Love For The First Sight

🦋Huszonkilencedik fejezet🦋

Chris szemszöge:

Izgalmas nap volt a mai. És rendkívül imádtam minden pillanatát amikor egy pillanatra is de Brooklynt bármilyen formába zavarba tudtam hozni. Ahogy a házához értünk, megcsókoltam és szomorúan tudatosult bennem, hogy ma már nem láthatom ezt a gyönyörű teremtést.
Ahogy elsétált a kocsim előtt végig követtem a szemeimmel. Majd ahogy elindult a járda feljárón, megállt, hezitált és visszafordult hozzám. Leengedtem az ablakom, gondoltam biztos elfelejtett valamit.
-Van mára valami programod?-kérdezte ahogy behajolt az ablakon.
-Nincs, miért?-kérdeztem mosolyogva.
-Az ajánlatom még mindig áll!-mosolyogta el magát.
-Ajánlat?-kérdeztem, mert nem tudtam mire gondol.
-Az hogy aludj ma itt nálam!-mondta kissé zavartan, de mégis más volt. Határozottságot hallottam a hangjában.
-Lehet nem jó ötlet Brooklyn, nem ígérem hogy ma nem tennék olyat amit te nem szeretnél!-néztem magam elé, szégyelltem magam amiért ezt ki kellett mondanom de őszinte akartam vele lenni. Ez a pár nap egyre jobban tudatosította bennem mennyire oda vagyok érte, és őszintén szólva egyre nehezebben tudom leállítani magam a közelében. De ő mindenféle válasz helyett csak behajolt az ablakon, elfordította a kocsikulcsot így a motor leállt. A tekintetem rá szegeztem ő pedig elmosolyodott.
-Gyere!-mutatott az ajtó felé a fejével.
-Brooklyn...!-mondtam ki a nevét, tartottam attól, hogy nem értette meg amit előbb mondtam.
-Chris, gyere már!-mosolygott rám azzal az édes mosollyal, én pedig feladva kiszálltam a kocsiból. A kezét felém nyújtotta így kézen fogva sétáltunk be a házba. Most nagyon észnél kell lennem, nem akarok olyat tenni ami miatt elveszíthetem.
-Kérsz valamit inni?-kérdezte ahogy a konyhába mentünk.
-Narancslevet!-válaszoltam ahogy leültem a székbe.
-Mindjárt összedobok valami kaját jó?-kérdezte ahogy a pohárba töltött a narancsléből.
-Ne fáradj, Brooklyn!-ellenkeztem.
-Olyan fura vagy, minden rendben?-nézett rám.
-Hogy lehetsz ilyen csodálatos?-temettem az arcom a kezeim közé, őszintén nem tudtam hogy tudott minden egyes pillanatban ennyire elbűvölni.
-Chris...!-nézett rám, mint aki nem érti miről is van szó. Majd közelebb lépett hozzám, lehajolt és szorosan átölelt.
-Nagyon szeretlek Brooklyn!-öleltem át én is őt, ahogy az ölembe húztam hogy még szorosabban tudjam magamhoz húzni.-Annyira szeretlek istenem!
-Én is nagyon szeretlek!-bújt a nyakhajlatomba. Kicsit csiklandós érzés volt ahogy a nyakhajlatomba vette a levegőt, mert libabőrös lettem.-Mit szólsz hozzá ha gyorsan összedobok valamit, addig letusolsz aztán megvacsizunk és megnézünk egy filmet?-kérdezte tőlem, ahogy a nyakamat továbbra is átfogta.
Én csak bólintottam, ő pedig mosolyogva ment a konyha felé, hogy valamit összedobjon kettőnknek. Egy ideig néztem őt, nehezen tudtam levenni a szemeim róla. Miután már egy ideje nézhettem, szólt rám, hogy inkább menjek el tusoljak le addig. Én pedig mint egy jó kisfiú szót fogadtam. Őszintén most jól esett ez a zuhany. Le kellett picit nyugtatnom magam. Nem tudom mi történt de a mai nap egyre jobban úgy érzem felrobbanok. Akarom őt egyre jobban, percről percre. Szerencsére a zuhany valamennyire kijózanított.
Épp kész lett a vacsorával, eszméletlen finom ételt készített. De vacsora közbe is megszámlálhatatlan sokszor vesztem el a mosolyába. Azok a gödröcskék az arcán...egyszerűen imádom.
Épp állt volna fel az asztaltól, mikor véletlen meglökte az asztalt és a pohár víz rajtam landolt.
-Oh basszus! Ne haragudj!-rohant oda hozzám, én pedig felálltam, hogy elkezdjem ezt a kis baleset helyszínét feltakarítani.
-Tiszta víz lett a terítőd!-mondtam neki ahogy próbáltam a vizes részleget egy ruhával felitatni.
-Az nem érdekes! De te is tiszta víz lettél!-jött hozzám, hogy a felsőmről ledörgölje a vizet.
-Nincs semmi baj, Brooklyn! Ez csak víz!-mosolyodtam el.
-Várj, emlékeim szerint itt van a szekrényben valahol az a póló amit tőled kaptam!-indult meg a szobába én pedig követtem őt. Túrta a szekrényt, feldúrva a szépen összehajtott ruhákat.
-Kicsim, nyugi ez csak víz!-mondtam neki nevetve.
-Vedd le, meg ne fázz! Itt van valahol!-mondta háttal, ahogy továbbra is dúrta a szekrényt. Engedelmeskedve vettem le magamról a vizes pólót, majd ahogy megfordult nagy lendülettel egyenesen nekem ütközött. A kezemmel kaptam el, nehogy a nagy lendületbe hátra essen. Az ajkaink épp hogy nem értek így össze. Egyre nehezedett a légzésem, félek hogy tovább nem tudom magam visszafogni, legyen akármekkora akaraterőm.
-Lehet....jobb ha most megyek...!-mondtam neki ahogy a szemei engem néztek.
-Miért akarsz menni?-kérdezte, úgy látszik ő még nem érzi azt a veszélyt ami rá leselkedik ha továbbra is a közelébe maradok.
-Megígértem, hogy nem siettetlek Brooklyn....de egyre nehezebben tudom magam visszafogni ha a közeledbe vagyok, és nem akarlak ez miatt elveszíteni!-mondtam neki ahogy a kezeim elengedték a karját. Elindultam kifelé a szoba ajtón mikor megállítottak a kezei, és ahogy visszafordultam felé az ajkai az enyémhez tapadtak.
-Akkor ne fogd vissza magad...!-mondta ahogy elváltak az ajkaink.
-Brooklyn nincs semmi baj!-simogattam meg az arcát, hogy megnyugtassam, hogy nincs semmi baj most csak velem van a probléma.
-Nem csak neked nehéz most már Chris...!-mondta ahogy a kezei kicsit jobban rászorítottak az enyémre.
-Brooklyn...!
-Szeretlek...nagyon! És nem csak te vagy akinek egyre nehezebb...én is akarlak téged!-mondta a szemembe.
-Mi lesz ha megbánod?-kérdeztem tőle ahogy a homlokom az övének döntöttem.
-Ennél biztosabb nem voltam még egyetlen egy döntésemben sem!-mondta ahogy ajkaink újra közel kerültek egymáshoz. Egyre nehezebb volt mindkettőnk légzése.
-Biztos vagy benne Brooklyn?-vettem egyre nehezebben a levegőt. Egyre jobban úgy éreztem forrósodik a levegő köztünk. De ahelyett hogy válaszolt volna, megcsókolt. Ez volt a jel. A jel, hogy innentől kezdve nincs megállás.