Love For The First Sight

🦋Negyvenkilencedik fejezet🦋

Chris szemszöge:

Nem hiszem el, hogy végre újra a karjaimban tarthattam mégis egy félreértés miatt újra elveszítettem őt. Csak én lehetek ennyire szerencsétlen. Egész éjjel a háza előtt álltam az esőben. A lábaim maradásra kényszerítettek annak ellenére, hogy Brooklyn határozottan megmondta hogy köztünk mindennek vége. Ha az a Chris lennék aki régen voltam...mielőtt megismertem volna őt biztos jót nevetett volna rajtam, hogy hogy lehettem ekkora barom, mert az esőnek hála kifejezetten szarul ébredtem. De a mostani énem, inkább azt mondaná ha kellene mindennap megtenném ezt az áldozatot érte ha újra enyém lenne. Szörnyen vagyok, mint akit agyon vertek. Nincs erőm felkelni sem. Nehezen a telefonom után nyúlok, hogy szóljak Nicknek hogy a mai forgatást sajnos nélkülem kell végrehajtaniuk. Sajnáltam, hogy hátráltattam ezzel a munkafolyamatot, de Brooklyn mindennél fontosabb számomra. Csak egy a baj...hogy ő neki erről fogalma sincs. Mennyire...leírhatatlanul szeretem őt. Fekszem az ágyban és a szemeim egyre nehezebbek. Valaki csengetett...de nincs erőm. Nincs erőm kimászni az ágyból. Visszacsukva a szemeim hajtottam álomra a fejem.
Egyszer csak egy kezet éreztem a homlokomon. Résnyire nyitottam a szemem és biztos a magas láznak köszönhetően már halucinálok is. Folyamatosan ő rá gondolok és már a képzeletem is játszik velem. Hideget érzek a homlokomon. De továbbra se érzem azt hogy erőm lenne felkelni, egyáltalán kinyitni a szemem. Ekkora szerencsétlenséget.
Másnap reggel azonban mintha mi sem történt volna nyitódtak ki a szemeim ahogy a konyha felöl hangokat hallottam. A kutyák játszanának? De várjunk csak! Ők itt vannak! Kimászva az ágyból indultam a konyha irányába mikor észrevettem, hogy más felső van rajtam. Mi az isten folyik itt? Azonban a konyhába érve a legnagyobb meglepetésemre az a személy állt ott akire a legjobban vágytam.
-Brook...Brooklyn?-mondtam ki a nevét.
-Jó reggelt! Jobban vagy már?-nézett rám ahogy a reggelit készítette.
-Te mit...?
-Azt hittem jobban fogsz nekem örülni!
-Nem arról van szó! Vagyis nem az...csak...te hogy kerülsz ide?
-Nem rémlik hogy még régen te adtál kulcsot a lakáshoz?-mosolyodott el.-Hogy a fenébe sikerült megfáznod?-lépett közelebb hozzám.
-Kitől tudtad meg?
-Nick mondta...!
-Sajnálom, hogy fáradtságot okoztam...hazaviszlek rendben?-kérdeztem de ő nem válaszolt.
-Mikor...akartad megtenni?-kérdezte de nekem fogalmam sem volt arról mit is akar megtudni pontosan.
-Nem tudom miről...!
-Mikor akartad megtenni Chris?-kérdezte és a szemeiben könnyek kezdtek gyülekezni. Aztán beugrott. Biztos meglátta a fiókban a gyűrűt.
-Én...!
-Akkor mikor elmondtam hogy elmegyek?
-Igen...!
-A francba Chris! Miért nem állítottál meg? Meg kellett volna állítanod!-mondta sírva.
-Nem akadályozhattam a boldogságod!
-Te voltál az egész boldogságom!-kiabált rám. Hirtelen a szívem mintha megállt volna.-Te voltál mindenem Chris...az egész világom te voltál egyedül!
-Voltam...!-ismételtem meg halkan. Tehát csak a múltat jelentem.
-Kérdezd meg!
-Mi?-eszméltem fel.
-Kérdezd meg Chris! Hallanom kell!-mondta határozottan.
-Brooklyn én...!
-Chris mond azt hogy áll még a szándékod hogy a feleséged legyek és egy boldog családunk legyen, sok gyerekkel és hogy együtt öregedjünk meg!-ez volt a pillanat amikor tudtam. Visszafordulva a szobába húztam ki gyorsan a fiókot. A kis dobozzal a kezembe kaptam el a menekülő Brooklynt.
-Te hova mész?-kaptam el a kezénél.-Nem így terveztem ezt az egészet....egyáltalán nem így!-fogtam a kezembe a dobozt.-A tegnapi egy félre...!
-Shhhh! Ne!-tapasztotta a kezét a számra.-Csak....csak kérdezd meg rendben?
-Brooklyn...megtisztelnél azzal, hogy hozzám jössz feleségül?-tettem fel a kérdést ahogy kinyitottam a dobozt. Ő pedig boldogan ugrott a nyakamba ahogy kimondta az igent. Nem akartam elhinni, hogy ez most velem történik. Komolyan a menyasszonyom lett Brooklyn? Boldogan, és szorosan öleltem őt majd ahogy szemeink találkoztak hezitálás nélkül tapadtak ajkaink egymáséra.