Egymásnak teremtve ~Taekook~

🌹2.1🌼

Taehyung szemszöge:

Fájt... Rohadtul fájt, hogy Jungkook fel se nézve rám, folytatta Lea nyakának csókolgatását. Mintha itt se lettem volna. Csak úgy át nézett rajtam... A düh és a mérhetetlen csalódottság szinte szétszakította belsőmet, de még nem adhattam fel... Nem lehet ilyen könnyen vége.

Lassan tettem egy lépéset feléjük, karomat kinyújtva férjem felé.

-Ju-jungkook...Kérlek térj ész-
-Kifelé!!...
Szemei vörösek villantak meg, miközben gyorsan előttem termett és egy erős lökés kíséretében a földre taszított.

Könnyeim folyni kezdtek szemeimből, miközben  fájdalmasan nyögve feltápázkodtam a fal mellett. Már Lea tekintete is rajtam volt, kék szemei fel le cikáztak rajtam, szinte megvetően.
Egy hirtelen indulattól vezérelve Jungkookhoz léptem majd egy másodperc múlva már kezem csattant az arcán.
-Rohadj meg, Jeon Jeongguk...

Ellépve tőle rohantam ki a szobából, le a lépcsőn, célbavéve az ajtót. Hallottam, hogy anyám utánam kiált, de nem tudott érdekelni. Csak ki akartam jutni innen.
Feltéptem a kijárati ajtót, mire Hoseok és Jin nézett rám döbbent szemekkel.
-Tae te mit-
Félrelökve őket kezdtem el rohanni az erdő felé, majd már átváltozva futottam be oda.

Nem érdekelt merre megyek, az se, ha az arcomba csapott egy két ág fájdalmat okozva ezzel. Egyszerűen csak nem érdekelt. A gondolataim teljesen máshol jártak... Ugyan az az egy jelenet játszódott le, újra és újra.... Jungkook elém lépve taszít le a földre, miközben hangosan morog rám.
Mintha fel se ismert volna...

Mikor elfáradtam, csak ledőltem a legközelebbi fa mellé, majd visszaváltozva neki döntöttem a hátamat a törzsének. Könnyeim szüntelenül folytak, de nem éreztem úgy hogy vissza kéne fognom őket.

Ennyit jelentettem volna neki?... Egy ártatlan omega, akinek könnyű volt beadni minden hülyeséget. Hiszen így volt. Ittam minden szavát, kétség kívül hittem benne. Jól hangzott, hogy a nagy és erős alfa, első látásra beleszeretett az omega Kim Taehyungba. Nevetséges... Mégis olyan jó érzés volt hinni benne. Persze ez a gond... Számolnom kellett volna azzal az igen valószínű lehetőséggel, hogy csak egy szembejövő kapás voltam, egy különleges példány, amivel majd hencegni lehet. Aztán ha jön a következő lehetőség, vége. Jól játszotta a szerepét... A szerető férj, és példamutató apa...

-Bármi is van, nem hiszem hogy megéri így sírni miatta.
Egy lágy hang ütötte meg a füleimet, mire lassan felemeltem a fejemet. Egy szőke hajú férfi állt előttem. Kábé annyi idős lehet mint én első ránézésre. Lassan felém sétált majd leült kicsit távolabb tőlem, szintén megtámasztva hátát a fának.
-Akarsz róla beszélni? Fordította felém a fejét, miközben egy kis mosolyt húzott ajkaira. Mit veszíthetek már, nem igaz?...

Némán bólintottam, majd megpróbáltam kicsit lenyugtatni magam, hogy legalább valamennyire képes legyek megszólalni. Ő csöndben várta, míg összeszedem magam, én pedig lassan elkezdtem.

Elmondtam mindent, nem tartottam vissza a gondolataimat.
Beszéltem az első éjszakáról, amit nálunk töltött, vele együtt az első csókról. Arról, hogy hogyan raboltak el, és ő hogyan mentett meg. Az első együttlétünkről, az elmebeteg apámról és a gyerekekről is. Az eljegyzésről is beszéltem, meg a barátainkról... Viszont mikor az esküvőhöz értem volna, megakadtam. Szemeimbe újra könnyek gyűltek, amit ő észre véve törölt le arcomról.
-Nyugodj meg... Van időd.

Az idegen közvetlen, és kedves viselkedése gondolatban megmosolyogtatott. Jobban érzem magam miatta...

Egy nagyobb levegővétel után folytattam. Elmondtam hogy az esküvő egy számomra eddig fontosnak vélt helyszínen volt, majd azt is, hogy milyen volt a nászút. És végül a történet sanyarú vége következett.

-... és ő csak ott állt, mintha nem is ismert volna... Ezek után felpofoztam, és itt kötöttem ki. Felyeztem be, majd letöröltem az időközben lecsordult könnyeimet. Mikor már egy ideje nem kaptam semmilyen reakciót, fejemet az idegen felé fordítottam, viszont ami fogadott, meglepett.

Szemei színtiszta dühöt sugároztak, nem mutatva más érzelmet. Viszont amikor tekintete találkozott az enyémmel, aggódás váltotta le azt.
-Lehetek őszinte?
Lassan bólintottam.
Én meg akarom ölni.
Halkan kuncogni kezdtem, mire ő is elengedett egy mosolyt.
De most komolyan. Nem hiszem, hogy te és a gyerekek ezt érdemelték volna. Az meg még csak hab a tortán, hogy a legjobb barátoddal...
Direkt nem fejezte be a mondatot, mire én beharapott szájjal fordítottam el a tekintetemet.

Legjobb barát... Egy olyan nem tenne ilyet. Most, hogy belegondolok, nem tudtam beszélni vele mint régen, vagy 4 hónapja. Mindig volt valami, ami miatt vagy én nem értem rá, vagy ő. Őszintén senkinek se tudtam nagyon beszélni ezekről a dolgokról... Csak Jungkooknak...

-Köszönöm, hogy meghallgattál... Szükségem volt erre. Fordultam vissza, mire ő csak mosolygott.
- Nem kell köszönni. Tudom milyen érzés, ha nem tudsz beszélni valamiről , amiről fontos lenne. Egy idő után megőrítenek a gondolataid.
Egyetértően bólogattam, majd felvezettem a tekintetem az égre.

Időközben teljesen besötétedett, ami igazán nem meglepő. Mikor a Kim-falkához értünk, már ment le a nap.

Az idegen lassan felkelt mellőlem, majd jobbját felém nyújtotta. Kezemet bele csúsztattam övébe, mire felhúzott maga mellé.
-Gondolom nem tudod hol vagy.
-Hát nem igazán.
Elnevette magát, majd újra rám vezette tekintetét.
-Maradhatsz nálunk a falkában, ameddig szeretnél. Ott biztonságban leszel mindentől.

Lehet jót tenne egy kis magány... Jungkook jól meglesz, a gyerekek viszont hiányozni fognak. De ők is meglesznek. Tudom hogy anyáék vigyázni fognak rájuk.
-Ezt megköszönném.
-Akkor szerintem ideje bemutatkozni.
Kezemet felemelte, mintha kezetráztunk volna.
Byun Baek Hyun, de hivhatsz Baekhyun-nak. Jin-falka. Mosolygott mire én is megráztam a kezét.
Jeon..Vagyis Kim Taehyung. Kim -falka.

Ezek után őt követve indultunk el a Jin-falka felé...

Második évad első rész!!
Remélem tetszett a kezdés, igyekszem! 🥺

Hogy vagytok? Engem nyomaszt az idő! :///

(Amúgy a 2.1 a rész elején azt jelenti hogy 2.evad első rész. Tudom elég érdekesen jelölöm 😂)

Lullaby💜🖤