Egymásnak teremtve ~Taekook~

🌹2.8🌼

Namjoon szemszöge:

Mikor a szőke fiú megállt egy ház előtt, Jungkookkal egyszerre néztünk össze, majd a következő pillanatban már az ajtóban álltunk. Nem igazán izgatott minket amit mond, a lényeg mindkettőnk számára elsősorban az öcsém megtalálása volt, így pillanatokon belül voltunk bent a házban. Beljebb haladva egy kisebb nappaliba értünk, ahol Tae illata már érezhető volt a levegőben. Viszont ahogy elhaladtunk volna a lépcső mellett, mindketten megtorpantunk. Az illat egyértelműen erősebben érződött az emelet felől, így nem habozva kezdtük el szedni a lépcsőfokokat felfelé.

-Nem kellett volna ide jönnötök. Egy érdes hang szólalt meg a lépcső tetejéről, mire mindketten odakaptuk a tekintetünket. Egy kigyúrt srác nézett le ránk, zölden égő szemekkel. Jackson... Nem kíváncsi rád! Szerinted miért nem ment még vissza hozzád hah?!
-Mert fogva tartottad te seggfej, azért!
-És? Még mindig sokkal jobb neki itt velem, mint veled! Fogadjunk, azért vinnéd vissza, hogy majd nevetve megint megbaszhass előtte valakit! Jungkook erre nem válaszolt semmit, csak hangosan morogni kezdett, amit Jackson azonnal viszonzott. Biztos vagyok benne, hogyha közelebb mennénk, rögtön támadna. Ha ketten nem is, egy embernek sikerülne elmennie mellette, ha a másik addig lefogná az alfát.

Ahogy ez lement a fejembe, Jungkook már előre is lépett, ezzel azonnali támadást kiváltva a másik alfából. Mielőtt Jungkook is támadott volna, félre löktem őt, így Jackson egyenesen  rám esett, mindkettőnket lelökve ezzel a lépcsőn. Nagy hanggal értünk földet, de nem volt idő ott is maradni. Kihasználva Jackson pillanatnyi figyelmetlenségét, derekára ültem, két kezét pedig a feje fölé szorítottam.
- Menj!! Jungkook komoly tekintettel figyelte a történteket, mégis láthatóan vacilált. Menj már az istenért! Vidd ki innen az öcsémet! Jungkook bólintva futni kezdett az emeletre, de ahogy ő eltűnt, Jackson az orromba fejelt. A fájdalom miatt a szorításom gyengült, így könnyen maga alá tudott fordítani. Egy kézzel sikerült a fejem fölé szorítania a karjaimat, hiszen láthatóan izmosabb mint én. A másik pillanatban pedig megéreztem az öklét az arcom több részébe is belecsapódni. Hiába próbáltam kiszabadítani a kezeimet, a folyamatos fájdalom miatt egyre csak veszítettem az erőmből. A világ lassan feketedni kezdett, mikor valaki lerángatta rólam Jacksont. Az utolsó dolog amit ki tudtam venni az Taehyung aggódó arca, miközben a nevemet mondogatja. Majd a világ teljesen elfeketedett...

Taehyung szemszöge:

Nem igazán tudtam feldolgozni amit látok. Napokig gondolkodtam, hogy hogyan is fogom majd leüvölteni a fejét, majd drámaian otthagyni őt, de most valahogy semmi se jött ki a számon. Persze ezen az se segített, hogy rohadtul szexin nézett ki. Szettje természetesen csak feketéből állt, de ingje ráfeszül mellkasára, ami miatt izmainak domborulatai tökéletesen látszottak. Haja kicsit a szemébe lógott, amire meg mernék esküdni, hogy nőtt, mióta nem láttam.

Mikor rájöttem, hogy én konkrétan tátott szájjal bámulom őt, elkaptam róla a tekintetemet, de szemem sarkából tisztán láttam, ahogy arra a tipikus önelégült mosolyára húzza ajkait. Mikor láttam, hogy már éppen beszédre nyitotta azokat, egy nagy puffanás hallatszódott a földszintről. Jungkook kis habozás után a kezemre fogott, majd együtt siettünk le a lépcsőn. A látvány miatt iszont azonnal könnyesedni kezdett a szemem.

Nam a földön feküdt, orrából, és az arcán még számos helyről folyt a vér. Yoongi és Hoseok együtt fogták le Jacksont, aki vergődve próbált kiszabadulni a kezeik közül, sikertelenül. Kitépve a kezemet Jungkookéból, azonnal Namjoonhoz rohantam, leguggolva sebes arca mellé.
-Namjoon?... Félig már lehunyt szemeit rám vezette, elengedett egy gyenge mosolyt, majd szemei teljesen lecsukódtak. Szipogva tettem a fejét óvatosan az ölembe, nehogy véletlenül már az eleve meglévő fájdalmához többet okozzak neki. Nemsokára Jin rohant be a bejárati ajtón, nyomában Jiminnel és Leával. Jin kivételével, aki szintén sírva Namjoon mellé guggolt, mindenki megállt tőlünk tisztes távolságra. Pár perc eltelte után viszont megéreztem egy kezet az enyém tetején. Tekintetemet felvezettem, mire egy gyengéden mosolygó Jin nézett vissza rám.
-Menjünk haza.

xtimeskipx

Az ablakban állok, miközben egy egy kezemben ott pihennek a gyerekeim... Tegnap visszajöttem velük a Jeon-falkához. Nem szóltam senkihez, és hál istennek senki se szólt hozzám. Valószínűleg látták, hogy tegnap nem voltam abban az állapotban, hogy beszéljünk. Ahogy megérkeztünk, feljöttem a gyerekek szobájába, és azóta se mentem ki. Anya próbált még egyszer beszélgetni velem, de leráztam. Hogy őszinte legyek, ezt az egész "beszéljünk Jungkookkal" szituációt sokkal könnyebb volt fejben lejátszani, mint élőben. Azt viszont idefele átgondoltam, hogy nem lenne jó ötlet leüvölteni a fejét... Nem mennék vele semmire, csak magamat idegesíteném fel, és a végén nem lehetne velem normálisan beszélni. Szóval elhatároztam hogy nem fogok megszólalni. Kíváncsi vagyok, hogy mit mond, nekem úgyis csak egy kérdésemre kell hogy őszintén válaszoljon...

Még egyszer magamhoz öleltem a gyerekeket, majd visszafektettem őket az ágyaikba.
-Ideje, hogy anya beszéljen apával... Megpusziltam a homlokukat, majd lassan lenyomva a kilincset kiléptem az ajtón. A földszintről halk beszéd hallatszódott így feltételezem Jungkook is ott van. Igazam lett, mindenki lent ült a kanapékon.
-Nem tudom...
-Gyerünk már Jungkook! Pár napja még itt magyaráztál, hogy így megy úgy fogod neki elmondani hogy szereted, most meg nem mersz felmenni hozzá? Szemeim elkerekedtek, de kíváncsi voltam mit reagál majd Jungkook, így hallgattam.
-Nem véletlen zárta be magát a gyerekekhez! Természetesen szeretnék beszélni vele, de ha most velük akar lenni, hagy legyen... Majd ha ő is készen áll, fogunk beszélni. Úgy éreztem, hogy eleget hallottam, így lelépve az utolsó lépcsőfokon, beléptem a nappaliba. Ahogy megláttak, csönd lett a szobában. Jungkook kerek szemekkel vizslatott, gondolom nem számított arra, hogy pont most fogom magamat késznek érezni egy beszélgetésre. Nem mondtam semmit, szemeibe nézve biccentettem az ajtó felé, majd elindultam ki a házból. Nem kellett sokat várnom, halk mozgolódások és az egyre hangosodó léptek adták tudtomra, hogy jön utánam.

Ahogy kiértünk a kertbe, megfordultam, hogy szembe legyek vele. Pizsamában volt még, a szemei alatt pedig karikák voltak, feltételezem hogy nem aludt túl jól. Szemeimbe nézett, majd egy szakadozott levegő vétel után beszélni kezdett.

Csak legyen majd őszinte a válszod Jeon Jungkook...

Tudom késő van, de megjöttem a kövi résszel! Mostmár nem fogom többet húzni , ígérem.

Remélem tetszett, igyekszem a következővel!

Lullaby🖤💜