Egymásra Találva

Első Nap |54.rész👶🏻|

Tyler feltételezése cseppet sem nyugtatott meg, s miután elment, én még mindig idegesen járkáltam a lakásban...

Felmentem az emeletre, majd megkerestem Amy hálószobáját. Lassan beléptem az ajtaján, s feltérképeztem annak minden szegletét. Rögtön velem szemben foglalt helyet egy nagy francia ágy, amin hófehér paplan érintetlenül, rendezetten be volt vetve rajta, úgy ahogy a lány hagyta azt reggel.

A mellette levő kis éjjeliszekrényen most is égett az éjjeli lámpa, így a szobát enyhe, tört fénnyel töltötte meg. Végigpillantottam a tengerparti homokra emlékeztető szoba falai színén, amire egy-két helyen az óceánról volt kitéve egy-egy kép...

Végül szemem megállapodott egy babarózsaszín kiságyon, ami az ágy bal oldalán helyezkedett el... Szívem a torkomban dobogott, ahogy egyre közelebb és közelebb haladtam, majd benézve az ágyikóba, megpillantottam őt...

Az én második szerelmemet...

Szemeimbe forró könnyek kezdtek egy gyűlni, miközben lassan lehajoltam a kis csöppségért, majd óvatosan karjaimba vettem törékeny kis testét, s kezem között ringatni kezdtem...

~Bárcsak ez a pillanat máshogy kezdődött volna közöttünk... -Suttogtam szinte magamban.- Tudom, hogy semmit nem értesz abból, amit mondok most kicsim... De esküszöm neked, hogy nem adom fel addig, amíg nem tehetem jóvá az egészet... Nem tudok nyugodtan aludni, amíg anyukád nem bocsájt meg nekem... Csak reménykedem. Reménykedem az elérhetetlen második esélyben. -Suttogtam tovább, mire meghallottam, hogy a hátam mögött valaki halkan köhint egyet, én pedig rögtön a hang irányába fordítottam fejemet.-

~Odajössz hozzám, amíg elalszok? -Suttogta Izi az ajtóban állva, mire én mosolyogva bólintottam.-

Ezután pedig óvatosan visszatettem Nadiat a kiságyába, majd halkan elhagytam a szobát, követve Izit.

Feltehetőleg az ő szobájába érhettünk, ugyanis kötve hiszem, hogy a házban lenne mégegy ilyen rikító rózsaszín falu szoba, aminek a falát hercegnős poszterek borítják.

Ezután Izi bebújt az ágyába, én pedig óvatosan ráhúztam a paplant, s csupán a feje búbja maradt takarás nélkül, amin szemeivel szüntelenül engem figyelt.

Helyet foglaltam az ágya mellett, majd felvettem a földön levő egyik mesekönyvet, s amint a borítójára néztem, rögtön megismertem azt.

~Erre emlékszem... -Húzódott széles mosoly az arcomra.-

~Ezt olvastad nekem mindig... -Gyürögette a lepedő szélét kicsiny kezeivel.-

~Szinte már kívülről tudom... -Kuncogtam fel.-

~Aidy... -Szólított azon a néven, amin csak ő szokott hívni.-

~Igen? -Néztem rá érdeklődő tekintettel.-

~Kérlek... Ne menj el többé. -Suttogta halkan, mire én egy mély sóhajt vettem.-

~Néha nem mi döntjük el-...

~Hogy megyünk vagy maradunk... -Fejezte be helyettem a mondatot.- Még mindig emlékszem arra, mikor először mondtad. -Szipogott.-

Izabell hat éves létére feletébb sokmindent fel tud fogni a világból... Bár amennyi szörnyű dolog történt vele... Túl hamar találkozott a rideg világgal... Talán emiatt...

~Ez mostmár csak Amyn múlik... -Húztam egy félgörbét ajkamra, majd körbenéztem a szobában, hogy eltereljem a gondolataimat.-

Szemem közben végigcikázott a játékokkal, s könyvekkel teli polcokon...