the journal - h.s. (hungarian)

47

Csak egyszerűen újraolvastam néhány oldalt, amik dalszövegekkel voltak tele - mostanra már biztosan tudtam, hogy azok. Kíváncsi voltam, hogy még mennyi szöveget írhatott Harry a Little Nothingsnak? Kiadtak már egy albumot? Mióta vannak együtt?

A legtöbb szöveg a szerelemről szól - habár eléggé biztos voltam benne, hogy azért szívfájdalomról és haragról is szól egy-kettő. Harry valószínűleg ezelőtt egy kapcsolatban volt. Kíváncsi vagyok, mi történt, mi miatt szakítottak? Kíváncsi vagyok, milyen lehetett az a másik lány?

Furcsa, hogy egy egyszerű beszélgetős este mennyire radikálisan megváltoztathatja valakinek a nézetét. Hirtelen a dalszövegek olvasása még mélyebb érzéseket váltott ki belőlem - még azt is éreztem, ahogy kiráz a hideg, miközben az egyik szakaszt az ítéletektől mentes halvány gyerekkori emlékekről olvastam.

Azután, miután Harry elmesélte, pontosan tudtam, miről van szó. Nem voltam benne biztos, hogyan fejezzem ki magam - de olyan volt, mintha minden egyes hülye dalszövegben, amik a papírra voltak firkálva benne lenne Harry. Érzem, hogy ő az, aki ezeket írta, akinek ezek jutottak az eszébe, akinek a szívéből jött mindez.

Nem tudtam sokat olvasni, mielőtt a régi telefonom csörgésének hangja visszahozott a mosodába. Gyorsan felkeltem és észrevettem, hogy még mindig én vagyok az egyetlen ember itt. Letettem a naplót az egyik mosógépre és kihalásztam a táskámból a telefonomat.

"Amber," felugrottam a mosógépre és hagytam a lábaimat szabadon lelógni, miközben az előttem lévő gépet figyeltem - ami a ruháimmal volt tele.

"Szervusz, kedvesem - Aria vagyok. Hogy vagy?" Megmosolyogtam az ismerős hangot.

"Jól vagyok. Valójában nagyon jól vagyok!" Még nevettem is - mi a fene baj van velem!

"Ó, ó - ismerem ezt a hangszínt. Találkoztál valakivel? Találkoztál, igaz? Ki az! Lefogadom, hogy remek a srác!" Hangja izgatottá változott és még a mosolyát is lehet hallani. Aria nem hisztérikus vagy nyomulós - szerencsére. Ő nagyon bölcs és tud egy-s-mást az életről - átélte már a poklot és a mennyet, meg a közte lévőt is. Ő a főnököm, de egy nagyon jó barátom is, aki iránt gyorsan nőtt a gondoskodásom - természetesen Daisy iránt is.

"Hogy a pokolba tudod mindig megmondani!" Kifújtam a levegőt és éreztem, ahogy a pillangók megint átveszik az irányítást a gyomromban. Kicsit megint nevettem és gyakorlatilag hallottam, ahogy Aria mosolya még szélesebbre nő.

"Az a barna szemű Mr. Calvin tanárúr az, nemde? Vagy valaki más? Biztos nagyon különleges! Nos, nem bírok magammal, hogy még többet megtudjak róla. Mindegy, csak azon tűnődtem, hogy esetleg van-e valami programod ma estére? Ha nem, talán van időd - és ha persze van kedved is - tudnál Daisyre vigyázni pár órácskára? De ne gondold, hogy nem fogok még kérdezősködni erről a srácról!"

Bólintottam egy széles mosoly kíséretében. Tökéletes lesz. Úgyis le kell adnom egy kevéske boldogság-enerigát és valószínűleg a Daisyvel való játék ehhez remek elfoglaltság lesz.

"Persze!"

"Nagyszerű! Ó, te vagy a szerelmi életem megmentője. Köszönöm! Hagyok pénzt a konyhai pulton vacsorára. Valószínűleg az unokaöcsém beugrik, hogy elvigye a régi laptopom. Egyébként olyan fél 6-ra jöhetnél."

És pont akkor meg is nyomtam a csengőt, amire 'Aria S. Hayes' volt írva - nos, nem pontosan fél 6-kor, de mondhatjuk annak is. Eléggé közel voltam hozzá. Még mindig Harry Styles pulcsijában voltam. Táskámat megtöltöttem cukorkákkal, filmekkel és egyéb őrült dolgokkal. Útközben még egy hülye cserepes virágot is vettem. Teljesen furcsa dolgokat csináltam egész álló nap. Olyan voltam, mint Hófehérke azokkal az édes állatkákkal, amik meglátogatták, miközben ő dalokat énekelgetett és a madarak vele együtt csiripeltek. Komolyan ez volt az eddigi legjobb napom - minden úgy történt, ahogy elterveztem - és a felhők felett járkáltam. És tökéletesen tudtam, miért, ahogy Harry ajkainak forró leheletének emléke ott úszkált a fejem hátsó részében minden óra minden percének minden másodpercében.