the journal - h.s. (hungarian)

62

[Harry szemszöge]

De hová mehetnék? Esetleg kölcsönkérhetnék egy kis pénzt Ariától, habár eléggé utálom a gondolatot. Visszafizetném neki - minden egyes dollárig. Ha majd az apám végre megengedi, hogy felvegyem a pénzt anyukám után, aminek én vagyok a jogos tulajdonosa. Visszafizetnék mindent Ariának - és Jennynek is, amiért gyakorlatilag az ő számlájára élek nála. És Louis-nak a gitárért, még ha az egy használt gitár volt is. Hová mehetnék? Csak el innen. Nincs számomra hely itt az államokban. Megfulladok itt. Hogyan bírtam mindezt elviselni, mielőtt Amber az életembe lépett volna?

Talán fel kellene vennem a kapcsolatot anyám Angliában élő rokonaival?

Apám mindig biztosra ment azt illetően, hogy a lehető legkevesebbet tudjak róluk - még abban sem vagyok biztos, hogy a nagyszüleim egyáltalán tudják-e, hogy a lányuknak született egy fiuk. Az apám megszakíttatta a kapcsolatot anyukám és a családja között, meggyőzte őt, hogy így lesz a legjobb. És igen, talán azért jött ide Amerikába, mert kétségbeesetten vágyott egy újrakezdésre, de sosem értettem teljesen, hogy mi vette őt rá egy ilyen dologra? Hogyan tudta csak úgy otthagyni a családját? Mi történt vele?

Egy részem mindig is azt hitte, hogy mindez valamilyen félreértés miatt történt. Nem tudom elképzelni az ő családját jobbnak. A melegebbnek és vendégszeretőbbnek. Szóval miért futott el?

És aztán természetesen találkozott az apámmal - aki elbűvölte a csontozatával és kócos barna hajával, ami tisztán mutatja, hogy én az ő fia vagyok - és egyből belézúgott. Anyukám szíve össze volt törve, fiatal volt, angol és gyönyörű. És apám valószínűleg kibaszottul magabiztos és érdekes volt a flancos új harvardi jogi diplomájával, az úriember modorával és a mögötte lévő gazdag háttérrel.

Nem hibáztatom anyukámat, hogy beleesett. El tudom képzelni, hogy apám más volt. Egy más ember volt más életcélokkal. Talán szerelembe is akart esni és mellé egy boldog családot? Vagy talán csak azt gondolta, hogy valami ilyesmit kellene elérnie az életben? És aztán rájött, hogy semmi különleges nincs abban, ha valakinek van egy fia és egy szerető felesége? Hogy mindig többet akart, erő után sóvárgott? Talán ezért születtem meg? Mert az anyukám érezte, hogy apám kicsúszik a kezei közül? Még egy évig sem voltak házasok, mielőtt megszülettem.

Elvesztem a gondolataim sötétségében, és a nem-létező szívem még mindig pokolian fájt, miközben bekapcsoltam az előttem lévő számítógépet. Valójában nem is láttam az előttem lévő képet - ahogy az emlékeim egymás után jelentek meg a szemeim előtt. Próbáltam megtalálni a hibákat. A hibákat, amiket elkövettem Amberrel, az apámmal és az életemmel kapcsolatban. Hol rontottam el?

Az egyiket tudom - 1994. február 1-jén történt. Nem mintha tudtam volna tenni valamit is ellene. Csak egyszerűen tudtam, hogy ez az oka, amiért apám ennyire megvetett. Egész idő alatt. Ha nem születtem volna meg, anyukám még mindig élne. Logikus.

Tudni, hogy még egy élet

könnyebben lélegzik,

mert te éltél.

Ez a siker.

Ez egy megnyugtató gondolat, amit kitaláltam és leírtam a naplómba, ami most Ambernél van - talán anyukám örülne, hogy mindennek vége lett. Talán örülne, hogy eltűnhetne az apám mellől, talán segíthettem volna így neki?

Megfojtanak a gondolataim. Megfullasztanak. A szemeim égnek, a fejem fáj. A szívemben lévő üresség, ami mostanra már csak egy nagy tátongó fekete lyuk, minden egyes gondolattal nagyobbra nő.

Én öltem meg őt? Az én hibám volt? Vagy segítettem neki fellélegezni - segítettem neki kiszabadulni ebből a kalitkából? Ugyanez van Amberrel is? A hibám valahogy jobbat tett - például megszabadítottam őt magamtól? És mi van Jennyvel? Ariával? Daisyvel? El kell távolodnom tőlük. Így nem tudok még több embert megbántani, igaz? Ahogy apámnak is fájdalmat okoztam, hogy megöltem az anyámat.