Love For The First Sight

🦋Kilencedik fejezet🦋

Chris szemszöge:

Mivel a munkám most nem más országba, városba szól így szeretek a barátaimra több időt szentelni. Így újra összeültünk a híres kis étterembe. Ahogy ott ettünk és iszogattunk megpillantottam a lányt, aki folyamatosan a gondolataim tölti ki. Azonban nem egyedül jött. Egy férfi volt vele. Olyan elbüvölő szépség volt most is mint mikor legelőször pillantottam meg. A tekintetünk újra találkozott mint azon a feledhetetlen estén. Ideges voltam és hogy miért? Folyamatosan azon kattogott az agyam, hogy Brooklyn a barátjával itt ül velem szembe és hogy legszívesebben most odamennék, megfognám a kezét, és magammal rángatnám. De nem tehetem ezt. Miért? Mert az nem én lennék. Ha boldog, nem lehetek én az aki ezt a boldogságot elveszi tőle. A barátaimnak azonnal feltünt hogy valami bajom van mert nyomba kérdezősködni kezdtek.
-Hé, Chris mi van?-kérdezte Bruce.
-Semmi különös!-próbáltam álcázni a csalódottságom.
-Látszik rajtad hogy van valami! Csak nem egy nő?-húzogatta a szemöldökét Lewis.
-Lehet hogy egy nő!-adtam fel. Túlságosan jól ismernek.
-Csak nem Sharon?-kérdezte tőlem Bruce kíváncsian.
-Mi? Neem! Dehogy! Sharon, csak barát!-ellenkeztem azonnal.
-Akkor? Ismerjük?-kérdezte Bruce.
-Emlékeztek, mikor egy hete ugyanitt kajáltunk?-kérdezte Chris.
-Igen!-válaszolták egyszerre.
-Emlékeztek arra a lányra akiről akkor meséltem?
-Az akiről kiderült hogy a stúdióban dolgozik?-tette fel a kérdést Lewis.
-Igen! Az a lány!
-Mi van vele?-kérdezte Lewis.
-Szerintem megkedveltem..! Tudom, tudom most azt fogjátok mondani hogy de Chris ez korai, nem is ismered...de teljesen elvarázsolt!
-Azt látjuk! És azzal nincs semmi baj! Elmondtad neki hogy érzel? Elhívtad randizni?-kérdezte Bruce.
-Dehogy! Szerintem..barátja van! A francba miért kellett nekem megkedvelni egy olyan lányt akinél esélyem sincs?-csaptam az asztalra.
-Attól egy próbát megérne nem?-kérdezte Lewis ahogy kanalazott az előtte lévő ételből.
-És ha ő nem érez így?
-Azzal sincs semmi baj, de legalább megpróbáltad!-nyugtatott Bruce a szavaival.
-Mióta ilyen félős kis gyerek a mi híres Chris Evans barátunk?-viccelődött Lewis.
-Amióta meglátta őt..!-válaszoltam.
-Különleges lány?-tette fel a következő kérdést Bruce.
-Nem láttam és nem ismertem még hozzá hasonlót!
-Akkor pedig mindent bele!-veregette meg a vállam Bruce.
Jól estek a szavaik, azonban egy újabb gyomorrúgást kaptam mikor megláttam a férfi kezeit Brooklyn derekán. Bárcsak az én oldalamon sétálna Brooklyn. A srácokkal nem sokra rá hazamentünk. Dodger aludt, nem is érdekelte hogy hazaértem. Éreztem hogy szükségem van egy meleg zuhanyra hogy kitisztítsa a gondolataim. Majd a meleg zuhany után gyorsan elnyomott az álom.
Másnap reggel ahogy munkába mentem elhatároztam, most vagy soha! Ahogy bementem a sminkszobába megpillantottam ezt az angyali teremtést. Szerencsére Sharon ma nem dolgozott, így kettesben voltam Brooklynnal. Ahogy csinálta a sminkem, nem szólt csak néha találkozott a tekintetünk. Bátorság Chris! Bátorság!
-Tegnap este...ő a barátod volt?-kérdeztem ahogy éreztem a gombócot a torkomban.
-Nem...első randi!-válaszolt és mintha a kő leesett volna a vállamról.
-Élvezted?-kérdeztem remélve hogy újra olyan választ kapok amit hallani szeretnék.
-Nem volt rossz!-válaszolt. Ez mit jelent? Akkor még is élvezte a randit?
-Elmész újra vele?-kérdeztem meg félve.
-Mark remek ember, orvos aki nap mint nap emberek életét menti meg és..!
Nem akartam tovább hallani, igen így tökéletesen neki valónak gondolom a férfit aki biztos boldoggá tudná tenni. De ha ezt itt és most feladom, akkor lehet örökké bánni fogom hogy nem teszem meg azt amire este óta készülök!
-Adj egy esélyt!-mondtam neki ahogy a tükörbe tekintve megpillantottam a csodás iriszkék szemeit.
-Tessék?
-Adj egy esélyt!
-Mégis mire?-kérdezte, látszott hogy összezavartam.
-Csak egy randi! Ha...ha utána azt mondod hogy nem élvezted, és nem érzel semmit elfogadom!-mondtam neki remélve hogy nem csinálok őrült nagy hülyeséget és nem vesztem őt el ez miatt.
-Chris te most miről beszélsz?
-Francba nem így kellene ennek történnie..!-markoltam meg a szék oldalát.
-Chris!
-Azt hiszem kedvellek érted?-néztem újra a tükörbe ahol újra a szemeiben vesztem el.
-Chris én...!-kezdte dadogva a választ. Tudtam mit akar mondani, de nem akartam hogy befejezze.
-Ne! Kérlek ne mondj semmit!-álltam fel a székből, feléfordultam így teljes rálátást kaptam a csodás tekintetére.-Kérlek csak egy esélyt adj! Esélyt, hogy megpróbáljam elérni, hogy...hogy esetleg te is így érezz!-folytattam a választ.-Ha azt mondod utána hogy nem érzel semmit elfogadom! És mint barát fogok továbbra melletted állni! De ha véletlen mégis csak ha egy kis apró részed is úgy érzi majd hogy kedvel...akkor pedig adj esélyt hogy az az ember legyek aki elővarázsolja nap mint nap azt az édes mosolyod és csillogást a szemedben!-el se hiszem hogy ezt én mondtam! Úr isten mit vált ki ez a nő belőlem. Mintha Shakespeare lennék! -Na mit mondasz? Eljössz velem egy randira?-kezdtem egyre idegesebb lenni.
Egy ideig szótlanul nézett. Most veszítem el őt talán örökre? Lehet jobb lett volna mindezt magamba tartanom?
-Mikorra legyek kész?-kérdezte mosolyogva, én pedig a kérdés hallatán fellélegeztem! El se hiszem! Nem tudtam az érzéseim kordában tartani a mosoly kiült az arcomra.
-Este hétre?-kérdeztem izgulva, mintha újra tinédzser lennék és az első randevúmra hívtam volna el egy lányt.
-Várni foglak!-mosolyodott el, amitől az én szívem egyre hevesebben vert. Már csak abban kell reménykednem hogy ő is megkedvel ahogy én őt!