Egymásnak teremtve ~Taekook~

🌹2.11🌼

Tae szemszöge:

- Tae? Szólított meg szinte csak suttogva, miközben lassan az irányomba lépdelt. Tae én... én annyira sajnálom. Nem akartalak megbántani , az egész egy baleset volt! Elfelejtettem bevenni a gyógyszeremet és.. és egyszer csak úgy beütött!  Olyan rég volt már gyógyszer nélkül lázam, nem bírtam kontrollálni magam...Kérlek bocsáss meg, tudod hogy magamtól sosem csinálnék ilyet, sose akarnám elrontani a házasságodat!
Lassan fordultam Lea felé, mire könnyeitől nedves arca fogadott. Most hogy közelebbről is láthattam, egyértelmű volt , hogy nem voltak jó éjszakái. Szemei alatt lila karikák ültek, arca beesett és színtelen volt. Testét egy nagy fekete pulcsi takarta, amiben szinte eltűnt magassága miatt.

Szemeivel egy  darabig a tekintetemet fürkészte , majd mikor rájött, hogy nem szólalok meg, folytatta. Kérlek ha... ha mérges akarsz lenni valakire hát legyen, légy rám mérges, de ne Jungkookra!  Ő nem tehet róla, az én hibám ho-
- Ne próbáld meg megvédeni! Kérlek csak... ne.
Szemeit egy pillanatra a földre szegezte, majd újra összekötötte tekintetünket.
- Igazad van. Jungkook se teljesen ártatlan, de nagyrészt az én hibám! Én nem vettem be a gyógyszert, én miattam jött fel a szobába és én miattam... én miattam történt majdnem meg az is .
Nedves arcát egy pillanatra a kezeibe temette, ezzel megtörölve azt, bár könnyei pillanatokon belül már újra a szeme sarkában csillogtak. Kérlek , bocsáss meg legalább neki. Szeret téged , jobban mint bárki mást Taehyung...

Hangja őszinteséget tükrözött, és egy részem tudta is hogy igaza van. De a másik még mindig küzdött a gondolattal, hogy mivan ha.. mivan ha ez újra megtörténik? Mi lesz, ha nem leszek ott, hogy megzavarjam a helyzetet? Mi lesz ha megtörténik amitől félek?

Egy darabig csöndben álltunk egymással szemben, mire ő újra beszélni kezdett.
- Tudod ... nagyon szenvedett mikor megtudta hogy mi történt. Tekintetemet újra rá vezettem, de ő meg se moccant, csak bámult az erdő irányába. Félt, hogy sose akarnád újra látni őt azok után amit tett. Ezért is jött vissza a falkába, mikor megtudta hogy ott vagy. Nem akart úgy elhozni onnan, hogy közben te nem is akarsz visszatérni ide. Nem lett volna értelme... Hangja szinte megint csak suttogás volt, de tisztán hallottam minden szavát. Utána viszont nagyrészt félretéve a saját érzelmeit , ha nem is maga, de a gyerekek miatt mindenképpen vissza akart téged hozni. Borzasztó estéken van túl a picikkel... már nem mintha a gyerekek nélküle túl rózsásak lettek volna. Kuncogott, de a fájdalom hallható volt a hangjában. Hiányoztál nekik. De nem csak nekik... a többieknek is. Nézett újra a szemembe. Nekem is...

Itt már igazából nem volt mit megbocsátani. Tudom hogy amit történt, nem direkt tették, és soha nem is tennék meg. Minden egy rossz pillanat, egy rossz időzítés miatt történt... Csak túlságosan elvakítottak az érzelmeim, hogy tisztán lássam a dolgokat. Ahelyett, hogy megpróbáltam volna megoldani a helyzetet, elmenekültem előle, nem akartam vele szembenézni. És mi lett belőle... Jungkooknak újra meg kellett mentenie. És meg is tette.

Lassan sétálva mentem közelebb Leához, majd egy engedélykérő pillantást vetve felé tártam ki a karjaimat. Szinte egy pillanat se telt el, mire megéreztem karjait szorosan a derekam köré fonódni, miközben arcát a mellkasomba fúrta. Éreztem ahogy könnyei átáztatják a pólómat, de nem nagyon érdekelt abban a pillanatban. Fejemet vállára hajtottam, majd közelebb húztam magamhoz, már amennyire az lehetséges. Mindketten perceken át szipogtunk, mire sikerült végre lenyugodnunk. Lassan húzódott el ölelésünkből, majd egy apró mosollyal együtt felnézett rám.
- Ezt vehetem úgy, hogy rendbe vagyunk?...
Reménykedő hangján elkuncogtam magam, de egy apró bólintás után megadtam a válaszom.
- Igen. Veheted annak.

Jungkook szemszög:

Az ablakban állva néztem ahogy Taehyung és Lea éppen ölelkeznek. Gondolom ez egy jó hír , hisz ezek szerint kibékültek... rettenetesen hiányzik hogy én is átöleljem őt, a nyakába temessem a fejem hogy érezhessem bódító illatát, hogy együtt aludjunk el a kanapén összebújva, hogy megcsókoljam vagy csak megérinthessem... de nem. Nem tudom mikor fog megbocsátani Taehyung, viszont azt tudom, hogyha kell, térden állva fogok neki könyörögni, hogy aludjon velem. Vagy csak egy szobában legalább. Már csak az illata is segítene hogy valamennyit aludni tudjak. Nem hiszem hogy kibírnék nélküle még egy éjszakát úgy , hogy egy házban vagyunk.

Gondolataim miatt észre se vettem, hogy Taehyung tekintete már rég rajtam csüngött. Ahogy szemeink megtalálták egymást, éreztem hogy arcom kicsit elpirosodik. Most komolyan?...

Szemeiből csakúgy mint legutóbb , semmit se tudtam kiolvasni, de már nem lepett meg. Azok a szemek amik egykor szeretettel és vággyal néztek vissza rám, most komoran tekintenek az enyéimbe.

Nem sokáig bírtam tartani a szemkontaktust, ellökve magam az ablaktól indultam be a szobánkba. Szinte semmit se aludtam este a gyerekek miatt, most egy kicsit megpróbálhatok nem? Úton a hálószoba felé benéztem a picikhez, mire láttam, hogy mindketten csendben alszanak. Mosolyogva léptem hozzájuk közelebb, majd egy-egy puszi után kimentem a szobából. Ahogy a saját szobánkba léptem, bezártam az ajtót majd leültem az ágy szélére. Ekkor vettem észre , hogy picit mintha könnyes lenne a pólóm. Kezemmel felnyúltam az arcomhoz, hogy megbizonyosodjak róla. Bekönnyeztem volna? Hát úgy tűnik.

Szomorúan elkuncogtam magam, majd hátradőltem az ágyon. Meddig tart még ez az egész?... szemeimet becsukva próbáltam elaludni, s mikor majdnem sikerült is volna, megnyikordult az ajtó. Túl fáradt voltam ahhoz hogy kinyissam a szemem, így csendben vártam míg az illető megszólal. Pár pillanat múlva az ágy besüppedt mellettem, majd megcsapott az az illat, amire már rég óta vártam.
- Taehyung?...

Sziasztok! Hosszú kimaradás után megjöttem a következő résszel! Nincs át olvasva, igyekszem majd kijavítani az esetleges hibákat. Meglehet hogy egy két dolog nem stimmel, szóljatok nyugodtan! De remélem ezen kívül tetszeni fog nektek!

Hogy vagytok? Ki várja a közelgő BTS comebacket?? 💜
Lullaby