Egymásra Találva

Feszült helyzet |9.rész💣|

Aidan és Izabell odasétáltak hozzánk, de láttam Aidanen, hogy egy pillanatra sem veszi le a szemét Jacksonról, de ez dolog Jackről is elmondható volt... Nem láttam még Aidant ilyennek. Őt a nyugotság és a béke jellemzi általában, de most elég zaklatottnak tűnt.

~Mi a helyzet Gallagher? -Biccentett önelégült fejjel Jackson a fiúra.-

~Mehetünk vagy tovább enyelegtek még itt? -Nézett rám Aidan rideg tekintettel, amitől hirtelen köpni nyelni sem tudtam. Mégis mi a franc ütött belé?-

~Persze, vidd csak őt haza. -Mosolygott a fiúra.- Ki ő Amy, az apád? -Nevetett fel Jackson, miközben tekintetét Aidanről rám vezette.-

Ekkor megfogtam Aidan kezét, mert Jackson megszólalásától láttam, hogy meg akar indulni felé.

~Jackson elég! -Néztem dühös tekintettel a fiúra.- Aidan nem az apám, hanem a legjobb barátom, aki az apámmal ellentétben soha nem fog elhagyni. Viszont, ha most megbocsájtassz, mi most haza megyünk. -Ragadtam kézen Izabellt és Aidant, majd kihúztam őket a sulin kívülre.-

~Akarsz róla beszélni vagy inkább hagyjuk? -Nézett rám a fiú, miközben elindultunk szépen, lassan haza.-

~Én is kérdezhetném tőled ugyanezt. Mégis mi ütött beléd? -Néztem a fiúra értetlenül, majd megálltam.-

~Nem tudom... egyszerűen csak felidegesít az az ember, ha meglátom...és...

~Aidan... -Szakítottam félbe a fiút, miközben mélyen a szemébe néztem, s pillantásomtól látszólag mérges vonásai megenyhültek.- Majd otthon visszatérünk erre... -Biccentettem Izabell felé, ezzel utalva arra, hogy nem előtte kéne ezt megbeszélni, mire a fiú egyetértően bólintott és csendben folytattuk az utunkat.-

Hazaérve elköszöntem Aidantől és mindketten bementünk a saját házunkba. Feszülten dobtam le a táskámat a földre, mire anyukám kiváncsiskodó tekintettel dugta ki fejét a hosszúra nyúló előszobánk folyosójának végéről.

~Hogy telt az első napotok? -Kérdezte vidám, nyugtató hangnemben, mire vettem egy mély sóhajt, hogy megnyugtassam magamat, de feszült arcvonásaim továbbra sem tűntek el arcomról, így mikor anyukám a közelembe ért, rögtön rájött, hogy nem indult túl zökkenőmentesen az évem első napja.-

Épp szóra nyitotta a száját, valószínűleg egy anyai jótanács céljából, hogy "légy pozitív" vagy, hogy "annyira nem lehet rossz az iskola" és ehhez hasonló bíztatásokra, de ezt félbeszakította Izabell, azzal, hogy odaszaladt és szorosan átölelte édesanyámat.... Hála az égnek.... Tettem össze kezeimet magamban, majd elindultam volna az emeletre, de ekkor Izabell heves mesélésbe kezdett.

~Képzeld anya, ma Aidy jött értem az óvodába! -Gügyögödt tagolatlan beszéddel a kislány.-

~Mi? -Ráncolta össze anyukám értetlenül homlokát.- Miért Aidan ment érted? Amynek kellett volna. -Guggolt le Isabellhez, hogy szemmagasságban legyen vele, miközben dühös pillantásokat vetett rám.-

~Amy a szomszéd fiúval csókolózott... -Felelte ártatlan gyermeki hangon, majd arca undorodó kifejezést öltött...-

Én pedig csak kikerekedett szemekkel néztem rá és teljesen földbegyökerezett a lábam. Anyámra lopva sem mertem pillantani ijedtemben.
Egyáltalán, ennyi idősen Izabell honnan tudja, hogy mi az a csók!? Teljes sokkban voltam... végül félve, de rápillantottam anyukámra, aki mindeközben felállt és karba tett kézzel nézett rám, a lehető legmérgesebb tekintetét elővéve, mire nyeltem egy nagyot és csak csöndben vártam a következményeket.

~Mondd, hogy Izabell nem arról a szomszéd srácról beszél... -Kezdett el mérgesen dobogtatni a lábával, a válaszomra várva.-

~Jackson... -Mormogtam az orrom alatt.-