Love For The First Sight

🦋Hetvennyolcadik fejezet🦋

Brooklyn szemszöge:

Jól esett először újra a karjaiba lenni...de mint egy démoni hang úgy hangzott fel bennem, hogy mi köztünk mindennek vége. Nem tudom, miért gyengültem el mikor tisztán tudtam mennyi fájdalom ért az utóbbi időben.
-Ne...ne haragudj!-távolodtam el.
-Te...ne haragudj!-eszmélt fel Chris.
-Chris!-hallottam meg a hangot ami az életem tette tönkre.-Már mindenhol kerestelek!-lépett hozzánk Nicole.-Brooklyn?-vett észre.
-Te mit keresel itt?-kérdezte Chris.
-Beszélni akartam veled!-mondta neki Nicole.
-Nekem nincs semmi beszélnivalóm veled!-válaszolt kissé idegesen Chris.
-Csak nem a válást beszélgetitek Brooklynnal? Hallottam hogy sajnos váltok!-mondta ahogy egy gúnyos mosolyt küldött felém.
-Nicole!-szólt rá Chris.
-Én...jobb ha megyek!-jegyeztem meg ahogy a gyomrom kétszer kisebbre összerándult.
-Brook!
-Sziasztok!-hagytam ott őket. A lábaim gyorsan vittek el a két személytől akik az érzelmeimet hirtelen újra kerekestül felbolygatták.-Francba Brooklyn! Te nem vagy normális!-ismertem be magamnak. A gondolataim annyira elvonták a figyelmem, hogy észre se vettem mekkora bajba kerülök.

Egy óra múlva:
Fekszek az ágyban, szörnyen fáj mindenem. Folyamatosan anyu és apu duruzsoló hangját hallom amitől a fejfájásom nem akar csillapodni. Majd nyílik az ajtó és belép rajta az a férfi akitől újra érzelmi hullámvasútra kerülök.
-Brooklyn!-pánik ült az arcán ahogy engem nézett.
-Mi a franc...? Mindenkinek elmondtátok mi történt?-néztem a szüleimre.
-Csak Chrisnek és a családjának szóltunk!-jegyezte meg anyu.
-Minek?
-Kicsim! Hisz a férjed!-mondta anyu suttogva.
-Már nem!-mondtam idegesen.
-Brooklyn!-lépett közelebb Chris.-Jól vagy? Amint meghallottam, hogy mi történt azonnal jöttem!
-Mint láthatod élek és virulok!-néztem rá.
-Hogy...hogy történt?-kérdezte a szüleimet.
-Egy fiatal sofőr volt, jogosítvány nélkül!-válaszolt apu.-Szerencse, hogy nem lett nagyobb baj!
-Megölöm azt a srácot!-mondta idegesen Chris.
-Chris!-próbálta anyu nyugtatni de látszott mennyire nem tud hatni rá.
-Senki se öl meg senkit...!-néztem Chrisre.-Főleg nem te!
-Brooklyn!
-Amúgyis minek vagy itt?-kérdeztem.
-Mi az hogy minek vagyok itt?-értetlenkedett.
-Miért vagy itt?-kérdeztem meg újra.
-Baleseted volt!
-És? Miért jöttél?-csúnyán beszéltem vele de folyamatosan a kép volt bennem ahogy ott hagytam őt Nicolelal.
-A feleségem vagy!
-A volt feleséged! És ne! Ne gyere a nem mondták még ki a válást! Nekünk semmi közünk már egymáshoz!
-Akkor miért öleltél meg a parkban?-kérdezte mire a szívem kihagyott egy ütemet.-Ha annyira utálsz miért bújtál hozzám?-a szüleim eközbe egymásra nézve halkan vonultak ki a szobából. Tudták, hogy ez csak ránk tartozik nekünk kell megbeszélnünk.
-Menj el! Nem akarlak itt látni!
-Nem megyek! Ha tetszik ha nem itt leszek veled végig!
-De nincs szükségem rád!-kiabáltam vele.
-Tudom! Rohadtul tudom, hogy nincs szükséged rám! De én nekem rohadtul szükségem van rád!-mondta ki őszintén.
-Elnézést bejöhetek?-hallottuk meg az orvos hangját.
-Tessék!-higgadt le Chris.
-Brooklyn magának igazán mázlija volt!
-Nem úgy néz ki!-néztem Chrisre.
-Brooklyn!-szólt rám.
-Maga...?-nézett Chrisre az orvos.
-A férje vagyok Chris...Chris Evans!-fogott kezet az orvossal.
-Nem a férjem!-tettem hozzá azonnal.
-Még nem mondták ki a válást!-vágta rá azonnal.
-Értem!-mosolyodott el az orvos.-Hát Brooklyn, összefoglalva törés, belső vérzés kizárva, kisebb nagyobb zúzódások de azok sok pihenéssel gyorsan rendbe jönnek! Úgyhogy még az infúziót várja meg de utána nyugodtan haza mehet ha szigorúan pihenni fog!
-Jól hangzik!-mosolyogtam az orvosra.-Akkor esetleg egy repülő út is belefér?
-Repülő út?-kérdezett vissza az orvos.
-Sydneybe kell mennem!
-Hát jelen pillanatban nem igazán jó ötlet! Amúgyis egy későbbi kontrollra meg kell jelennie!
-Kontroll?
-Megvizsgálnám még egyszer majd! Tudja ez ilyen szabályzat!
-Remek...! Rendben, értem!
-Ne bánkódjon, nem sokára mehet Sydneybe!
-Van barátnője doktor úr?-kérdeztem, remélve hogy Christ úgy felhúzom, hogy elmegy.
-Brooklyn!-szólt rám Chris.-Elnézést, biztos az alkohol beszél belőle!-jegyezte meg.
-Alkohol? Minimális volt, de mesélték a szülei hogy jótékonysági esten volt!-lepődött meg az orvos.
-Mi?-húzta fel a szemöldökét Chris.
-Köszönjük doktor úr!-szóltam gyorsan közbe.
-Pihenjen otthon, majd később beszélünk egy időpontot csekkolásra!
-Vigyázni fogok rá, hogy ne csináljon semmit! Csak pihenjen!-jegyezte meg Chris.
-Remek!-ment ki egy mosollyal az arcán az orvos.
-Hogy mit csinálsz?-néztem rá.
-Vigyázok rád!-találkozott a tekintetünk.
-Na azt már nem! Biztos hogy nem! Vigyázok én magamra!
-Látom, azért fekszel a kórházban!
-Ez egy véletlen baleset volt! Ne csináljatok már belőle ekkora ügyet!
-Ezt nem hiszem el!-forgatta meg a szemeit.
-Nem akarlak a közelembe látni!
-Én meg így nem akarlak látni!-kiabált velem. Kikerekedtek a szemeim.-Ne haragudj...nem akartam...!-kért azonnal elnézést.
-Miért sodor az élet mindig az utadba?-dünnyögtem ahogy a plafont kezdtem nézni.
-Brooklyn...!
-Egyedül akarok lenni!-válaszoltam ridegen. Természetesen tiszteletben tartva a kérésemet hagyta el a kórtermemet, de láttam, hogy egy pillanatra se mozdult az ajtóm elől. Vigyázott rám, ahogy valójában mindig is tette. Később a két lábamon sétáltam ki a teremből kisebb bicegéssel. Valójában sajgott mindenem de el akartam már hagyni a kórház területét.
-Brooklyn kicsim, támaszkodj rám!-mondta apu. De mielőtt bármit is tehettem volna Chris könnyed mozdulattal kapott fel.
-Hazaviszem!-jegyezte meg.
-Mi? Nem! Biztos hogy nem!-ellenkeztem azonnal.
-Nem érdekel bármit is mondasz!-vont vállat ahogy a kocsijához értünk. Óvatosan beültetett az anyós ülésre.
-Bárcsak Sydneybe lennék már!-morogtam. Majd az utat figyelve feleszméltem.-Én nem erre lakok!
-Tudom!-ment tovább.
-Chris! Mondom én nem erre lakok!
-De én igen!-nézett rám.
-Nem! Biztos hogy nem!-ellenkeztem azonnal.-Nem megyek vissza oda!
-Kénytelen leszel!-nem érdekelte mennyire ellenkezek. Ha most nem lenne ilyen a kapcsolatunk a pillangók biztos szüntelenül repdesnének bennem miatta. De hazudnék, hogy ez a féltő, aggodalmaskodó énje nem hiányzott.