Love For The First Sight

🦋Tizenötödik fejezet🦋

Chris szemszöge:

Tegnap délután óta folyamatosan azok a csodálatos szemei, és az a csodálatos ajka jár az eszembe. Megakartam csókolni. Mégis várok. Várok, hogy azt mondja ő is ugyanúgy kedvel engem mint én őt. Ez a lány semmihez nem fogható. Egy angyal aki csak úgy az életem része lett egyik napról a másikra. Vajon ő is gondol rám? Vajon ő se tud nyugodtan aludni? Egyre jobban úgy éreztem, hogy akarom. Most. Azonban nem akartam sietettni, nem akartam hogy azt gondolja erőszakos vagyok így várok.
Másnap ahogy mentem munkába újra a kedvenc kávéját megvéve indultam a smink szoba felé azonban ő nem volt ott. Az asztala üres volt.
-Jó reggelt Sharon!-köszöntem neki.
-Jó reggelt Chris!-mosolygott rám Sharon.
-Nem tudod merre van esetleg Brooklyn?
-Ma nem dolgozik! Joe (Joe Russo a rendező) azt mondta hogy valami családi dolga akadt!-forgatta a szemeit Sharom.
-Családi?
-Nem tudom jól értettem e de hogy a családja meglátogatja őt? Bár nem értem ez miért akadály abban hogy bejöjjön dolgozni, most minden munka az én nyakamba zuhant!-tette magát Sharon.
-Értem! Öhm...karamellás kávé ha szereted megihatod!-nyújtottam át neki a meleg kávét.
-Köszi, de utálom a karamellás kávét!-rakta le az asztalra.
-Oh, oké! Ne haragudj csak ilyenem van! Most viszont megyek átöltözni!
-Rendben!-mosolygott rám.
Ahogy kiléptem az ajtón és bementem az öltözőmbe azonnal a telefonom után nyúltam. Tudom, hogy nem ápol jó viszonyt a családjával, és azt is mondta hogy ha egyszer újra eljön az a nap hogy szembe találja magát velük nem tudja mihez kezdjen. Csörgettem Brooklynt aki egy pár csörgés után felvette.
-Szia Brooklyn!-köszöntem neki.
-Szia Chris! Most nem éppen jó!
-Jól vagy?-kérdeztem, de egy kis idő volt mire válasz érkezett a másik oldalról.
-Jól! Izgulok...!
-Hallottam..! Tudok valahogy segíteni?-kérdeztem, ahogy hallottam a hangján hogy szörnyen ideges.
-Eltudsz tüntetni a földről?-kérdezte mosolyogva.
-Azt nem tehetem...szükségem van rád!-mondtam neki, minden gondolkodás nélkül de hallottam egy apró nevetés hangot. Megmosolyogtattam. Ennek örültem.
-Őszintén nem akarom hallani, hogy ő nekik mennyire tökéletes az életük, ellentétben az enyémmel! Nem akarom, hogy a húgommal dobálózzanak aki mennyivel többre vitte mint én! Akinek tökéletes munkája, tökéletes pasijai voltak, akinek tökéletes külseje van...aki maga a tökéletesség! Nem akarom..! De...milyen ember vagyok ha a saját családom elutasítom?
-Csak egy telefonodba kerül és megmentelek!
-Később beszélünk rendben?-kérdezte tőlem, a hangjába egy kis szomorúságot hallottam.
-Rendben!
-Szia Chris!-köszönt el tőlem majd kinyomta a telefont.
Egész forgatás alatt ő járt az eszembe. Így nem tudtam koncentrálni. Féltettem, hogy még jobban sérül. Így mindent hátra hagyva indultam hozzá. Azonban nem volt otthon. Hol lehet? Majd beugrott, hogy mesélte hova jártak gyerekként így az utam oda vezetett. Ahogy leparkoltam és kiszálltam, kintről megpillantottam őt. A családja szembe ült vele, ő pedig ideges volt. Láttam ahogy a kezeit tördeli. Megakartam védeni. Ahogy beléptem az étterembe épp felállt az asztaltól, feldúltan és szembe találta magát velem. Láttam a szemein hogy közel van hozzá hogy sírva fakadjon. Hallottam ahogy az emberek susmotólni kezdtek, felismertek. De egy pillanatig se érdekelt mert csak ez a megtört angyali teremtés kötötte le minden figyelmem. Közelebb sétáltam.
-Te hogy kerülsz ide?-kérdezte szemeiben könnyekkel.
-Hozzád jöttem..hogy megmentselek!
Brooklyn nem mondott semmit, de nem is kellett. Odasétáltam hozzá, és ő sírva temette az arcát a mellkasomba. Szorosan átöleltem. Nem akartam elengedni. Szorítani akartam, hogy tudja nincs egyedül, itt vagyok.-Minden rendben!-súgtam neki.-Megvédelek!
-Elnézést! De maga ki a jó isten?-állt fel Brooklyn apja idegesen az asztaltól.
Ránéztem a férfira, majd Brooklyn kibújva az ölelésből nézett rám könnyes tekintettel. Kitöröltem a szeméből a könnycseppeket, majd az arcáról is. Rámosolyogtam bíztatóan.
-A barátja vagyok!-mondtam a férfinak kellő határozottsággal.
A családja látszott, hogy lesokkolt. De nem csak ők, Brooklyn is. Átkaroltam Brooklyn derekát és úgy mentünk az asztal irányába most már ketten.
-Jó napot! Chris Evans vagyok, Brooklyn barátja!-nyújtottam a kezem a férfi felé.
-Chris Evans?-kérdezte a fiatal lány. Biztos ő a húga.
-Szia! Te lehetsz...Anna igaz?-nyújtottam felé a kezem. Idegesen kezet rázott velem.-Maga meg biztos Brooklyn anyukája!-fogtam vele is kezet.
-Anna te ismered ezt a férfit?-kérdezte Brooklyn anyukája a fiatal lányt.
-Ő híres amerikai színész!-súgta a lány a szülei felé azonban kellően kihallatszódtak a szavai.
-Színész?-kérdezte Brooklyn anyukája.
-Igen!-mondta Anna a szüleinek.
-Ha nem haragszanak most elvinném Brooklynt! Lassan indul a gépünk...Londonba! Nem szeretném ha lekésnénk!
-Hogy hova?-akadt ki a húga.
-Londonba! Ott van most dolgom munka ügyben de őszintén annyira szerelmes vagyok a maguk lányába hogy egy percet se tudok nélküle élni! Így megkértem tartson velem!-válaszoltam teljes színészi profizmussal a családnak. Brooklyn szólni nem tudott, lehet azt se tudta már mi folyik itt. Biztos még az azelőtti beszélgetések sokk hatása alatt volt mielőtt ideértem.
-Úgy látszik nem neked van a legtökeletesebb párod Anna!-mondta halkan Brooklyn anyukája a fiatal lánynak.
-De anya!-nézett szúrós tekintettel a lány.
-Nos, akkor ha megbocsájtanak! Sajnálom, hogy nem tudtunk jobban megismerkedni! De hátha...legközelebb! Gyere kedvesem!-mondtam Brooklynnak aki rám emelte a tekintetét.-Viszlát!-köszöntem el. Meg se várva hogy ők elköszönjenek vagy Brooklyn elköszönjön jeleztem az irányt a Brooklyn derekán pihenő kezemmel. Brooklyn pedig minden szó nélkül követett. Ahogy beültünk a kocsiba láttam, hogy el van mélyen a gondolataival nem akartam zavarni. Így vártam hátha ő kezd majd el kommunikálni velem. Sajnáltam őt. A szívem szakadt meg érte hogy így kellett látnom. Boldoggá akartam tenni, de most tehetetlennek éreztem magam.