoztam, nehogy észrevegyen bármit is az olvadozásomból. Összpontosíts. Összpontosíts. Mit is kérdezett? Vettem egy mély levegőt és rámosolyogtam.

"Valójában Daisyre vigyázok - Ariának randija van ma este."

Szent szar. Itt van Harry. Mi a fene ez? Az én életem nem lehet valami klisés film! Ahogy kimondtam hangosan Daisy nevét, azonnal késztetést éreztem, hogy ránézzek. Amitől megtettem pár lépést, és máris a nappaliban voltam - örültem, hogy Harry követ.

"Randizik?!" Teljes meglepetten suttogta Harry. "Viccelsz velem? Kivel?"

Örültem, hogy suttog. Megláttuk az elénk táruló alvó Daisy látványát. Annyira békésen feküdt a pléden - mély álomban lehetett.

Annyira furcsa, hogy Harry valószínűleg jobban ismeri Ariát, mint én. Úgy tűnt számomra, hogy a közöttünk lévő kis kapcsolat valahogy szorosabb, mint valaha gondoltuk volna. Talán a véletlenszerű találkozásunk csak a statisztika kérdése volt? Végül is találkoznunk kellett, nem?

"Valójában ötletem sincs, hogy kivel van." Tekintetemet Daisyről Harryre vezettem, aki közelebb állt hozzám, mint ahogy vártam. "De teljesen ki volt öltözve. Csodálatosan nézett ki!" És Harry illata is annyira jó.

Ahogy Daisyre nézett, annyira varázslatos volt. Annyira könnyű észrevenni, hogy törődik ezzel a kislánnyal. Mi is az ő családi kapcsolatuk? Daisy biztos az unokatesója, azt hiszem. Még mindig irreális számomra, hogy Ariát és Daisyt hozzákapcsoljam Harry családjához.

Figyeltem, ahogy Harry visszanéz rám még mindig teljesen meglepődve. "Hűha. Nos, akkor ennek örülök. Megérdemli." És tényleg boldognak tűnt. Tekintete visszavándorolt Daisyre és az ő szőke hajára.

Én viszont még mindig Harryt néztem - próbáltam kitalálni minden egyes részletet róla, mintha tényleg olvasni tudnék abból, ahogy Daisyt nézi és abból, hogy az állának a vonala mennyire éles és tökéletes. Izmai végigvonulnak kidolgozott, sima bőre alatt - tisztán ki lehet venni, hol futnak az erei. De ha Aria az ő nagynénje - akkor anyai- vagy apai ágon?

Próbáltam visszaemlékezni arra, amit Aria mondott a családjáról. Tudtam, hogy New Yorkban élt, de igazság szerint nem mondott magáról sokat.

Egy édes mosollyal az arcán megtette azt a pár lépést, amivel teljesen belépett a szobába - addig ment, ameddig Daisy mellé nem ért. Letérdelt és egy gyengéd mozdulattal felvette Daisyt a padlóról. Figyeltem, ahogy izmai megfeszülnek, ahogy mozgott. Gyönyörű tetkói úgy tűntek, mintha életre keltek volna, miközben felemelte Daisyt.

Szinte hallom, ahogy azt suttogja, hogy 'szia, Daisy', miközben Daisy próbálja kinyitni fáradt szemeit. Mohón magához kapta Harry szürke pólóját és könnyedén fogta az anyagot. Harry a legszélesebb és legbüszkébb mosollyal ajándékozott meg, miközben elálltam az útjából, úgyhogy egyenesen Daisy szobájába tudott menni. Eközben a szívem szó szerint elolvadt.