the journal - h.s. (hungarian)

06

"Jézus Krisztus," kiáltott fel a buszsofőr, bosszankodó arckifejezéssel nyitotta ki az ajtót. Ahogy a sokk már majdnem eltűnt a fejemet a kezembe fektettem az ablaknak döntve. Elkezdtem remegni a hideg levegőtől, ami kipukkasztotta a meleg buborékomat, amit nehezen hoztam létre. Már most idegesített az idegen, akinek sikerült késleltetnie az utamat hazafele a várakozó ágyamba. Kibámultam a párás ablakon keresztül a sötétbe. Lehetetlen volt bármit is látni, tehát saját magamat kezdtem el nézegetni; a gesztenyebarna hajam rendetlenül lógott, miután kibontottam a kontyból. Reméltem, hogy ez könnyít az egyre növő fejfájásomon. Felháborodtam a hajam miatt, úgyhogy átfésültem az ujjaimmal a frufrumat; megpróbáltam rendezettebbé tenni a hajam, ami gyakorlatilag egyenlő a lehetetlennel; a hideg nyirkos idő irgalmatlanul elbánt vele.

"Kössz." Egy érdes, élettelen hangot hallottam meg. Örömmel elfordítottam a figyelmemet magamról és érdeklődés nélkül elkezdtem követni az újonnan felszállt idegen mozgását.

Körülbelül egyidős lehet velem - 21 éves, gyorsan észrevettem a fiatal bájos arcát. Habár most tisztán kivehető a kimerültség jele, ahogy a hosszú, barna - és most már nyitott - bőrkabátjában kutat apró után. A busz végre elindult - nem törődve azzal, hogy várjon a srácra, mire az kifizeti a jegyét. Ezért nagyon boldog voltam. A fiatal srác eszeveszetten megmarkolta a fémrudat, hogy állva maradjon. Bosszúsan a sofőrre nézett, egyik keze még mindig a kabátjában volt. A járgány egyre hangosabban döcögött.

Ameddig a srác keresgélt, elkezdtem számolni az ujjaimon, próbáltam megfejteni, mit is jelenthetnek a számok a naplóból. Annyi lehetőség van. Zárkombinációk, telefonszámok részei, koordinációs számok, még talán…mi van, ha…1.02.1994. 2.09.2013… Mi van, ha 1994. február 1-jét és 2013. szeptember 2-át jelentik?

Összeráncoltam a szemöldököm - ezt jelenthetik? Különleges dátumok? És miért pont ez az idézet alá lettek felírva?

Még egyszer az idegenre fordítottam a figyelmemet, ahogy mélyen egy “bassza meg!”-et motyogott. Csalódottan néztem, miközben a kezével átsiklik kusza barna haján hátrafésülve azt. Világosabb árnyalatú a haja, mint Marc-é és Mr. Calviné, azt hiszem. Hirtelen kényszert érzett, hogy kisimítsa a ráncokat a szemöldökei között, ami miatt még kétségbeesettebbnek és idősebbnek tűnt. Nincs zsebpénze jegyre? Forgatta a szemeit és ingerültségében a levegőbe dobta a kezeit, “remek. Kurvajó.”

Becsukta egy pillanatra a szemeit, ameddig megfogta a hidat az orrán és vett egy mély levegőt, ahogy a busz tovább lötykölődött az utcán. Ahogy a zöld fény feltűnt a busz ablakának üvegén - biztos néhány ócska kinti reklám miatt - az egész jármű belseje zöld lett. Félve néztem a fiatal srácra, aki már kissé elveszve nézett kifelé az ablakon. Egész teste zöld színben úszott. Egy pillanatra az arca teljes egészében zavartalan lett - méregtől és fáradtságtól mentes - egyszerűen tiszta volt, mintha a zöld fény valami egészen más időre, más napra vagy talán más életszakaszra emlékeztette volna. Most már az állkapcsát összeszorította erősnek mutatva az állkapocsvonalát, habár még így is tökéletesen harmonizált a maradó arcvonásaival. Talán az emlék nem volt kellemes, ami elgondolkodtatott. Volt esélye valaha nevetni? Megpróbáltam elképzelni milyen lehet, amikor mosolyog.

A fény olyan gyorsan eltűnt, amilyen gyorsan jött és megbizonyosodtam arról, hogy a kimerült arckifejezés visszatért a fiatal vonzó arcra. Az ajkai szétnyíltak, “nézze…”

Várt egy percig, ameddig eldöntötte, hogy mit mondjon a sofőrnek, nehogy leszállítsa a buszról.

Nem tudom, mi késztetett arra, hogy megtegyem. Talán a puszta kimerültség látványa. Vagy talán csupán csak a mély, érdes hang, ami elkeseredettséget hordozott magával, ami miatt a szívem szakadt meg érte.

Mindegy mi volt az ok, a lényeg, hogy a lábaim lekerültek a földre és könnyedén mozogtak. Egyik kezemmel a táskámban kutattam, éreztem, ahogy az ujjaim pont a keresett tárgy köré fonódtak.