the journal - h.s. (hungarian)

55

"Úgy hallom, az apukád nagyon fontos ember." A Plaza Hotelben megszállni - valószínűleg a legmenőbb hotel New York Cityben - és Harry említette, hogy még testőrök is voltak, bizonytalan a sajtót illetve. Csak ilyen keveset tudok Harry apukájáról, de ezek is mind elgondolkodtattak. Ki ő? Valamilyen ismert üzletember?

Harry nyögött. "Ja, ha egyedül ők látták volna az igazi énjét. Akkor biztos nem lennének annyira elragadtatva tőle."

És ezzel abba is hagytuk a témát. Nem mentünk bele mélyebben. Egy mély sóhajjal körbenézett Harry a kávézóban, mintha egy új témát keresne. "Amúgy mit írtál a naplóba?"

Nehéz elásni a kíváncsiságomat, de megtettem. Válasz helyett megfogtam a kezét, ami arra késztette, hogy lenézzen a köztünk lévő kapcsolatra. Olyan volt, mintha egy kiscica lenne, akinek sikerült találni egy új hajlékot. Teljes figyelme a kezemre terelődött, ahogy óvatosan összekulcsolta ujjainkat.

"Nos, először egy csomó kérdést írtam." Jelentettem ki, közben azt figyelve, ahogy Harry a hüvelyk ujjával simogatja a bőröm. Másik kezével gyengéden megfogta a csuklómat és a levegőben összenyomta tenyereinket - mintha a méretek különbségét becsülgetné.

Az én bőröm sokkal világosabb volt, kezem pedig sokkal kisebb, ujjaim karcsúbbak, miközben ő pedig napszítta és mindenben nagyobb; és annyira csodálatosan meleg.

"Kérdéseket nekem címezve?" Kérdezte Harry, miközben tekintetét kezeinkről a szemembe vándoroltatta. Látni lehet azt a görbe mosolyt az ajkain, ami kíváncsiságát sugározza.

"Valójában igen." Viszonoztam mosolyát, ahogy leengedte kezét és tekintetét az asztalra irányította, mintha a naplóját keresné. Másik kezével még mindig fogta az enyémet, úgyhogy egy kicsit nagyobb erőfeszítésembe telt felvenni a naplóját a szabad kezemmel.

"Csak emlékeztetlek, hogy őrült vagyok - és ma még nagyon furcsa napom is volt." Odanyújtottam neki a barna bőrkötésű könyvet, ahogy szívverésem megint őrülten elkezdett dobogni. Miért jelent ez ennyire sokat nekem?

"Furcsa nap? Hogyhogy?" Zavartság ült ki arcára, ahogy elkezdte kinyitni a könyvet - én pedig nem tudtam nem mosolyogni tanácstalanságán.

"Igazából nem tudom - azt hiszem, csak össze voltam zavarodva." Tekintetem a naplóhoz ragadt. Azt figyeltem, milyen tökéletese illik Harry kezébe ez a napló.

"Miattam?" Hangja komoly volt és egy kis szomorúság is benne volt, habár próbálta elrejteni egy mosollyal. Mély, rekedtes hangon mondta ki szavait, amik annyira melegnek és törődőnek tűntek, mint az érintése.

Azon a kezén lévő néhány kisebb tetkót figyeltem, amelyikkel fogta az én kezem. Olyanok voltak, mint kicsi irka-firkák - már megint azon kaptam magam, hogy a jelentésükön gondolkodok.

"Igen - kábé olyan gyorsan kiviharoztál, mint amilyen hirtelen megjelentél. Tudod? Azt hiszem, kicsit túlterheltem magam. Nem tudom - őrült vagyok." Amint mindezt kimondtam hangosan, annyira hülyének hallatszott. Harrynek dolgoznia kellett. Ő is meg volt lepődve, hogy Aria lakásán talál engem.

"Tehát egész nap tucatnyi kérdés és gondolat kavargott a fejemben és...dolgok. Nem tudom, miért." Sóhajtottam és küldtem felé egy kis mosolyt. Harry zöld szemei egész idő alatt engem figyeltek, de most, ahogy elhalkultam, elengedte a kezem és teljesen kinyitotta a naplóját. Gyorsan arra a néhány oldalra lapozott, ahová nemrég írtam.

"Hol vagy?" Olvasta fel hangosan a szavakat, amiket leírtam - és aztán felém fordult. Vonásai gondolkodó üzemmódba váltottak, ahogy mosolya egyre nagyobbra nőtt.

"Jó kérdés. Nos, nyilván most itt vagyok. De azt hiszem, amikor ezt írtad, akkor valószínűleg dolgoztam. Egy hotelben dolgozok - semmi több. Nos, igen, oké, a hotel egy kicsit menő, de az én munkám nem."

Egy mosoly jelent meg az arcomon, miközben rájöttem, mit csinál, ahogy válaszolva elmondta egész napos őrültségem tárgyát. Azt is mondhatta volna, hogy nincs ok aggodalomra, vagy azt is mondhatta volna, kérdezzek tőle bármit. De ehelyett egyszerűen elkezdte megválaszolni tömérdek kérdéseimet és gondolataimat - mintha tökéletesen megértette volna őket. És azzal, hogy ezt csinálja, megmutatja, hogy tényleg azt akarja, hogy megismerjem.

Bólintottam a válaszára, mire ő összeszűkítette szemeit rám. "Ami miatt úgy elviharoztam tegnap este. Még mindig nagyon sajnálom azt."

"Rendben van. Csak nehéz volt azt is elhinnem, hogy te tényleg valós vagy." Mosolya megint visszatért ajkaira, ahogy elkezdtem kuncogni. "Bocsánat emiatt." Elrejtettem arcomat a kezeimbe, de utána nem sokkal éreztem, hogy Harry a saját kezeivel elveszi az enyémeket az arcom elől. Mosolyogva visszafordította tekintetét a kézírásommal teli oldalakhoz.

"Boldog vagy?" Olvasta fel második kérdésemet. Megint visszafordította figyelmét rám és nézte, ahogy zavaromban elsüllyedek. Egy őszinte mosollyal kezdte a válaszát, mintha ez egy tökéletesen normális kérdés lenne.

"Most boldog vagyok. Valójában sokkal boldogabb, mint ezelőtt egy ideig voltam. De igazából nem tudom. Azt hiszem, nehéz definiálni a boldogságot - tudod, láthatsz néhány gyönyörű hókristályt és túlterheltnek érezheted magad a gyönyörűségüktől, de ugyanakkor aggódhatsz is, hogy elveszíted az állásod. De igen, azt hiszem, most boldog vagyok." Újra bólintottam, mielőtt hangosan felolvasta volna a következő kérdésem.

"Ki a legfontosabb személy számodra?" Látom, ahogy szemöldöke felszaladt meglepettségében. Már megint elsüllyedek szégyenemben, hogy milyen szörnyen kíváncsi vagyok minden dolgával kapcsolatban.

"Nem tudok egyet választani!" Küldött felém egy vigyort, megmutatva gödröcskéit. "De, nos, Aria, Daisy, Jenny, Louis - ők, akiket ismersz. Aztán ott van még Mrs. Meredith és nos, hogy őszinte legyek - te is."

Én? Vigyorogtam és meggondolatlan lettem.

"Ki Mrs. Meredith?" Mielőtt megállíthattam volna magam, már feltettem a kérdést. És esküszöm, zárva kellene mostantól tartanom a számat. De amilyen udvarias Harry, természetesen annyira udvariasan válaszolt, ahogy fel lett nevelve; "Ő volt az az idős hölgy, aki nos - valószínűleg olyan szakácsnak vagy ilyesminek lehetne definiálni - ő készítette elő a kajáinkat, néha segített apámnak a nagyobb vacsoráknál. Pontosan tudta, hogyan akarta apám elhelyezni, tisztítani és megvásárolni az ezüstkészletet. Ilyesmi dolgokat. Ha jól emlékszek, apám családjának is dolgozott - mindegy, tisztában van vele, hogyan mennek a dolgok. És valójában eléggé vallásos is volt, meg arany szíve." Az idős hölgy emlékére mosoly jelent meg az arcán. Óvatosan hallgattam, nem akartam egyetlen szót sem elhalasztani.

"Általában adott nekem nasit, amikor bementem a konyhába - el tudod képzelni, és természetesen az apám nem igazán volt oda ezért. De ő akkor is megtette. Később rájöttem, hogy nem hagyta jóvá apám szigorú nevelését - és hogy tudod, ő így tiltakozott azellen. Hogy sütiket adott nekem. Nos, amikor 13 lettem, kirúgták - apám megtalálta azokat a képregényeket, amiket az évek folyamán kaptam tőle. Aztán eltűnt. Ez az - akkori - idős hölgy, aki egész életében neki dolgozott. Később megmondták nekem, hogy öreg kora miatt egy éve meghalt. Senki sem mondta ezt el addig, ameddig rá nem jöttem egyedül. Minden egyes alkalommal megkérdeztem a kertészt, aztán a végén odaadta nekem az újságot, amiben benne volt a halála." Fejét lehajtotta, a kezeit nézte. Követtem tekintetét, ahogy egyik kezével a másik kezén lévő kis kereszt tetkót simogatja.

"Ezt érte csináltattam. Fontos volt számomra. Tulajdonképpen ő volt a fény gyerekkoromban. Elviselhetővé varázsolta mindennapjaimat, valami vicceset és olyan dolgokat adott, ami miatt izgatott lettem." Egy szomorú mosoly jelent meg az arcán. Tehát ez az egyik tetkójának a jelentése. Olyan sok maradt még hátra. És ez az egy története is lélegzetelállító volt. Nem tudom nem elképzelni Harryt, ahogy a szobájában ül azzal az újsággal, átlapoz a gyászhírekig. Ahogy tekintetével keresgél az oldalon, ameddig meg nem találja azt az egy nevet. Mindezt magától.

Egy kis mosolyt küldött felém. "Addig kell értékelni a jó embereket az életedben, ameddig ott vannak. Ezt alaposan megtanultam."

Sziasztok! Szavazzatok és kommentelgessetek! Imádlak titeket :*