Love For The First Sight

🦋Huszonötödik fejezet🦋

Brooklyn szemszöge:

Egy újabb hosszú nap előtt állok. Sharon nem igazán szereti elhagyni a stúdió helyszínét így mindig rám marad a külsős helyszínekre való kiküldetés. Mondjuk nem mintha bánnám ezeket a munkákat, kifejezetten élvezem. Többségük a szabadban történik, igazán különleges helyszíneken. A jelenetek nagy része természetesen gépek segítségével történik, de szeretnek a Russo testvérek valóságos helyszíneken is kalandozni. És meg kell mondani a helyszín kiválasztásokhoz meglehetősen jól értenek. Jelenleg a mellékszereplős, kis apró jeleneteket vesszük fel. Rengeteg mellékszereplő, pár perces jelenetek. Mégis sokszor több munka van vele, mint ha egy főszereplőnek egy öt perces jelenetét vennénk. Hogy miért? Mert sokan vannak, és mindenkinél mindig van valami kis apró változtatás amivel jobb és jobb lehet majd az adott film részlet. Talán ezért is imádom ezt a munkát, soha se monoton, soha sem az egyszerű utat választják, mindig kihívások elé állítanak. És persze, rengeteg emberrel találkozhatok, akik nagyon hamar a szívemhez nőnek, és már előre sajnálom a pillanatot ha ennek az egésznek vége lesz.
Napközben többször is írt Chris, hogy mennyire hiányzom neki. Ezek a kis apró üzenetek annyira jól esnek az ember lelkének. Tényleg úgy érzi ilyenkor az ember hogy valaki számára fontos, és hogy szeretik őt. Igaz, még nem mondta ki egyikünk se ezt a bűvös szót de az nélkül is tudjuk, hogy ami most köztünk van az különleges. Lassan egy fél napja vagyok távol Christől, és így a mai nap forgatásának végéhez közeledve mégjobban érzem a hiányát.
-Remek munka volt mindenkitől! Köszönjük a munkátok!-hangoztak a forgatás utolsó szavai. Ilyenkor mindig megtapsoljuk magunkat és persze a többieket is. Nem könnyű szakma ez. Se a színészeknek se a háttérmunkásoknak.
-Brooklyn!-szólt hozzám Joe Russo.
-Tessék?-fordultam felé az összepakolást megszüntetve.
-Remek munkát végeztél ma is! Tökéletes munkát végeztél mindenkin! Holnap is szeretnénk ha te jönnél velünk! Újabb helyszíni felvételek lesznek!
-Köszönöm a dicséretet de csak a munkámat végeztem! És örömmel csatlakozok hozzátok!-mondtam mosollyal az arcomon. Ennél nagyobb dicséretet nem is kaphatna az ember.
-Remek, akkor holnap is találkozunk! Haza tudsz menni vagy haza vigyünk?-kérdezte meg tőlem a férfi.
-Majd én haza viszem!-hangzott mögüllem egy hang amire a szívem minden egyes alkalommal hevesen vert.
-Szia Chris!-fogott kezett Joe a férfival aki miatt sűrűn kihagyott egy-egy ütemet a szívem.
-Szia Joe! Jó napotok volt?-kérdezte Chris ahogy mellém sétált.
-Remek, reméljük holnap is így folytatódik!-nevette el magát Joe.
-Ez célozgatás volt, hogy pihenjem ki magam holnapra?-nevette el magát Chris.
-Dehogy! Te mindig eszméletlen alakítást nyújtasz!
-Ezt most dicséretnek veszem akkor!-mosolygott Chris majd a szemei rám tévedtek.-Kész vagy mehetünk?-kérdezte tőlem azzal az édes mosollyal az arcán.
-Még gyorsan össze kell pakolnom!-mondtam ahogy újra visszafordultam az asztal irányába.
-Csak nem ti ketten...?-nem fejezte be Joe a kérdést csak a kezével oda-vissza mutogatott közöttünk. Zavarba jöttem. Ennyire nyilvánosan még nem mutatkoztunk együtt. Sőt körülbelül senkinek el se mondtuk.
-De! Elrabolta Brooklyn a szívem!-nézett rám a mondat végére Chris amitől szerintem vörös lett a fejem.
-Örülök nektek! Szép pár vagytok!-mosolygott ránk Joe.-Legyen szép estétek! Akkor holnap!-intett ahogy elindult az autója irányába.
-Miújság hercegnő?-lépett a közelembe Chris ahogy hátulról átölelt.-De hiányzott már ez az édes illatod!-lélegzett mélyeket, ahogy a nyakhajlatomba bújt. Én lassan megfordultam és felemelkedve hozzá adtam egy csókot a szájára.
-Nekem meg te hiányoztál!-mondtam nagy mosollyal az arcomon.
-Gyere ide!-húzott olyan közel magához, hogy egy csepp levegő se tudjon átsuhanni közöttünk.-Egyre nehezebben viselem a hiányod! Nem lehetne hogy magamhoz láncoljalak?-mondta halkan, azon az édes és megnyugtató hangján.
-Lehet megunnál!-nevettem el magam ahogy a szoros ölelkezés közepette válaszoltam neki.
-Nem! Az lehetetlen!-rázta közbe a fejét.
Azonban a következő pillanatban a semmiből elkezdett szakadni az eső.
-Á, a francba!-kiabáltam majd a táskám gyorsan futva a kocsiba helyeztem. Chris pedig csak állt mozdulatlanul.-Chris!-kiabáltam oda, de továbbra se mozdult.
-Gyere táncolj velem!-kiabált felém.
-Mivan? Chris neked elgurult a gyógyszered?-nevettem el magam a kérdésem végére.
-Miért? Gyere már!-nyújtotta ki felém az egyik kezét.
Istenem hogy mikre rá nem tud engem ő venni. Becsukva a kocsi ajtót szaladtam oda hozzá.
-Komolyan most akarsz táncolni?-próbáltam volna védekezni az eső ellen. A kezei közre fogták az arcom, és a szemembe nézett. Más volt a tekintete.
-Szeretem az esőt...!-kezdte és én nem értettem mit akar.-Szeretem a hajad, szeretem a szemed...szeretem az ajkad...szeretem ahogy nevetsz...szeretem ahogy könnyen zavarba jössz...szeretem hogy ennyi szeretetet adsz...!-sírhatnékom támadt, de az esőben úgy sem látszódott volna.-Szeretlek Brooklyn!-mondta ki azt a szót amit még mindketten magunkba zártunk.-Szeretlek!-ismételte meg. Ennyi volt. Ennyi kellett, hogy feladjam, bármit is tehetek ez a férfi teljesen magáévá tett. Övé lettem. Őrülten, visszafordíthatatlanul szerelmes vagyok belé. A szemei engem néztek. És azt akartam, hogy ő is tudja nem csak ő érez így.
-Én is szeretlek, Chris!-mondtam a szakadó eső közepette ahogy Chris kezei még mindig az arcom fogták.-Nagyon, szeretlek!-és e szavak hallatán az ajkai az enyémre tapadtak. Talán már nem is utálom annyira az esőt...