Love For The First Sight

🦋 Kilencvenkilencedik fejezet🦋

Chris szemszöge:

Már készen állunk mindenre. A táskák bepakolva, hisz tudjuk bármelyik pillanatban indulhatunk. Izgulunk. Egyre jobban érezzük, hogy a családunk egy új taggal fog bővülni. Természetesen a családunk mindenben segített. Az utóbbi időben vagy az én anyukám vagy Brooklyn anyukája főzött nekünk ha csak nem én vágódtam be a konyhába. De ragaszkodtak hozzá, hogy minden időm Brooklynnal töltsem hisz ezek az utolsó pillanataink kettesbe. Bánjuk-e? Nem! Egyáltalán nem. Vártuk már ezt a csöppséget borzasztóan.
-Minden rendben?-kérdeztem Brooklynt.
-Igen, csak olyan....furán érzem ma magam!
-Rosszul vagy?-kérdeztem aggódva.
-Nem, csak olyan furán érzem magam! Nem tudom...!
-Biztos ne vigyelek a kórházba?-fogtam meg a kezét.
-Nem kell! Nem érzem magam rosszul, biztos ma jobban mocorog a pici!-simogatta meg a hasát.
-Nyugtalan a drágaságunk?-fogtam meg én is a pocakját.
-Biztos nagyon szeretne már veled találkozni!-mondta széles mosollyal.
-Ezzel nem csak ő van így!-válaszoltam.
-Remélem nem sokára végre találkozunk!-mondta Brooklyn a pocakjának.
-Visszaszámlálás van Brooklyn!
-Visszaszámlálás!-csókoltam meg.
Éjszaka van és felébredtem hogy Brooklyn kibújik a karjaimból.
-Kicsim, mi a baj?-indult ki az ajtón ahogy azonnal utána mentem.
-Fájásaim vannak!-ment a fürdőbe.
-Brook, inkább ülj le!-javasoltam neki.
-Chris...!-lélegzett mélyeket.
-Nyugi, minden rendben! Csináld úgy ahogy tanultuk! Emlékszel? Nagy levegő be, majd lassan ki!-minden videót, könyvet együtt tanulmányoztunk hogy felkészüljünk teljes mértékben a pici érkezésére.
-Szerintem itt az idő!-mondta ahogy a pocakját fogta és folytatta a mély levegő vételeket.
-Igen? Biztos vagy benne?-ő csak bólintott.-Rendben! Várj itt egy percet!-rohantam a táskáért hogy az autóba dobjam. Pörgettem a fejembe a listát, biztos semmit se felejtsek el. Majd futottam Brooklynért aki továbbra is sűrűn érezte a fájásokat.-Gyere kicsim!-mondtam, de amint megpillantottam a lépcsőt azonnal a karjaimba kaptam és úgy siettem az autóhoz.-Minden rendben, csodálatosan csinálod!-nyomtam egy csókot a homlokára ahogy a kocsiba ültettem. Elmosolyodott. Ilyen csodálatos nőt. Fájdalmak közepette is ez az apró cselekedet mosolyra készteti. A kocsiban együtt folytattuk a lélegzést. A fájásai egyre sűrűbbek voltak. Siettem. Amennyire tudtam, siettem hogy minél előbb segítséget kapjunk. A kórházhoz érve egy tolókocsit hoztak amibe beleültettem őt és úgy vitték a vizsgálóba. Nem mehettem be vele. A családot értesítettem hogy már a kórházba vagyunk így bármelyik pillanatban megérkezhetnek. Izgulok. Izgulok Brooklynért és a kislányunkért.-Mrs. Bells! Hogy van Brooklyn?-kaptam el a doktornőt.
-A felesége mindjárt szül Chris!-mondta széles mosollyal.
-M-mi?-lepődtem meg.
-Mindjárt szül Brooklyn!
-Bemehetek hozzá?-kérdeztem. A doktornő azonnal bólintott.
-Chris!-mondta a nevem azonnal ahogy meglátott.
-Kicsim!-simogattam meg az arcát.
-Szörnyen izgulok!-mondta, én pedig csak megszorítottam a kezét. Hisz ebben a szituációban bárhogy is akartam volna segíteni, nem tudtam. Csak úgy hogy mellette álltam és tudattam vele nincs egyedül.-Szeretlek!
-Én is szeretlek! Itt vagyok ne izgulj! Itt leszek végig melletted!-és ez így is volt. Egész idő alatt egy pillanatra se engedtem el a kezét. Egy másodpercre se. Nagyon ügyes volt. A pillanat pedig amikor meghallottuk, hogy életünk legszebb csodája felsír mindketten örömkönnyekben törtünk ki. Fellélegeztünk.
-Gratulálok Brooklyn, Chris! Szerintem régóta vártátok, hogy találkozzatok a kis csöppségetekkel!-mondta örömmel a hangjában a doktornő ahogy Brooklyn karjai közé helyezte a lányunk. Amint Brooklyn megérezte őt a mellkasán a sírás feltört benne.
-Kislányom....drága kislányom!-mondta remegő hangon.-Ha tudnád mennyire vártunk!-nyomott egy puszit a homlokára. Megtörtem. Ahogy látom ezt a törékeny nőt és ezt az apró csodát a kezei között, megtörtem. Annyi mindenen mentünk keresztül, annyi nehézségen mégis most itt vagyunk.-Chris! Nézd!-nézett rám azokkal az angyali szemeivel.-Odamész apuhoz, gyönyörűm?-kérdezte a kislányunktól. Nem mintha válaszolni tudna de mégis...tudtam hogy többé nem álmodom. Óvatosan vettem át a karjaimba a lányunkat. A könnyek elindultak a szememből. El se hiszem. Itt van a kezembe a kislányom.
-Szia...szia gyönyörűm!-beszéltem a lányomhoz akinek az arcán mintha egy apró mosoly jelent volna meg.
-Szereti a hangod Chris!-mondta széles mosollyal Brooklyn.
-Annyira büszke vagyok rád, Brook! Annyira!-hajoltam le hozzá, hogy megcsókoljam.-Nagyon büszke!
-Együtt csináltuk ezt végig!
-Együtt!-mosolyodtam el.