Love For The First Sight

🦋Harmincegyedik fejezet🦋

Brooklyn szemszöge:

Reggel Chris karjaiban ébredtem, ahogy ölelkezve álmodtuk végig az éjszakát.
Ahogy néztem őt nem tudtam az arcomról a mosolyt levakarni. Annyira tökéletes. A kezemmel végig simítottam az arcán amire elkezdett motoszkálni. Majd lassan kinyitotta azt a csodás íriszkék szemét.
-Jó reggelt!-mondta rekedtes hangon, ahogy egy mosolyt küldött felém.
-Jó reggelt!-mosolyogtam rá ahogy a kezemmel még mindig az arcát simogattam.
-Jól aludtál?-kérdezte ahogy kisimított az arcomból egy kósza hajtincset.
-Pompásan! És te?-néztem rá.
-Ennél jobban még talán soha! Főleg, hogy melletted ébredhettem!-csókolt meg ahogy ezeket az édes szavakat elmondta. Akaratom ellenére is belemosolyodtam a csókunkba.
-Annyira szeretlek!-mondtam amint egy apró távolságra elváltak az ajkaink.
-Én is nagyon szeretlek!-csókolt újra meg. Lehet egyáltalán embert ennyire szeretni? Mert őszintén megmondva nem találom a megfelelő szavakat arra, hogy én mennyire szerelmes vagyok ebbe a férfiba. A boldogságom pedig határtalan.
-Mi a mai program?-kérdeztem.
-Mivel ma nem dolgozunk...mit szólsz hozzá ha ma bemutatlak a családomnak? Ma épp családi ebédet tartanak és azt mondták örömmel ismernének meg!
-Hogy...hogy mi?-kérdeztem idegesen. Chris bemutat a családjának? Ilyenbe egyszer volt eddig részem de már a gondolattól is összeugrik a gyomrom. Azt hallottam a stábtól, hogy Chris anyukája elég határozott nő akinek megvan mindenről a véleménye. Gondolom a fiának szánt lányokról is egyaránt. Mi van ha nem fogok szimpatikus lenni neki?
-Brooklyn?-szólított a nevemen.
-Tessék?-ébredtem fel a gondolataimból.
-Mit szólsz hozzá? Ha túl gyors neked megértem azt is!
-Nem! Csak picit ideges vagyok!
-Miért lettél ideges?-mosolyodott el Chris.
-Mi van ha nem leszek szimpatikus a szüleidnek?-kérdeztem félve.
-Biztos az leszel!-próbált nyugtatni.
-De mi van ha nem?
-Akkor sem kell idegesnek lenned! Bármi is legyen a véleményük én akkor is melletted maradok!
Akármilyen édes dolgokat mondhatott Chris a gyomrom továbbra is liftezett.
Mivel sok időm nem volt bármi féle ajándékot venni gondoltam essünk túl azon hogy megmérgezem az Evans családot...sütök. A konyha ezek után? Enyhe fogalmazás a csatatér. Inkább egy véregzős horrorfilm!
-Kicsim! Minden rendben?-érezte Chris hogy valami nincs rendben. De csak mosolyogni tudott rajtam. Bár a helyébe én is ezt tenném. Milyen vicces lehettem egész délelőtt amíg azon izgultam milyen lesz a találkozó. Chrissel elkezdtünk készülődni. A legszebb ruhám akartam felvenni, azt akartam azt mondják, hogy ,,igen ez a lány a fiamnak való". Chris mint mindig maga volt az isteni tökéletesség. Idegességembe a nyakláncomat se tudtam a nyakamba akasztani így jött ő a megmentésemre. Ahogy félrehúztam a hajam, becsatolta a medálom, majd egy apró puszit nyomott a nyakamra. Beleborzongtam.
-Csodálatosan nézel ki!-súgta majd eltávolodott a közelemből.
-Induljunk, nem biztos hogy jó benyomást tennék ha miattam lekésnéd az ebédet!
-Ne izgulj, itt leszek melletted!
Chris kezei az enyém után nyúltak. Megnyugvást éreztem. Addig amíg a ház elé nem érkeztünk. Ahogy becsengetett a szívem egyre hevesebben vert.
Chris testvére Scott nyitott ajtót.
-Sziasztok!-köszönt egy iszonyat aranyos mosollyal az arcán. Már így első benyomásra nagyon szimpatikus talán mert olyan közvetlennek találtam őt.
-Szia Scott!-ölelte meg Chris a testvérét.-Scott ő a barátnőm Brooklyn!-mutatott be Scottnak Chris. És igazam volt nagyon barátságos és közvetlen mert azonnal megölelgetett amint meghallotta hogy a barátnő státuszt én foglalom el. Majd bentebb mentünk. Eszméletlen szép házban laktak Chris szülei. Valami hasonló életet eltudnék képzelni magamnak az öreg, nyugdíjas éveimre.-Anyuék merre vannak?-kérdezte Chris.
-Kint vannak a kertben! Épp készítik a grillt!
-Menjünk akkor!-mosolygott rám Chris.
Nagy mély levegőt vettem és követtem őt. Bár mást nem is tudtam volna csinálni hisz a kezei egy másodpercre se akarták elengedni az enyémet.
Amint a kertbe értünk, több ember tekintete is ránk szegeződött. Ideges lettem. Ekkora az Evans család? Mint egy iskolai osztálylétszám. Fiatalak és idősek vegyesen. Chris hátrapillantott majd egy apró mosoly után elengedte a kezem és az apukájához ment akivel megveregették ölelkezés közben egymás hátát.
-Szia apa!
-Szia fiam! Jó látni téged!-mondta egy eszméletlen kedves hangon az idősödő úr. Chris sok mindent örökölhetett az apukájától, mert pont ilyen megnyugtató hangja van neki is.-Ő pedig...?-nézett rám Chris apukája.
-Ő az a lány akiről meséltem!-mosolygott újra rám Chris.-Brooklyn! Brooklyn ő az apukám!
-Üdvözletem Brooklyn! Rob vagyok! Örülök, hogy megismerhetlek!-nyújtotta a kezét felém egy mosollyal az arcán, majd kezet ráztam vele ahogy egy mosolyt küldtem neki.
-Üdvözlöm! Köszönöm a vendéglátást! Gyönyörű házuk van!-dicsértem meg az otthonuk.
-Köszönjük! De nyugodtan tegezz, Chris barátnője a családunk tagja!
-Rendben, köszönöm!-mosolyogtam rá.
-Gyere, bemutatlak anyunak is!-fogta meg a kezem Chris. Most jön az amitől féltem. Fontos számomra az hogy az anyukája is szimpatizáljon velem. Azonban ahogy odamentünk nem épp azt a tekintet kaptam amire vártam.
-Szia anyu!-ölelte át Chris az édesanyját.
-Szia fiam!-mosolygott, majd a tekintete ahogy rám szegeződött a mosoly eltűnt.
-Anyu beszeretnék neked mutatni valakit! Ő itt Brooklyn Grey! A barátnőm! Brooklyn ő pedig az anyukám!
-Üdvözlöm!-nyújtottam a kezem mosollyal az arcomon.
-Barátnő? Mi lett azzal az aranyos...hogy is hívták? Sarahval?-kérdezte az anyukája, kicsit sem halkítva a hangján így teljesen tisztán hallottam amitől összerándult a gyomrom.
-Anyu!-szólt Chris az anyukájára.
-Mi az? Ő olyan szép kislány volt!-folytatta tovább Chris anyukája.
-Én...én lehet jobb ha megyek Chris!-mondtam neki ahogy a kezeiből kicsúsztattam a kezeim.
-Mi?-nézett utánam! Zavarbaejtő volt ez az egész. De mielőtt a kerti terasz ajtón beléphettem volna szembe találtam magam egy kislánnyal.
-Brooklyn!-kiabálta lelkesen a nevem, egy iszonyat aranyos mosollyal az arcán.
-Mary!-mosolyogtam rá, ahogy a karjaimba ugrott egy szoros ölelésre.
-Már hiányoztál! Chris bácsi miért nem hozott el hamarabb?-kérdezte a karjaimba tartott kislány.
-Sokat dolgoztunk! Ne haragudj!-ölelte át a nyakam ez az elbűvölő teremtés.
-Most hova mész?-nézett rám ahogy a kérdés feltette.
-Honnan ismered ezt a hölgyet Mary?-lépett be a beszélgetésbe Chris anyukája.
-Ő az a lány akiről meséltem nagyi!-mosolygott Mary.
Nem tudom mit mesélhetett Mary rólam, annyira sok mindent nem...hisz elég gyors megismerkedés volt a miénk, de Chris anyukájának az arca hirtelen úgy nézett ki mint aki megbánta ahogy fogadott.
-Mary menj oda Chris bácsihoz és köszönj neki!-mondta neki Chris anyukája ahogy a nagybácsija felé mutatott.
-Számon kérem, hol rejtegette Brooklynt!-tette csípőjére a kezét és igazi kis katonaléptekkel vetette magát a bácsikája irányába.
-Mary...sokat mesélt rólad, ahogy a jótékonysági napon megismerkedtetek és hogy mennyire kedves voltál vele..! Tudod, ő nem volt valami bő beszédű de amióta ott találkozott veled megnyílt a korabeliek felé is és talán a család felé is jobban!-mondta a nő, aki még előbb teljesen más hangnemmel beszélt velem szembe. Kedves, barátságos olyan igazi nagymama stílust vett fel amint Maryről lett szó.-Köszönjük!
-Mégis mit?-kérdeztem.
-Amilyen változást hoztál az életébe! És...!-nézett a fia felé, aki Maryvel játszott már a következő pillanatban.-És amilyen változást hoztál Chris életébe is!
Amint ezt kimondta a szívem fájdalmat érzett. Nem azért mert megbántottak, hanem mert ez a nő attól félt, hogy a fiának csak ártani fogok, hogy csak kihasználom.
-Nagyon...szeretem a fiát asszonyom!-mondtam halkan, mert eléggé el voltam a gondolataimmal így talán gondolkodás nélkül sikerült ezt kimondanom.
-Linda! Szólíts nyugodtan Lindának! Ne haragudj az előbbi fogattatásért!-mosolygott rám, pont olyan kisugárzással mint egy édesanya és egy nagymama.
-Semmi baj! Őszintén megértem a félelmét...!-mondtam neki, és tényleg átéreztem. Ugyan hány ember használhatta vagy játszhatott Chris szívével a neve miatt? És minden egyes alkalommal ez az óriási szív széttört. De ez a férfi mindig összeragasztotta, hogy új életet kezdhessen. Úgy néz ki a családja próbálja most már védeni ezektől a fájdalmaktól, kisebb nagyobb sikerrel. Láttam, hogy szégyelli magát Linda ahogy fogadott engem de nem akartam hogy kivesse ezt a hangulatot egész napra.-Hoztam süteményt! Őszintén valami ajándékot szerettem volna a házukba, de Chris ma reggel mondta hogy beszeretne mutatni a családjának és őszintén nem tudtam mit is hozhatnék, üres kézzel pedig nem szerettem volna jönni! Az íze nem biztos hogy a legfinomabb de egyszer már Chris is megette!-nevettem el magam.
-Akkor annyira rossz nem lehet!-nevette el magát Linda.-Nagyon kedves vagy! Szeretsz a konyhában sertepertélni?
-Őszintén? Szeretnék!-nevettem el magam.-De szerintem borzasztóan főzök és sütök!-jöttem zavarba. Ezt lehet nem épp Chris anyukájának kellett volna elmondanom, hisz azt gondolhatja a fia éhezik mellettem.
-Senki se úgy születik, hogy mindent tud! Majd mutatok recepteket rendben?-mosolygott rám.
-Annak nagyon örülnék!-mosolyogtam Lindára.
-Te tényleg nagyon különlegesen szép lány vagy! Gyere ide had öleljelek meg!-mutatta, hogy menjek oda hozzá és nyugodtan öleljem meg. Én pedig teljesítettem a kérését. Kellemes érzés volt...rég volt ilyen anyai ölelésben részem...őszintén talán mikor még kislány voltam, így ez az ölelés most nagyon sokat jelentett. Nehezen tudtam  visszafogni magam hogy ne fakadjak sírva.
-Minden rendben kicsim?-lépett közbe Chris aggodalommal az arcán.
-Minden!-mosolyogtam rá ahogy elszakadtam az anyukája karjaiból.
Chris tudhatta hogy ez az ölelés mekkora jelentőséggel bírt nálam mert azonnal magához húzott és szorosan átölelt és talán a mellkasába eresztettem egy két könnycseppet.
-Elbűvölő egy lány, remélem sűrűn fogod őt hozzánk hozni!-mondta az anyukája ahogy megsimogatta a hátam és otthagyott kettesben minket.
-Ne haragudj azért ahogy...!-folytatta volna...tudtam mit akar mondani de nem volt rá szükség hogy elnézést kérjen.
-Nagyon szeretem már most a családod!-mondtam mosollyal az arcomon ahogy a legőrdült könnycseppek helyét próbáltam eltűntetni.
-És engem?-tette fel a kérdést azzal a tökéletes mosollyal amitől a szívem hevesebben vert.
-Nagyon szeretlek!-válaszoltam és az ajkai az enyémet érintették.
-Én is nagyon szeretlek!-mondta ahogy az ajkaink elváltak.