the journal - h.s. (hungarian)

41

"Valójában még sosem voltam ilyen közel." Harry kettőnk tükörképét tanulmányozta a hatalmas bab alakú tükrözött szoborban. A szemem tükrébe nézett, amikor beszélt. Egy kicsit elmosódott és eléggé halvány is volt a tükörképünk a kevés fény miatt. "De már elmentem itt egyszer napközben."

Egy könnyű mosolyt küldött nekem, ahogy egymás alakját figyeltük. Még mindig fogta a kezemet. A pulcsijának az ujja lecsúszott a kézfejére, ami egy kicsit az enyémet is eltakarta. Annyira meleg volt a keze, hogy az már égette a bőrömet az anyag alatt. Nem tudtam másra gondolni, csak arra, hogy mennyire rosszul nézek ki mellette - egy olyan valakivel állni kéz a kézben, aki ennyire jól néz ki. Olyan volt, mintha egy sima polgárt látnék kéz a kézben egy görög istennel vagy angyallal. Úgy vettem észre, hogy megvan benne az a ragyogás, amitől a nézése abszolút nem földinek tűnik. Láttam a tükörképben, ahogy tekintetét elvette a bab alakú tükörről - hogy felém fordítsa a fejét és nézzen, miközben mellette állok.

[Harry szemszöge]

"Fázol?" Keze teljesen fagyos volt, mivel levette a kesztyűjét a kávé miatt. De nem vette megint vissza, ami azt jelentette, hogy karcsú ujjai jéghidegek lettek.

Megvonta a vállát, de már elengedtem a kezét és elkezdtem szétnyitni a kabátom. Fázik. Kitágult szemekkel nézett - mintha teljesen megőrültem volna. Nem tudtam mást tenni, vigyorognom kellett egy kicsit.

"Mit csinálsz?"

Levettem a kabátom és a térdeim közé helyeztem, nehogy leessen a földre. Érzem mások tekintetét, de őszintén szarok rá.

"Vedd le a kabátod." Mosolyogtam zavarodott tekintetén.

"Isten ments!"

"Csak csináld, oké? Kérlek? Múltkor is igazam volt, emlékszel?" Nem tudtam nem ugratni - csak egy kicsit.

Hitetlenségemre - azt hittem, hogy több időt fog igénybe venni a győzködése - de elkezdte kizipzározni a kabátját. Elkezdett bennem tényleg megbízni. A gondolat egy furcsa megnyugtató érzést adott, küldtem neki egy utolsó vigyort, miután figyeltem, ahogy leért a zipzár aljára. Aztán levettem a pulcsim és odatartottam neki.

Rohadtul hideg volt, de továbbra is nyugodt maradtam, ahogy arra meg lettem tanítva. Kinyitotta a száját, hogy mondjon valamit, de aztán újra becsukta. Aztán megint kinyitotta és aztán becsukta. Megrázta a fejét, mire végre kivette a ruhadarabot a kezemből. Visszavettem a saját kabátom és megfogtam az övét, ameddig felvette a pulcsim.

Csodálatosan néz ki. Eléggé nagy volt rá a ruhám és az ujjai is eltakarták a kézfejét. Haja szállt a pulcsim felvevésétől. És bőrének az a vékony sávja, ami akkor tűnt fel nadrágja övrésze felett, miközben felemelte karjait, hogy felvegye a ruhadarabot. A pirulás még mindig észrevehető az arcomon, én...én csak nem tudom visszatartani az önelégült mosolygásomat. Csak nem tudom.

"Tényleg ennyire bután nézek ki?" Átfésülte ujjaival a haját. Nyitva hagytam a kabátomat, amiért áhitattal figyeltem Ambert. Gyakorlatilag elfelejtkeztem a látványáról. Elvette saját kabátját a kezeim közül, mielőtt összeszedtem volna magam, hogy segítsek felvenni neki - újra. Habár nem bántam, hogy segítettem neki. Valójában semmit sem bánok. Nem bánom, ha bele kell túrnom a hajába.

Tudja egyáltalán, hogy mennyire gyönyörű? Van róla fogalma?

"Valójában nagyon is jól áll rajtad. Nagyon jó." És az én pulcsim van rajta. Ahogy befejezte a kabátja összezipzározását, tekintete a kezemre vándorolt, amivel percekkel ezelőtt még az övét fogtam.

"Öhm, köszönöm. Ez nagyon kedves volt tőled - de az Isten szerelmére, össze tudnád zipzározni a kabátodat?" Kuncogtam a hozzászólásán és engedelmeskedtem a parancsnak. Megrázta a fejét, miközben engem figyelt.