Love For The First Sight

🦋Kilencvennyolcadik fejezet🦋

Brooklyn szemszöge:

-Brook! Miért nem nyugodsz meg egy kicsit?-kérdezte Chris ahogy a kezem fogta ahogy a folyosón vártunk.
-Izgulok!-mondtam neki.
-Nincs okod rá!
-Azt ne mond, hogy te nem izgulsz! Most tudjuk meg fiú vagy lány lesz!-lepődtem meg a nyugodtságán.
-Talán egy picit!-ismerte be. Persze, mindkettőnknek a legfontosabb hogy egészséges legyen, de hazudnánk ha azt mondanánk hogy nem beszéltünk arról, hogy kisfiút vagy kislányt szeretnénk.-Hogy érzed?
-Éreznem kellene valamit?-nevettem el magam.
-Nem tudom!-nevette el magát ő is.-Tudod ezek az anyai megérzések!
-Tudod milyen rosszak általában a megérzéseim! Száz esetből ha háromszor stimmel még lehet sokat is mondok!
-De kíváncsi vagyok!-nézett azokkal az iriszkék szemeivel. Imádom. Ezek a szemek bármire rá tudnának venni. Bármire.-Na?
-Pici London...ez a megérzésem!
-Kivert a víz!-törölte a homlokát.
-Mi az?-nevettem el magam.
-Mennyi fiú fog a házunk előtt sorakozni?
-Miért sorakoznának?-képtelen voltam a nevetést visszafolytani.
-Mert olyan gyönyörű lesz mint te akkor minden fiú szerelmes lesz belé, én nekem meg lányos apukaként az lesz a feladatom, hogy megtaláljam a legtökéletesebb fiút majd neki hatvan éves korára!
-Komolyan Chris?-néztem rá hitetlenkedve.
-Mi az?
-Hatvan évesen akarod hogy majd ha lányunk lesz, fiúja legyen?
-Minimum!
-És ha fiú lesz? Ugyanezt fogod csinálni?
-Nem! Az már a te feladatod lesz! Hisz te leszel a fiús anyuka!-tájékoztatott.
-Ismerve magam, elsőként fogok neki óvszert venni!
-Brook!
-Chris ez az élet rendje! Megszületnek, vigyázunk rájuk, neveljük őket hogy jó emberek legyenek, majd engedjük őket hogy megismerjék a világot, találkozzanak valakivel aki boldogságot hoz az életükbe és örülünk ha megtalálják az a személyt!
-Ezt mind engedni fogom a lányunknak ha hatvan éves lesz, a fiúnknak talán már ötvenkilencnél is!
-Hű, te aztán ráizgulsz a helyzetre!-mosolyodtam el.
-Apa leszek, jól akarom csinálni!
-Jól fogod csinálni!-szorítottam rá a kezére.-Remek apa leszel!
-Brooklyn, Chris jöjjenek! Maguk következnek!-szólt ki Mr. Bells.
-Jövünk!-mondtam amint megéreztem a gombócot a torkomba.
-Csak utánad!-mondta Chris egy széles mosollyal. A vizsgálat gyors volt. Az örömünk pedig valós. Chris reakciója pedig? Itt állok egy baba bolt közepén lassan fél órája mert a férjem mindent, ismétlem mindent meg akar venni.
-Chris! Komolyan, elég!-nem tudtam nem elmosolyodni mennyire beleélte magát a vásárlásba. Más férje is ilyen kattant?-Chris! Majd veszünk még ruhákat!-vettem el a kezéből.
-Nézd ezt milyen aranyos!-mutatta fel.
-Tényleg az! De szívem felesleges ennyi dolgot venni! Kijön a kórházból és már kicsi lesz rá a ruha, hisz olyan gyorsan fog nőni mint a gomba!
-Akkor újra jövünk!
-De akkor sem kell százharminc ruha! Szívem!-nevettem el magam.
-Csináltatok falmatricát a nevével!-támadt a következő ötlete. Képtelen voltam őt leállítani. A lelkesedés szüntelen volt.
-Chris!-nem figyelt rám.-Chris!-szóltam határozottabban. A tekintete rám irányult.-Éhes vagyok! Nagyon éhes!-tudtam ezzel azonnal ki tudom zökkenteni és talán csak a kis játékkal amit a kezembe nyomott kell elhagynunk az üzletet. Reméltem hogy nem közli be a pénztárnál hogy az egész boltot felvásároljuk. Hála a kis tervemnek haza fele tartunk, mert a terhességnek hála a mit kívánok kérdésre temérdek válaszom lehet mégis egyetlen egy valamit mondtam. Az otthoni főztömet. Igen. Ez kellett hogy kirángassam a boltból.
-El se hiszem, hogy annyi étel közül pont itthon akarsz ebédelni!-mondta ahogy a konyhába ment az ételt megmelegíteni. Csak leültem a pulthoz és figyeltem őt. Izgul. Tagadja de izgul a pici miatt. Bár miért is ne tennénk?-Miért nézel így rám?-vett észre.
-Csak!
-Csak...miért?-mosolyodott el. A pillangó hatás elkezdődött.
-Szeretlek!-mondtam neki mire hozzámsétált.
-Én is szeretlek!-hajolt le az ajkaimért.
-És nem kell izgulnod!-jegyeztem meg neki.
-Nem izgulok!-vágta rá.
-Au!-nyúltam a hasamhoz.
-Brook! Mi az? Jesszus hívom a mentőket!-pánikolt. Elkaptam a kezét. Látta hogy szórakoztam vele.-Ezt ne csináld!-fújta ki a levegőt.
-Picit nyugodj meg!-nevettem el magam.-Tudom mindkettőnknek új ez az egész de érzem hogy minden rendben lesz! És most a százból ez a harmadik megérzésem tehát be fog válni!
-Ahogy a második is?-simogatta meg a hasam.
-Pont ahogy a második is!
-Mi volt az első?
-Hogy jó döntés lesz ha hozzádmegyek!
-Ez volt az első megérzésed?
-Te vagy mindennek az oka! Minden boldogságom oka és forrása hozzád vezethető vissza!
-Édes vagy!-nyomott a homlokomra egy puszit.-Hallod picur? Anyu nagyon édes!-hajolt a pocakomhoz.
-És jó kislány?-kérdeztem ahogy a tekintetünk találkozott.
-Pszt! Ne a gyerek előtt!
-Mi?-szakadtam a nevetéstől.-Nincs szex amíg meg nem szülök?
-Azt nem mondtam! Csak halkan a jó kislányos, apucis dologgal!
-Pedig imádom mikor apucinak szólíthatlak!
-Ne csináld, ebédelni készülünk!
-Meggondoltam magam, téged akarlak!-haraptam az alsó ajkamba.
-Brook!
-Mondom téged akarlak!-határozott voltam. Ő pedig feladta. Az ajkaink háborúztak és a pillangók repdestek a gyomromban.