Kora reggel készülődni kezdtünk. Igen, ma elég sűrű napunk lesz mivel egy filmbemutatóra vagyunk hivatalosak Chrissel. Először fogunk nyilvánosak megjelenni a kamerák előtt mint férj és feleség. Hazudnék, ha azt mondanám nem izgulok. Hisz sokan eddig se tudtak arról, hogy mi kapcsolatban álltunk nem még arról, hogy összeházasodtunk. De az egyetlen gondolat még így is az volt ami nyugtatott, hogy egy csodás férfi oldalán állhatok majd. A stylisttal a legszebb ruhát választottuk ami remélhetőleg Mr. Tökéletesség is imádni fog. El akarom őt varázsolni, annak ellenére hogy minden egyes alkalommal tudtomra adja mennyire csodálatosnak tart. Ő már elkészült és kint vár a nappaliban, abban az igazán szexi fekete öltönyében. Én pedig lassan sétáltam felé a szobából mikor a tekintetünk találkozott. Egy csodás piros ruhát viseltem amiben hercegnőnek éreztem magam.
¡Ay! Esta imagen no sigue nuestras pautas de contenido. Para continuar la publicación, intente quitarla o subir otra.
-Azta...Brooklyn!-maradt tátva a szája a férjemnek amitől egy széles mosolyt jelent meg az arcomon. -Hogy tetszik? -Ha most egy szótárt a tökéletesség fogalmánál nyitnám ki...biztos a te képed lenne ott! Sőt több vagy mint tökéletes!-sétált hozzám, ahogy finoman átfogta a derekam ahogy az ajkaim után hajolt.-Leírhatatlanul gyönyörű vagy Mrs. Evans! -Ez Richard érdeme!-néztem a stylist barátunk irányába aki mosolyogva figyelt minket. -Úgy érzem ma megszületik az új álompár fogalma a vörösszőnyegen!-jegyezte meg Richard. -Ne hozz zavarba!-szóltam rá. -Eszem ágában sincs! Ez csak az igazság Brooklyn drágám!-lépett hozzám ahogy a ruhám alját megigazitotta.-Úgy hiszem ma rengeteg szív fog összetörni Chris miatt...de egyben rengeteg szív fog boldog lenni a boldogságotokért! Mert ti tényleg tökéletesen néztek ki egymás mellett! Irigy vagyok!-nevette el magát. -Az hogy ilyen jól nézünk ki azt neked köszönhetjük!-mosolyogtam rá. -Így igaz! Mindig tökéletes munkát végzel!-mondta Chris is. -Tudjátok, hogy nektek bármikor bármit megteszek csak egy szavatokba kerül! De én megyek mert még nekem is el kell készülnöm az esti bulira! De ott találkozunk!-indult az ajtó irányába. -Még egyszer köszönjük Richard!-mondta Chris ahogy kiengedte az ajtón azonban Chris nem várt vendégekkel találta szembe magát. -Szívem a kocsi mikorra is ér ide?-kérdeztem ahogy a táskámért nyúltam. -Kicsim...hozzád jöttek!-mondta Chris és ahogy megfordultam szembe találtam magam a váratlan vendégeinkkel. -Anyu...apu...Anna?-kerekedett ki a szemem. -Szia Brooklyn!-nézett rám anya könnyekkel szemében. -Szia drágám!-köszönt nekem apu. A húgom nem szólt de a szemeiből tudtam mindent amit mondani akart. A gyomrom összerándult, a torkomba gombóc ült. Ideges lettem. Chris pedig ezt azonnal észrevette és sétált hozzám. -Magatokra hagylak rendben?-kérdezte halkan és indult volna a konyha irányába de a kezeim nem engedték. -Ne hagyj itt kérlek!-néztem rá ő pedig egy bólintással jelezte, hogy ne izguljak velem marad. -Brooklyn drágám, beszélhetnénk?-kérdezte anyu. -Nem hiszem, hogy van bármiről is...!-válaszoltam ridegen. -Ne csináld ezt Brook! Anyuékkal csak miattad utaztunk ide!-mondta a húgom. -Ennyi év után eszetekbe jutottam?-kérdeztem ahogy próbáltam nem elrontani a sminkem amin annyit dolgoztam. -Egyetlen egy nap se telt el hogy ne gondoltunk volna rád!-folytatta anyu. -Ne hazudj...!-vágtam hozzá.-Egy pillanatig se hiányoztam nektek!-kezdtem egyre hangosabban beszélni mire Chris megfogta a kezem finoman jelezve hogy minden rendben, nyugodjak meg. Az ő jelenléte adott erőt hogy ne tőrjek meg előttük. -Tudjuk, hogy sokat hibáztunk az életben, hogy sokszor bántottunk...a szavainkkal de...de szeretnénk helyrehozni!-folytatta apu. -Helyrehozni? Mégis hogy? Hirtelen betoppantok az ajtón és felforgatjátok egyik percről a másikra az életünk? -Kicsim nem beszélhetnénk úgy hogy a...!-biccentett a fejével Chris irányába apu.-Tehát csak így mi négyen? -Bármit is akartok mondhatjátok előtte nyugodtan! Hisz már találkoztatok vele! Nem emlékeztek? -Basszus!-kapott a szájához Anna mikor felismerte újra Christ. -De ha mégse emlékeznétek bemutatom nektek...Chris...ők a szüleim és a testvérem Anna! Anya, apu, Anna bemutatom a férjem Christ!-mondtam határozottan. -Hogy kit?-akadt fel a szüleim szeme. -Jól hallottátok! -Te férjhez mentél?-kérdezte anyu dadogva. -Igen, és képzeld őrülten boldog vagyok! Úgyhogy mielőtt azon pánikolnátok, bár gondolom nem fogtok nála jobb kezekben nem is lehetnék! Ő az a férfi aki megmentette az egész életem, akinek köszönhetem azt aki ma vagyok! -Férjhez ment a kislányom...nélkülünk?-nézett apu is meredten ránk. -Egyetlen egyszer jöttetek utánam apu...egyetlen egyszer és akkor is csak azt hallgattam mennyire elcseszett életem van! Egyetlen egyszer sem kerestetek! Egy rohadt email, vagy telefont se tettetek utánam érdeklődve! Pedig ha tudnátok mennyire vártam arra, hogy keressetek! -Tudjuk késtünk de...! -Miért jöttetek ide...?-tettem fel a kérdést ahogy a szememből a könnyek kezdtek folyni. -Hogy elmondjuk...hogy elmondjuk...!-kezdett anyu is sírni.-Mennyire büszkék vagyunk arra amit elértél az életben! Hogy sajnáljuk hogy nem álltunk melletted! Hogy nem voltunk azok a szülők akikre annyira szükséged lett volna! De...de azt akarjuk hogy tudd, hogy itt vagyunk! És számíthatsz ránk!-ezeknek a szavak hallatán egyre jobban megtörtem. Soha se mondtak nekem ilyet. Kerültem a tekintetük, de Chris egy apró kézszorítással és egy mosollyal jelzett felém. Tudtam mit akar mondani. Szavak nélkül is értettem amit mondani akart nekem. Feladva, mentem a családom ölelésére. Szorosan tartottak a karjaikban ahogy mind sírtunk egymás vállán. A szívem pedig mintha fellélegzett volna.
