the journal - h.s. (hungarian)

56

Nem mondtam sokat. Valójában semmit sem mondtam. Csak megismételtem korábbi cselekvésemet, és megfogtam a kezét. Még egy kicsit közelebb is húzódtam hozzá a kanapén. A kereszt tetoválást simogattam, miközben Harry engem figyelt. Végre vettem egy mély levegőt, és felnéztem rá halvány mosollyal az arcomon. "Tudom, hogy igazából nem hiszel az efféle dolgokban - de biztos vagyok venne, hogy ő most valahol nagyon büszke rád."

Látni lehet, ahogy egy icipici időre a remény kis szikrája fellobbant a szemeiben, pont mielőtt újra eltűnt volna, már csak a jádezöld szemei meredtek rám. Aztán egy kicsit bólintott, mintha csak ezt tudná most nekem megadni. A szívem kétszeres tempóban dobogott.

Harry megköszörülte a torkát és visszafordította tekintetét a naplóra, ami még mindig az asztalon feküdt. Hangja egy kicsit mélyebb volt ez alkalommal. "Oké, következő kérdés. Mi a legszokatlanabb dolog, amit ki szeretnél próbálni, mielőtt meghalsz?"

Sikerült mosolyognom a kérdésemen, amit hangosan felolvasott. Mindig kíváncsi voltam rá, hogy erre mit válaszolnának ez emberek - nekem van egy nagyon jó válaszom. És ez sok mindent elmondhat az illetőről. Először is - mit gondolnak ők szokatlannak. Másodszor - ha álmodnak róla, előbb-utóbb meg is fogják csinálni - nem számít mennyire szokatlan!

"A te kérdéseid sokkal jobbak, mint amiket én gondoltam ki - az enyémek olyan tudod. Szokásos dolgok. Például; volt kiskorodban háziállatod? Vagy hogy mi a beceneved, ha egyáltalán van?" Lenyűgözve mosolygott rám, aztán kissé megrázta a fejét hitetlenkedve - habár azt éreztem, hogy inkább az őt még mindig kísértő érzelmeket próbálja magáról lerázni, amiket a Mrs. Meredith-szel történtek keltettek benne fel.

"Akkor szükséged van gondolkodási időre? Én elmondhatom az enyémet - aztán te is elmondod a tiedet." Kuncogtam egy meleg mosolyt küldve Harry felé. Vagyis azt hiszem, hogy az volt, mert biztos vagyok benne, hogy sugárzok... vagy a melegtől, vagy a boldogságtól. Nem igazán tudom, melyik miatt.

[Harry szemszöge]

"Jól hangzik." Próbáltam elrejteni - de hogy őszinte legyek, halálosan kíváncsi vagyok most. Istenem, alig bírom kivárni, hogy azok a csókolni való ajkak elváljanak és meséljenek nekem. Mi a legszokatlanabb dolog, amiről álmodik? Mi járhat most ennek a gyönyörűségnek a fejében?

Amber ragyog.

Az itt bent lévő meleg miatti pirossága tökéletesen fedi be arccsontját - és az, hogy ez a szín teljes kontrasztban áll a sötétkék csíkos pulcsijával, egyszerűen varázslatos. Pulcsija ujjait feltűrte könyökéig felfedve egy arany karkötőt különböző kisebb medálokkal díszítve. És mint ha csak mindennapi dolog lenne, rajta voltak a vékony gyűrűi is.

"Ó, hogy ez jól hangzik számodra? El tudom képzelni." Egy ravasz mosollyal megajándékozott tesztelve a türelmemet, miközben egyet kortyolt a kávéjából, ami mostanra már biztos csak langyos. Ó, tehát ő az a fajta lány, aki nem bánja, hogy langyos kávét iszik? Mindig vannak új dolgok, amiket csak a cselekedetei egyszerű megfigyelésével veszek észre. Például, ahogy a füle mögé teszi hajtincseit - el az arcából, amikor gondolkodik. És ahogy szemeit egy kicsit összehúzza, amikor intenzíven figyel valakire, aki komolyan érdekli.

"Ja, mármint ez a legjobb kérdés, amit feltehetsz egy idegennek." Mosolya még szélesebb lett, ahogy tovább ugratott. Kitöltve az időt. Ó, tehát minden bizonnyal rákapott a kíváncsiságomra, pedig tényleg nagyon próbáltam elrejteni. A francba.

"Akkor még mindig idegen vagyok számodra?" Ha már ő ugrat, akkor miért ne tehetném én is? Kicsit meglöktem a vállát, mire ördögi mosolyt villantott felém - tudja, hogy ebben ő van felül.