[Harry szemszöge]
Valószínűleg nem volt a legjobb ötlet ezt mondani, mivel pont tegnap este ígértem meg magamnak, hogy nem fogok semmit sem Amberre erőltetni. Még kibaszott 24 óráig sem bírtam magam visszafogni. Éreztem ezt az érzelemhullámot, ami annyira boldoggá tett.
Istenem, annyira beleőrültem ebbe a mennyei lányba. Mindig is ez volt a gyenge pontom és az apám mindig rá tudott mutatni erre; hogy mennyire könnyen tudok túlon túl törődni ennyire rövid időn belül.
Becsuktam a szemeimet, amikor elmondtam neki, és még mindig nem nyitottam őket ki. Ismeritek azt az érzést, amikor álmodtok és közben folyamatosan csak estek? Na, én pontosan így érzek most. Valószínűleg nem tartott tovább 4 másodpercnél, mielőtt Amber kinyitotta csókolnivaló meleg ajkait – de örökkévalóságnak tűnt.
Szavait annyira óvatosan és gyengéden formálta meg, hogy én még a lélegzetemet is visszatartottam, miközben próbáltam az eszeveszett szívdobogásomtól rá hallgatni. Fegyelmezd magad!
"Ameddig megígéred, hogy nem esik bántódásod...bébi." Szemeim kipattantak, és hátrébb húzódtam egy kicsit, hogy lássam, ahogy Amber gyengéden rám mosolyog. Most komolyan bébinek szólított? Valamilyen megmagyarázhatatlan okból rohadtul jobban imádom, mint kellene. Ajkaitól megint feléledtek a pillangók a gyomromban.
Sokkal több van kettőnk között, mint amennyiben reménykedtem. Talán nem ígérhetünk meg egymásnak semmit sem – de nem is ezt akartam neki elmondani az igazsággal. Csak szükségem volt rá, hogy tudja. Hogy végre lemenjen a teher a vállaimról. És most már tudja. És még mindig itt van. Tökéletesen tudtam, hogy szüksége van időre és valószínűleg még többre is, hogy mindent elrendezzen magában.
"Ma eleget véreztél, hogy behozd az elkövetkező két hónapot, ha engem kérdezel" Folytatta Amber szivatós hangon a kezemen lévő kis vágásra célozva, amiről teljesen elfeledkeztem.
Nem egy 'szeretlek' volt ez, de nem is vártam tőle ilyesmit. És éppen ezért én sem használtam ezt a szót. Valószínűleg túl sok lett volna. De éreztem, hogy Amber tökéletesen tudja, mennyire megbolondultam érte.
"Nos, mindenképpen megérte, hogy idejöttél velem" Nem tudtam tovább visszatartani a vigyoromat, ami előtört. Még mindig itt van velem, és csakis ez számít nekem – a gyomromban bulizó pillangók teljesen egyetértenek velem.
Istenem, annyira szeretem őt.
[Amber szemszöge]
Még mindig nem bírom elhinni, pedig eléggé biztos vagyok benne, hogy Harry ugyanúgy érez, mint én. Csak annyira hihetetlen. Nem bírom felfogni, hogy egy ilyen srác, mint ő hogyan tud ennyire rövid idő alatt belezúgni egy olyan lányba, mint amilyen én vagyok. De ez Harry; nyitott, és lassan kezdek rájönni, hogy mennyire...érzelmes is, ami meglepő.
És ennek egyáltalán nincs értelme, miközben figyelem imádnivaló vigyorgását megjelenni az arcán. Haja hihetetlenül kócos a próba, az izzadás és a csókolózásunk miatt, de még mindig annyira vonzó.
"Őrült" Motyogtam a bajszom alatt és megint megcsókoltam Harryt. Nem bírom megállítani magam.
"Totálisan felelőtlen" Adta hozzá Harry vigyorogva a nyakamat szívogatva.
"Teljesen eszement" Alig hallhatóan hagyták el a szavak az ajkaimat. Istenem, annyira zöldek és gyönyörűek a szemei; mint a friss fű. Mint egy ígéret vagy remény, ami sosem fog meghalni. "De jó ez így" Felemeltem a kezeimet, majd ujjaim hegyét átfuttattam Harry állán. "Jenny azt mondta nekem, hogy normálisnak lenni unalmas."
YOU ARE READING
the journal - h.s. (hungarian)
Fanfiction"Arra rájöttél, hogy egy napló nagyonis személyes dolog, ugye?" A hangja érdes, mély és fenyegető volt, késztetett, hogy egy lépést lépjek hátra félelmemben, amikor folytatta, "úgyhogy az egyetlen kérdésem, hogy mi a faszt állsz az enyémmel?" erede...
