[Harry szemszöge]
Szeretem, amikor mosolyogni látom. Valamilyen furcsa módon melegséget sugároz, ami húsomon és csontjaimon keresztül egyenesen a szívembe tör. Isten bassza meg, hogyan csinálja? Ahogy egyre mélyebbre ássa orrát a sáljába a hideg elől, ahogy a szél belekap a hajába - egyre több részletet megmutatva az arcából. És az a pír az arcán. Megdobogtatja a szívem. Az a halvány rózsaszín sugallja - megígérve, hogy még mindig egyenletesen és gyorsan dobog a szíve. Él.
"Szóval milyen egyeteme járt, Mr. Jól nevelt?"
Hangja az ok, amiért mozgok és lélegzek. Le tudnám élni az életem azzal a tudattal, hogy ez a hang üdvözöl minden reggel. Őszintén. Hogy történt ez? Mikor? Mikor...mikor kezdtem így beleesni? Mi a baj velem? Semmit sem tudok róla - de úgy tűnik, már most többet tud rólam, mint bárki más. Tudom, hogy hülyeség - minden egyes lélegzetvétellel egyre jobban beléesek. De a következményekkel később kell megküzdenem. Ez a jövő zenéje - és ahogy mondta - a jelennek kell élnünk.
"Nem volt benne valahol a naplóban?" Szemeimet összeszűkítve próbáltam visszaemlékezni. Éveknek tűnik, hogy abba írtam - és csak nagyon ritkán szoktam visszaolvasni az írásaimat. Csak akkor, amikor vissza próbálok emlékezni valamire.
Figyeltem, ahogy válaszom mkatt hirtelen még jobban elpirul - ó, szóval zavarba ejti, hogy már olvasta? Kíváncsi vagyok, hogy mennyit olvashatott. Észrevétlenül közelebb húzódtam hozzá, ahogy az utcán sétáltunk. Fogalmam sincs, merre vezet, de nem is érdekel. Miattam a pokolba is vezethet, én akkor is ész nélkül követném.
"Nem... Nem hiszem." Mindig előbukkan az a vonal a szemei között, amikor az emlékezetéből vissza próbál valamit hívni. Könyökeink halványan egymáshoz értek - viszont nem mozdult el.
"Ne nevess." Már amúgy is nevetni készült, amikor kimondatam. Egyszerűen tudtam. Valószínűleg ez a legcsekélyebb értelemben sem nyűgözte le ahhoz képest, ahogy mások reagáltak volna.
Abbahagyta, ahogy észrevette a kis komolyságot a hangomban. Megdöbbenve nyeltem egyet.
"Nem fogok. Megígérem." Próbált nem nevetni - komolynak maradni. De tisztán látom belső küzdelmét, ahogy egy elhaladó autó elülső lámpája megvilágította vonasásait. Egy mosoly habozott előtűnni a szája sarkánál.
"Felvettek a Harvard Universityre."
[Amber szemszöge]
Csak egy másodperc után fogtam fel igazán, hogy mit is mondott. Hogy valójában kimondta, amit gondoltam. Tekintete elszakadt az enyémtől és idegesen a földet kezdte el bámulni - ekkor jöttem rá, hogy komolyan mondta.
"Ó." Ó. Pont mint a naplóban - H.U. Ó. Ó! Végülis leírta! Így már több értelme van, mint kellene. Ez - miért nem vagyok annyira meglepve? Tudat alatt gondoltam már erre a lehetőségre? Amiért magas szintű tudományos dolgokat tud, ahogyan beszélt - a mozgása. Harvard University. Szent szar. Természetesen tudtam, hogy különleges - de erre tényleg nem számítottam. Nem ilyen szintűre. Mit tanult? Hogyan - miért - mit?
"És te csak... otthagytad?" Nem nevettem - halálosan komoly voltam. Szent szar - mit keres itt? Miért nem a Hogwarts-féle szobájában alszik a többi agyassal? Miért nem ül az egyik mahagóni bútorokkal teli antik könyvtárban és tanul késő éjjelig? Mi a fészkes fenét keres Chicagóban? Mit is mondott - túl sok könyv és túl sok követelő személy. Komolyan - emiatt dobta el ezt a hatalmas lehetőséget? Könyvek és személyek miatt? Ennél többnek kell emögött lennie.
"Igen." Megvonta a vállát. Csak megvonta a vállát! Valójában megvonta a vállát a Harvard Universityre. Hányszor hallottam azt a helyet, amikor eljött az a kor, amikor az egyetemválasztás egyre közelebb és közelebb került? Ezer tanulóval jártam középsuliba - azt hiszem egy. Egy. Embert vettek fel ösztöndíjjal arra az egyetemre. És még az is szokatlan volt!
"De... de a Harvard!" Hitetlenkedve bámultam rá. Ha valaha felvettek volna arra a helyre, minden tőlem telhetőt megtettem volna, hogy lediplomázzak - szent szar! Lehetőségek, amiket ilyen taníttatással szereznél meg! Munkák, amiket megkapnál!
Rám mosolygott - aztán megint megvonta a vállát, egy nem szórakozott kuncogást hallatott. Tekintete kicsit unalmassá változott, a ragyogás egy kicsit meghalt benne - de meg kell értenem. Miért hagyta ott a Harvardot?
"Ez nem olyan - mint egy álomlehetőség?" Ezúttal óvatosan kérdeztem. Éreztem, hogy ez számára egy kicsit érzékeny téma. Úgy tűnt - a kérdésem...tartózkodóvá tette. Az a maszk megint kezdett visszakerülni a helyére. Remélem nem akar maradni.
Jádeszínű szemei halvány fegyelemmel néztek, mintha ez nyitná a benne lévő egyik sötét hely ajtaját. Azt vettem észre, így megy biztosra, hogy a sötétség nem kezd el mindenki előtt megnyílni. Mindent kizár. Mindenkit kizár.
De így egyedül marad ezzel a dologgal magában. Hűvösség futott át rajtam, ahogy egy sóhaj hagyta el az ajkát - az a kellemetlen, fojtogató sötétség apró lélegzete. El sem tudom képzelni, milyen sok lehet benne ebből a dologból. Mennyi emléket, mennyi bánatot, könnyet, összetört szívének hány darabját tartja bezárva.
De egyre nehezebb lesz ezeket kezelni. Tudtam ebből az egyetlen egy sóhajból. Az ajtók elkezdtek kilyukadni. Erejét hamarosan felhasználja. Talán ezért hagyta ott a Harvardot? Nem bírta tovább? Nem tudott mindent egyben tartani.
Mérgezett szavakkal - nem engem akart megbántani. De valakit igen. Hidegen mondta, "igen, ez valakinek az álma volt - csak nem az enyém."
Ki volt az a valaki?
KAMU SEDANG MEMBACA
the journal - h.s. (hungarian)
Fiksi Penggemar"Arra rájöttél, hogy egy napló nagyonis személyes dolog, ugye?" A hangja érdes, mély és fenyegető volt, késztetett, hogy egy lépést lépjek hátra félelmemben, amikor folytatta, "úgyhogy az egyetlen kérdésem, hogy mi a faszt állsz az enyémmel?" erede...
