Love For The First Sight

🦋Kilencvenhatodik fejezet🦋

Brooklyn szemszöge:

Chrisnek az új munka miatt korán el kellett mennie egy találkozóra. Sajnos pont aznap mikor az első vizsgálatra készülök a doktornőnél. Reméltem, hogy velem tud majd jönni, de talán majd a következő alkalommal. Igaz még az elején voltam a várandósságnak de mégis annyi minden változott amióta kiderült, hogy szülők leszünk. Szárnyalunk a boldogságtól. Chris pedig pont olyan mint Hannahnál. Talán még jobban figyel és aggódik értem. Olyan édes ahogy már most minden kívánságomra ugrik. Egy taxit hívtam, mert Chris nem akarta hogy egyedül vezessek. Fogalmam sem volt miért volt ez a kívánsága de nem akartam aggodalmat okozni neki. Hisz akkor hogy lenne képes bármikor egyedül hagyni engem? A kórházhoz érve vettem észre hogy eléggé késve indulhattam mert már nem sok idő volt az én időpontomig.
-Jó napot! Mrs. Bellhez van időpontom!
-Maga Miss...?
-Mrs. Evans!-mondtam a nevem.
-Bemehet! A doktornő már várja!-mosolygott rám a fiatal hölgy.
-Nagyon szépen köszönöm!-mosolyogtam vissza majd a rendelő felé vettem az irányt. Bekopogtam majd lassan nyitottam be.-Jó napot doktornő!
-Jó napot Mrs. Evans!-köszöntött. Ám a tekintetem a nekem háttal ülő férfira tévedt.
-Azt hittem rosszul emlékeztem az időpontra!-fordult velem szembe.
-C-Chris?! Te mit...?!-ragadt bennem a szó ahogy mellé sétáltam.
-Nem azt beszéltünk, hogy együtt jövünk?-nézett rám értetlenkedve.
-De...! De azt...csak...!-hatódtam meg.
-Már ilyen korán érzelmi ingadozásaid vannak?-pánikolt Chris. A doktornő elnevette magát.
-Úgy látszik Brooklyn igazán boldog hogy maga is itt van Mr. Evans!
-Szólítson csak Chrisnek, kérem!-fordult a doktornő irányába.-Kicsim, a vizsgálatig állni akarsz?-mosolygott rám. Pillangók. Pillangók repdestek szüntelenül.
-Beszélgessünk picit aztán megvizsgálom rendben Brooklyn?-mutatott a székre. Lassan összeszedtem magam aztán helyet foglaltam. Egy kisebb beszélgetés után elérkezett a vizsgálat és szörnyen izgultam.
-Nyugi!-csókolta meg a kézfejem.-Minden rendben lesz!-fogta végig a kezem.
-Jó, hogy itt vagy!-jegyeztem meg neki ahogy a tekintetünk találkozott.
-Mindig!-simogatta meg az arcom.
-Rendben, készen álltok?-nagyon kedves volt a doktornő. Tudta azt is mennyire akarjuk már ezt a babát. A vizsgálattal gyorsan végeztünk. Egészen amíg ki nem értünk a kórházból csendben voltunk. Majd egymásra néztünk, egy széles mosoly kíséretében és egy őrült kiabálós, táncikálós jelenetet adtunk elő boldogságunkban. Valóban terhes vagyok! Az érzés pedig túl szárnyalja minden elképzelésem.
-Annyira szeretlek!-csókolt meg ahogy a széles mosoly szüntelenül az arcán ült.-Szeretlek!
-Én is szeretlek, nagyon szeretlek!-csókoltam meg én is őt.-Apa leszel!-mondtam boldogan.
-Te meg csodás édesanya!-csókolta meg a homlokom.
-Annyira köszönöm!
-Mégis mit?-nézett rám az íriszkék szemeivel.
-Azt hogy itt voltál...velem! Kicsit szomorú voltam mikor úgy volt nem biztos hogy tudsz jönni, mert annyira akartam hogy te is részese legyél ennek az egésznek!
-Ki nem hagytam volna ezt a csodát Brook! Ti vagytok számomra a legfontosabbak!
-De a film...!
-Ki a francot érdekel a film? Hm? Te és a pici! Ti számítotok! Érted? Ti vagytok az egész életem!
-Lehet az ember ennél szerelmesebb beléd?-töröltem ki a könnyeim a szememből. Ő egy-egy apró puszit nyomott a szememre, remélve megállítja a sós könnyeket a szememből.
-Lehetnék ennél mázlistább? Van egy csodálatosan gyönyörű, okos, elbűvölő, szerény, magabiztos, határozott, szexi, angyallelkű feleségem és a világ legszebb csodáját hordja a szíve alatt! Én is tudom a választ, hogy ennél nem lehetnék mázlistább! Minden amire vágytam az életemben te azt megadtad nekem!
-Bőgni fogok!-jegyeztem meg ahogy a szemeimbe újra éreztem a könnyeket.
-Nem! Nem nem nem!-csókolta a szemeim újra.-Nem akarok könnyeket! Csak a gyönyörű mosolyod! Komolyan mondtam Brook! Had lássam!-szólt rám és tudtam mi a feladatom. Egy széles mosoly ült az arcomra.-Ha szívrohamot kapok a te hibád! Jesszus ezt az édes mosolyt! Orvost! Orvost gyorsan!-kiabálta hangosan mire a szájára raktam a kezem.
-Normális vagy?-nevettem el magam ahogy azonnal körül néztem remélve senki se hallotta.-Te tiszta hülye vagy!
-Csak bolondulásig szerelmes!-szabadította ki a száját.-Ilyen áron, szívrohamba is meghalnék!
-Hát te tényleg idióta vagy!-ütöttem meg a hasát ahogy elindultam le a lépcsőn.-Hol parkolsz Mr. Tökéletesség?-néztem rá hátra.
-Taxival jöttél?-hallottam a kérdést mögüllem.
-Azt mondtad így azzal jöttem! Vagy haza felé is azzal kellene mennem?-kérdeztem ahogy szembe fordultam vele.
-Nem, haza viszlek! Jó kislány voltál!-nyomott egy puszit az arcomra ahogy elhaladt mellettem. Lefagytam. Újra ez a jó kislányos szöveg.-Nem jössz Brook?
-Chris!
-Hm?
-Nem lehetne hogy ezt a jó kislányos szöveget más időkre hagyd?-kérdeztem ahogy utolértem.
-Milyen időkre?-fogta meg a kezem így már kézen fogva sétáltunk.
-Mondjuk a hálóba? Tudod később lehet bajba leszek hogy a magzatvízem folyt el vagy....khm....érted!
-Remélem még nem az első mert szörnyen magamévá akarlak tenni!-súgta a fülembe.
-Vigyél haza, apuci!-súgtam neki a fülébe.