the journal - h.s. (hungarian)

15

[Harry szemszöge]

Miközben néztem, ahogy a füst a számból elém a levegőbe távozik, visszafordítottam a figyelmemet Zaynre. Az erőltetett mosolyt az arcomon hagytam, amikor végre azt mondta, hogy el kell mennie egy kis vízért. Egész idő alatt köhögött, miközben próbált beszélgetni velem - azzal befejezve, hogy megkínált egy cigivel. De most mindenkit leszarok - nincs most erre erőm.

És nem gondoltam volna, hogy ez a hét még ennél is rosszabb lehet - de mégis. Természetesen elfelejtettem, hogy Jenny megint egy ilyen kis hülye összejövetelt tart, ami általában reggel 4 után ér véget. Kurva jó.

A nappaliajtó keretének dőltem és néztem Zaynt, ahogy felkel a kanapéról. Jenny, aki mellette ült megdobott egy mosollyal, “mizu Styles?”

Bírom Jenny-t. Mint a barátomat. Ő azon kevesek egyike, aki tudja, hogy mikor szóljon hozzám - és mikor ne.

Megvontam a vállamat, csak arra vágytam, hogy beessek az ágyamba a szomszéd szobában és elfelejteni ezt a szar hetet. Szó szerint pokol volt. Nemcsak a folyamatosan róla özönlő interjúk, fotók, még a reklámok miatt sem. Nem, persze sok szar dolognak kellett történnie ezen a héten, hogy kurvára gyötrelmes legyen átvészelni. A kanapé karfájára ültem és az elszívott cigit a hamutartóba dobtam. A puszta gondolattól felidegesedtem. Néztem, ahogy a cigi fénye lassan elhal, kényszerítettem a gondolataimat, hogy csinálják ugyanezt - a fejem leghátuljába toltam őket.

"Szóval megtaláltad?" Jenny megnyalta a felesüveg tetejét. Nem nézett rám. Valamilyen srácra figyelt, aki az ablaknál volt, úgyhogy egy sima "nem"-et mondtam.

"Picsába. Tudod, valójában az egyikkel voltam, akinek a műszakja az enyém után volt hétfőn. Megtanította nekem a kávé művészetét! Esküszöm, kurvára profi vagyok. Tök mindegy, elfelejtettem megkérdezni - de valójában," Jenny szavai egy morgásként jöttek ki, nehéz volt megérteni. Picsába, be van rúgva. Félbeszakítottam a mondata közepén, "nem számít. Elmegyek aludni." Semmiképp sem akarok itt maradni, amikor kurvára józan vagyok.

És ezzel felálltam és az őrülten mosolygó Jenny-t a kanapén hagytam, aki kinyújtotta rám a nyelvét. A többiek a gyerekes viselkedésén nevettek, miközben utánam kiáltott, “szép álmokat te nyomorult faszfej!”

Nem tudtam mit csinálni, de belenevettem a sötétségbe - ha létezik olyan, aki megnevettet, az ő. Az esküszöm szó rohadt sok használata és az a hajszín, aminek már a nézése is fájdalmas.

Kinyitottam a szobaajtómat és egy pillanatra elkábított, amit láttam.

Itt áll a szobámban. A vállig érő mogyoróbarna hajával és az oldaltáskájával, ami már eléggé megviseltnek tűnik. A lány az elkábító zöld szemeivel és a testtartásával, amiről kiált, hogy kurvára nem törődik senkivel és semmivel sem. Legalábbis ez volt az első benyomásom. Tisztán emlékszek, ahogy azon a csúnya műanyagülésben ült - kibámult a sötétségbe, mintha a kis fények meséket suttogtak volna neki, ahová elmenekülhet.

Majdnem egy hétig folyamatosan álmodtam róla, hogy újra láthassam és most azt sem tudom, hogyan reagáljak. Mi a faszt csinál itt? Egy pillanatra nem voltam benne biztos, hogy valójában részeg vagyok, vagy csak egyszerűen meghülyülök. Becsuktam a szemeimet, majd kinyitottam. Még mindig itt van. Ártatlanul állt a szobámban - még mindig nem vette észre a jelenlétemet.

Aztán a szemeim a figyelmét megtartó tárgyra vándoroltak és megmagyarázhatatlan rettegés keletkezett bennem. Szemeim kitágultak. Azt hiszem, rosszul leszek. A barna bőrborítás ugyanúgy néz ki, de tudom, hogy már más ujjlenyomatai is rajta vannak. Az övéi. Ahogy a naplómat a gyengéd kezei közt tartotta. Ebben a pillanatban az életem legszemélyesebb részébe lát bele. Elolvasva minden sort. Minden szót.

Egyre erősebben ver a szívem. Ez az idegen azt hiszi, hogy joga van átvizsgálni a tulajdonomat, elolvasni a gondolataimat - és nem venni figyelembe, hogyan érzem magam az egyetlen dolog nélkül, ami józanon tart? Dühös vagyok. Pokolba is, mérges vagyok. Nem bántanám, nem, de nem hagyhatom ezzel elmenni.

[Amber szemszöge]

A fejem túl ködös, még azt sem vettem észre, amikor az ajtó kinyitódott és azt sem, hogy valaki belépett. Azt sem, hogy az a személy engem nézve áll ott túl meglepetten ahhoz, hogy megszólaljon. Először, amikor csípős megjegyzés hagyta el a száját, akkor vettem észre a jelenlétét és a fejemet felkaptam, hogy teljes sokkban ránézzek.

Ha elhittem, hogy az estém nem tartogathat több meglepetést, akkor tévedtem. Végtelenül téves voltam. Ahogy egy pillantást vetettem a velem egy szobában álló srác megjelenésére, egy szót sem tudtam kimondani. Nem tudtam mozogni. Teljesen megijedtem.

Harry

"Arra rájöttél, hogy egy napló nagyonis személyes dolog, ugye?" A hangja érdes, mély és fenyegető volt. A hang visszahozta a testemet a valós életbe és egy lépést hátrálnom kellett félelmemben, amikor folytatta, "úgyhogy az egyetlen kérdésem, hogy mi a faszt állsz itt az enyémmel?"