the journal - h.s. (hungarian)

37

[Amber szemszöge]

Éreztem, hogy ez olyan téma, amiről nem szívesen beszél - de meg kellett kérdeznem óvatosan "ó - akkor valaki olyan, aki közel állt hozzád?"

Kényelmetlenül mozgolódott tekintetem alatt és újra elkezdett sétálni. "Igen, azt hiszem lehet annak nevezni."

Én ott álltam és egy röpke pillanatig utána bámultam. Még a vastag kabátján keresztül is tisztán lehetett látni, hogy a vállait leeresztette, nyakát behajlította, mintha a világ összes terhe az ő vállán lenne. Meg vannak neki az okai, hogy mit miért tett - és ha nem áll készen beszélni róluk, azt tökéletesen megértem. Csendben mentünk tovább. Megfigyeltem, hogy egyre közelebb kerülünk a Millennium Parkhoz. A turisták száma a távolság csökkenésével nőtt, ahogy befordultunk az East Washingtonra.

"Szeretnél valamit inni?" Kérdeztem Harryt ráeszmélve, hogy mennyire hideg van - és örültem, hogy szóba került egy másik téma. A még mindig nyitva lévő Dunkin' Donuts fényére szegeződött a tekintetem - valószínűleg ez is az a kevés hely közé tartozik, ami napi 24 órában nyitva van.

Figyeltem, ahogy tekintete követte az enyémet a pink és narancs fényű üzletre. Egy taxi elhaladt mellettünk, közben pár fiatal nevetgélt messzebb az utcán.

"Dunkin' Donuts?" Mosolya megnőtt, ahogy bólintott az ajánlatomra és átmentünk az úton. Hangszíne magába foglalt egy kis hitetlenséget és szórakozottságot.

"Nyilván nem olyan jó kávézó, mint a Café du Acta - semmi sem érhető fel ahhoz - de még mindig megfelelő ellenfele." Vitatkoztam kérdő hangszínével, figyeltem, ahogy mosolya szélesebbre nő és egy 'igen biztosan'-t mormogott. Örültem, hogy nem rontottam el mindent az előbbi hülye kérdezősködésemmel.

Amint odaértünk az üzlethez, a hátával kinyitotta előttem az üvegajtót, "és le merném fogadni, hogy akkor sokkal jobb, amikor te csinálod. A te kávéművészetedhez fogható nem igen akad - igazam van?" Megkönnyebbültem, amiért nem haragszik rám. Vigyorogtam a kötekedő kérdésén, miközben azokkal a zöld szemekkel rám nézett. Végigfutott a borzongás az egész testemen, ahogy rájöttem, emlékezett rá, amikor Jenny részegen a kávéművészetemről beszélt neki.

"Igen, igen, minden bizonnyal."

Ahogy előttem az ajtót tartotta, nem tudtam nem csodálni a megjelenését. Rendetlen barna haját fújta a szél, arca kipirult a hidegtől és zöld szemei annyira...élettel telik. Élettel teli azzal a ragyogással - általában akkor ragyog így a szemünk, amikor sokkal boldogabbak vagyunk annál, mint amit el tudunk képzelni, vagy sokat sétáltunk vagy mozogtunk vagy bármi olyat csináltunk, amitől élünk.

Modell alkata volt - gondoltam újra, ez alkalommal kétség nélkül. Látni őt, ahogy az ajtót tartja, miközben az üzletben lévő többi ember olyan szürkének és átlagosnak tűnik. Annyira normálisnak. Az ő hajuk is rendetlen - de unalmas, az ő arcuk is kipirosodott - de nem olyan elbűvölően, mint az övé. Egy kibaszott angyalnak néz ki a gödröcskéivel és ezzel a hipszter megjelenéssel. Egy hipszter angyal. Kuncogtam a gondolatra.

És ő nekem tartotta az ajtót! Nyakamat behúzva átbújtam a keze alatt egy 'köszönöm'-mel, ami egy mély kuncogást váltott ki belőle. Amúgy imádom ezt a hangot - le merném fogadni, hogy ilyen egy igazi angyal nevetése. Jézusom, mi baj van velem? Általában nem vagyok ilyen csöpögős. A szememet forgattam magam miatt, ahogy mellém ért.

Az üvegpolcokon jobbnál jobb színes fánkok sorakoztak. Az itteni illatot cukor és kávé hihetetlen keverékeként éreztem.

"Hadd próbáljam meg." Mondta Harry hangosan egy magabiztos mosollyal.

"Mit?" A levegőbe emelte a mutató ujját és szórakozottan rám mosolygott.

"A dal - ez Gotye." Csak három másodperce vagyunk itt bent! Hogy a francba ismerte fel a dalt ennyi idő alatt. Erősen hallgatóztam, de rájöttem, hogy nem hallottam még ez előtt. De minden bizonnyal igaza van.

"Ó öhm - hűha. Eléggé muzikális vagy, nemde?" Csak nevetett rajtam. "Esetleg."

Az emberek nevettek, ahogy elkezdtek felmelegedni itt bent. Hitetlenkedve néztem, ahogy Harry egy kicsit szétnyitja a kabátját, miközben a menüt nézi.

"Rendelhetünk elvitelre?" Gyanakodva néztem Harryre, aki le is vette a kabátját és a karjára tette. Itt szeretne maradni? Nem éreztem magam kényelmesen az éles fényben és a sok ember között - még az ablak melletti asztalnál is vannak. És valamit meg akartam mutatni neki a parkban...

Tekintetét levette a menüről, közben én mélyebbre ástam az orromat a sálamban, mivel újra kinyitották az ajtót - beengedve a fagyasztó hideget.

"Igen, igen - sejtettem, hogy erre gondolsz." Akkor miért vette le a kabátját? Tekintete visszatért a menühöz. Az a mosoly ott játszott a szája sarkánál. A sor egy kicsivel előrébb ment. Kezeimet mélyebbre dugtam a zsebembe - a kesztyűim is rajtam voltak még. Ha nem gondoltam volna hülyének, amiért levette a kabátját - bizonyára nem bántam volna, hogy ezt teszi. Mindig is volt az a dolgom a pulcsis srácokkal. Harry sem volt kivétel. A sötétszürke anyag tökéletesen lógott a testén. A pulcsi ujjai kicsit túl hosszúak voltak, így a fél kézfejét az borította. Megigézve néztem, mögötte valami megragadta a figyelmemet - egy hang.

A bamulásától kissé elvörösödve megállapítottam a hangot - kuncogó lányok csoportja. Fiatalabbak, mint mi, akik ugyanígy észrevették, hogy mennyire fenségesen áll Harryn ez a pulcsi. És valószínűleg úgy néz ki, mint egy ölelgetnivaló bandatag, tökéletesen rendetlen hajával és azzal a jádezöld szempárral. Kíváncsi vagyok, hogy tudják-e, hogy tényleg egy bandában van? Istenem, tényleg dögösnek látják! Féltékenyen néztem a szőke göndör hajú lányra, de gyorsan el is kaptam a tekintetem.

Furcsa, de nem tudtam abbahagyni az önelégült mosolygást. Harry egyáltalán semmit sem vett észre. Felém fordult azzal az édes ártatlan mosolyával. "Szóval, mit szeretnél?"

"Valami forrót!" Vágtam rá - nem igazán gondoltam át a mondandómat. Azonnal elpirultam, ahogy felemelte a szemöldökét. "Mármint - valami meleget. Kissé...kissé hideg van odakint."