Love For The First Sight

🦋Negyvenhetedik fejezet🦋

Brooklyn szemszöge:

Egy eszméletlen és felejthetetlen éjszakát töltöttünk együtt Chrissel. Vágytam már nagyon az érintéseire, a csókjára. Boldogan keltünk fel egymás karjaiban ahogy a szobában elfogyasztottuk a reggelinket miközben sűrűn csókot váltottunk.
-Annyira szeretlek!-mondta Chris ahogy újra az ajkaim után nyúlt. Én pedig minden ellenkezés nélkül boldogan adtam át magam az érzésnek amit ő nyújtott nekem.-El se hiszem hogy ez az utolsó napunk itt! Újra Bostonba vezet az utunk!
-Nekem már kifejezetten hiányzik a pókoktól hemzsegő kis lakásom!-viccelődtem vele.
-És nem akarsz esetleg egy másik lakásba költözni?-vetette fel a kérdést.
-Mégis most mire célozgatsz?-kérdeztem tőle.
-Költözz újra hozzám Brooklyn!-mondta én pedig egy pillanatra úgy gondoltam rosszul hallom.
-Tessék?-néztem rá nagy szemekkel.
-Nem akarsz újra hozzám költözni?-kérdezte de nem tudtam erre most mi lenne a helyes válasz. Valahogy úgy éreztem, hogy most sikerült újra egymásra találnunk és ez még korai. De közben eszembe jutott a rengeteg emlék amit együtt töltöttünk és a boldog percek.
-Visszatérhetünk rá ha már hazaértünk?-kérdeztem ahogy a tekintetem kereste az övét.
-Persze!-nyomott egy puszit a fejem búbjára.-Nem akarlak sietettni!
-Nem arról van szó...csak még nem tudom hogy nem e még egy picit várnunk kellene!
-Tudod hogy te rád akármeddig várnék!-mondta ahogy megfogta a kezem.
-Mondtam már mennyire fülig szerelmes vagyok beléd?-simogattam meg az arcát.
-Nem elégszer!-mondta ahogy elmosolyodott.
-Szeretlek Chris! Nagyon!-mondtam teljesen a szívem legmélyéről.
-Én is téged hercegnőm!-húzott magához.
A haza felé út sokkal több beszélgetéssel telt mint azelőtt. Megbeszéltük Chrissel hogy egy filmnézős estét csinálunk, a kedvenc filmünkkél és kedvenc nasijainkkal. Nem gondoltam, hogy a házához érve egy vendéggel találom szembe magam akitől a gyomrom is összerándult.
-Sharon! Hát te?-kérdezte Chris ahogy felé sétált de én a bejárónál lefagytam. Régen is olyan fura érzés vett markába akárhányszor őt megláttam de ez a mai napig megvan.
-Megtudtam, hogy ma érsz haza és azt gondoltam megbeszélhetnénk a legutóbbi történéseket!-mondta Chrisnek és volt egy pillanat ahol éreztem ahogy a szemeivel rámnéz. A fura érzés egyre jobban markába kerített. Mi a fene folyik itt?
-Szerintem nincs mit megbeszélnünk!-válaszolta Chris de még messziről is láttam hogy Chris ideges.
-Chris ne csináld már! Most komolyan nem jelentett neked az az este semmit?-kérdezte Sharon én nekem pedig nyomba leesett miről is van szó. A gyomrom annyira összerándult, hányingerem lett. És a szívem hirtelen olyan volt mintha egy kést döftek volna bele.
-Sharon menj el!-mondta Chris idegesen, ahogy próbálta minél halkabban a lány tudtára adni hogy nem érdekli mit akar. De őszintén már engem sem érdekelt mi folyik itt. A saját két lábamon kezdtem a bőröndömmel haza sétálni, és ez először Chrisnek fel sem tűnt. Magamra zárva ajtót kuporodtam le a kanapémra ahol az a gondolat járt folyamatosan a fejembe hogy mekkora egy idióta vagyok. Idióta mert azt gondoltam újra kezdhetjük. De be kell látnunk, hogy mi már nem vagyunk egymás életének része úgy mint rég. Ami köztünk történt...egy véletlen volt és jobb ha ez nem ismétlődik meg. A gondolataimból azonban heves ajtódörömbölés és csengő ébresztett fel. Tudtam ki az. Nem akartam ajtót nyitni, még most képtelen vagyok beszélni vele. Azonban a kopogások nem szűntek, és ráadásul a telefonom is sűrű csörgésbe kezdett. Tudtam, hogy ezt most kell lerendeznünk mielőtt még jobban sérül bármelyikünk. Így kisebb bátorságot és erőt véve nyitottam ki az ajtót.
-Brooklyn!-szólított a nevemen. Láttam az arcán hogy egészen idáig futhatott mert a homlokán gyöngyözött a verejték.
-Mit szeretnél?-kérdeztem tőle ahogy próbáltam nem kimutatni az érzelmeimet.
-Beszélnünk kell! Kérlek!-mondta ahogy a kezem után akart nyúlni de én azt elhúztam tőle.-Ne csináld kicsim! Beszéljünk!
-Nem hiszem hogy van miről!-csuktam volna be az ajtót.
-Ne már! Ne csináld!-kapta el az ajtót.-Amit ott láttál és hallottál az egy óriási félreértés!
-Még ha az is lenne, ezt az apró részletet elfelejtetted elmondani nem gondolod?
-Mit?-kérdezte idegesen.
-Hogy Sharonnal viszonyod volt!
-Mi? Nem! Ezt csak ő gondolja így!
-Menj el Chris...jó?-próbáltam volna becsukni az ajtót de a kezei továbbra is akadályoztak.
-Ne! Csak ezt ne! Kicsim végre újra egymásra találtunk most komolyan egy félreértés miatt válunk újra el?
-Mindkettőnkbe feltörtek az emlékek ezért történt az ami történt...! Jobb ha nem erőltetjük azt ami nem működik!
-Most azt akarod mondani hogy ez csak ami volt köztünk azért volt mert feltörtek az emlékeink? Kit akarsz átverni Brooklyn? Tudom hogy ez nem azért volt!
-Menj Chris...későre jár!-csuktam be végre az ajtót ahogy a kezei végre elengedték az ajtót. Amint becsuktam a lábaim összecsuklottak és nem tudtam a sírást többé visszafolytani.