the journal - h.s. (hungarian)

67

[Amber szemszöge]

"Istenem, annyira koszosnak érzem magam ezekben a ruhákban. Azt hiszem, komolyan felerősödött a tisztaságmániám vagy valami." Kuncogtam, ahogy egy kicsit megráztam magamon a ruhámat a falnak támaszkodva a földön ülve.

Ez már sorban a negyedik nap, hogy ebben a felsőben vagyok - az első pár nap ez volt az egyetlen ruhadarab, amit fel akartam venni. Ez az egyetlen 'vastag' pulcsim, ami hasonlít Harry szürke pulcsijára. Napok óta nem tudtam elmozdítani azt a pulcsit a földről. Helyette olyant hordtam, ami rá emlékeztet. Szóval nem voltam képes hozzáérni - és semmiképp sem tudtam felvenni - az ő pulcsiját, de olyat igen, ami hasonlít rá. Őrület. Csupán ebből a viselkedésből tudtam, hogy - és valószínűleg teljesen - hülyén és túl érzelgősen viselkedek. Ami valószínűleg a legrosszabb keverék, amikor valamilyen titkod van.

A szavaim hallatára Harry felnézett rám a naplójából. Ahogy ezt az elmúlt 10 percben tette, én közben kíváncsian körbenéztem a szobájában. Miután még egy kis száraz müzlit ettünk és mindketten felöltöztünk, annyira udvariasan megkérdezte, hogy nem lenne nagy baj, ha ő pár perc erejéig leírna valamit a naplóba. Ekkor felkeltem az ágyáról, felvettem a naplóját és egy büszke mosollyal átadtam neki. 'Dehogyis lenne gond,' mondtam neki.

Nem akartam megzavarni a kijelentésemmel. Ahogy az utolsó percekben Harry pillantása alkalmanként rám esett, én a kottáit és a kézzel írt dalszövegeit nézegettem. Észrevettem, hogy végzett gyönyörű gondolatai papírra vetésével, amikor szavaimat kiejtettem a számon.

Zöld szemei megint ragyogtak. És csak a látványuktól elkezdtek repdesni a pillangók a gyomromban. Istenem, annyira gyönyörű ez a fiú, hogy valószínűleg sosem fogok hozzászokni a látványához.

"Azt hiszem, a koszos elég jól áll rajtad, hogy őszinte legyek." Mondta Harry alacsony hangon, ahogy tekintetével az enyémet kereste. Egy vigyor ott bujkált az ajkain, mint egy ragadozó, amikor hirtelen támad és aztán megjelent az a gyönyörű félmosolya.

"Nagyon jól, igazából." Kuncogott, miközben én elrejtőztem a pulcsi ujjai mögé. Istenem, még nem is a szavai miatt tettem így - hanem az a rekedt hangja és intenzív tekintete elől bújtam el. Hogyan nem tudtam volna, amikor úgy érzi magát az ember, mintha egy férfimodell csekkolná le tetőtől talpig, ha? És közben ilyen dolgokat mondana?

"Ha akarod," Harry hezitált egy pillanatig, hogy előbújjak a rejtekhelyemről, "nos, öhm, esetleg kölcsönadhatnék pár ruhát? Csak ha te is szeretnéd -"

Komolyan nem is gondoltam rá, amikor kimondtam hangosan a gondolataimat. Egyáltalán nem - de az ajánlata hirtelen annyira elfogadhatónak tűnt. Az összezavarodásomból egyszerre öröm lett csupán az imádnivalósága miatt; hirtelen annyira jól éreztem magam a jelenlétében és a hatalmas pulcsimban. Cica-stílusban odamásztam Harry ágyához. Egész úton kuncogtam, miközben Harry gyerekes viselkedésemet figyelte hatalmas gyönyörű zöld szemeivel egészen addig, ameddig mindkét kezemet az ágy szélére nem tettem és rá nem hajtottam a fejemet."Tetszik az ötleted, Styles. Igazából eléggé imádom, ahogy gondolkodsz, szóval igen." Vállvonogatva próbáltam legyőzni a mosolyomat, hogy komolynak tűnjek.

Figyeltem pillangókkal a gyomromban, ahogy a mosolygó Harry félreteszi a naplóját és a tollat. "Tényleg?" Szemei nem hagyták el az enyémeket, ahogy lehetetlenül lassan megfordult az ágyon, hogy a hasára feküdjön. Annyira kontrollálva és lassan hasalt le, hogy ebből arra következtettem, mennyire ki lehet gyúrva ez alatt a fehér póló alatt.

A kezeimbe bólogattam addig, ameddig Harry is ugyanabba a pózba helyezkedett el, amiben én is vagyok. Annyira tökéletesen közel van. Érzem mentás leheletének melegét, érzem, ahogy kábult zöld tekintetének intenzitásától gyakorlatilag libabőrös leszek. Imádom ilyen közelről nézni. Olyan, mintha alkalmam lenne egy kibaszottul fenséges mű darabjait vizsgálhatnám közelről.