Másnap elég sokáig aludtam, mivel a tegnapi napunk Aidannel jócskán hosszúra sikeredett és feletébb kifárasztott....
Mikor felkeltem, megpillantottam, ahogy a fiú a szobám végében ül, miközben ölében Maxet simogatta...
Mocorgásomat hallva felém kapta tekintetét, mire széles mosollyal néztem rá... Ám az ő arcán semmi vidámság nem tükröződött.
~Aidan... -Szólítottam meg a fiút, mert éreztem a légkörben, hogy valami nincs rendben.- Mi történt?
Válaszomra nem felelt csak felállt a helyéről, majd odasétált hozzám és olyan szorosan ölelt magához, mint még ezelőtt soha... Éreztem, ahogy bús tekintetét a vállamba fúrja, s mint aki meg akar kímélni a legrosszabbtól úgy folytotta magába a szót, miközben lelke gyötrődött, hogy az ő feladata, hogy elmondja nekem az igazat...
Egyre inkább csak pánikba estem... Egyszerűen képtelen voltam elképzelni, hogy mégis mi törhette le ennyire a fiút...
Végül öleléséből elengedett, majd könnyes tekintettel rámnézett, mire az én szememben is könnyek szöktek fel a fiú látványától...
~Amy én... -Dadogott Aidan, s csak próbálta keresni a szavakat, de látszólag ő sem tudta, miképpen is mondhatná el nekem fájdalmát.- Anyukád kórházba került... Kómában esett... -Mondta ki végül, s nézett bele mélyen szemeimbe, miközben kicsordultak könnycseppjei.-
Képtelen voltam felfogni, amit Aidan mondott. Úgy éreztem, mint akit hideg zuhany ért. Arcom rezzenéstelenné vált a sokk hatására, miközben mellkasomra szűnni nem akaró nyomás helyezkedett. Úgy éreztem magam, hogy lényem teljesen eltűnik a valóság zuhatagából és egy rémálomba csöppen... Megszűnt a tudatom a valósággal, s éreztem, ahogy testem elgyengül, s minden erőm kiszáll belőlem...
~Amy! -Fogta arcomat lágyan kezei közé a fiú, mire rezzenéstelen arcomat átvette a meggyötörtség, s szemeimet szép lassan elvakították a duzzadó könnycseppek, ezzel teljes homályt állítva íriszeim elé.- Semmi baj. -Húzott magához szorosan a fiú, s úgy tartotta erőtlen testemet, mint aki soha nem akarná elengedni azt.-
~Mi történt? -Kérdeztem erőtlenül a fiúra nézve, aki csak mélyen sóhajtott.-
~Menjünk át hozzánk, oké? -Nézett le rám a fiú, miközben próbálta összeszedni magát, de láttam rajta, hogy ő is teljesen össze van törve.-
......
~Szóval rák... -Meredtem magam elé, miközben Aidanék étkezőjében ültünk, s körülöttem százas zsepi halmok hevertek.- És mióta tart? -Cikázott könnyes szemem Rob és Lauren között, akik előttem ültek, miközben Aidan szorosan mellettem volt, s fogta a kezemet.-
~Augusztus óta... -Mondta leszegett fejjel Lauren.- De az orvos szerint, már előtte pár hónappal keletkezhetett nála, vagyis legalább fél éve... -Mondta alig hallhatóan a mondat végét az asszony.-
~És mégis miért nem mondtátok el!? -Rivallt szüleire Aidan, aki látszólag ma már egyszer összetűzésbe keveredett velük emiatt.- Miért nem mondtatok semmit, ha tudtátok!?
~Laura nem szerette volna, ha bármelyikőtök is tudomást szerez a dologról... -Mondta Lauren, miközben komoly tekintete cikázott kettőnk között.-
~És miért nem ment orvoshoz!? -Kérdeztem remegő hangon.-
~Túl későn fedezték fel nála a betegséget... -Mondta Rob.- Az orvosok azt mondták, hogy maximum ősz közepéig fog élni... -Hajtotta le fejét, miközben látszólag az ő szemében is megcsillant egy könnycsepp.-
أنت تقرأ
Egymásra Találva
أدب الهواةLegjobb barátok voltunk, mióta csak az eszünket tudjuk... Aztán valami megváltozott... Mióta Aidan visszajött a legutóbbi forgatásról... Azt hiszem, szerelmes lettem a legjobb barátomba... ⚠️A könyv helyenként tartalmazhat erősebb nyelvhasználatot...
