Egymásra Találva

Bízz Bennem |53.rész♾|

Szerencsére a Southern kórház mindössze öt percre volt kocsival a kávézótól, így röpke pillanatok alatt oda is értünk. A kórház elé érve megköszöntem Adamnek a fuvart, majd megígértem neki, hogy fel fogom hívni a papírok miatt, de megnyugtatott, hogy ráér a dolog.

Ezután berohantam az épületbe, majd a recepción villámsebességgel magyaráztam el az előttem ülő idős hölgynek, hogy mégis mit szeretnék, mire ő lassan megigazította keretes szemüvegét arcán, majd elkezdte begépelni az adatokat a gépébe, de mindezt olyan csiga lassúsággal tette, mint aki most készül éppen a túlvilágra jutni, s már egy pillanatig konkrétan azt hittem, hogy neki is lassan mentőt kell majd hívni...

Lábammal idegesen doboltam a padlón, mire kaptam az elkeserítő választ, hogy várnom kell késő délutánig, mert nem mehet be még senki sem Amyhez, amíg ki nem vizsgálják.

Keservesen leültem az egyik üres székre, majd nem sokra rá felhívtam Tylert...

Amy Szemszöge

Laposakat pislogva, szemeim fáradtan akartak újra és újra lecsukódni, ahogy pilláimat szinte mázsányi súly húzta le.

Végül, ahogy pilláimat párszor megrebegtettem, lassacskán kitisztult előttem minden, s rájöttem, hogy kórházban vagyok...

Mégis mi történt?...

Fejemmel körbe néztem a hófehérre meszelt falakon, hogy tekintetemmel a szoba minden részét feltérképezzem... Bár nem sok mindent láttam, ugyanis a mellettem levő égő éjjeli lámpán kívül nem volt több fény a szobában. Ebből pedig megalapítottam, hogy kint már elég későre jár az idő...

~Jó reggelt hercegnőm... -Csendült fel Aidan hangja az ajtóból, mire rögtön a fiú felé kaptam a tekintetemet.-

Kezében egy pohár kávét tartott, amit valószínűleg a kinti automatából vehetett.

~Mi történt? És hogy kerülsz te ide? -Zúdítottam rá első két gondolatomat, miközben felültem, de a fejem ismét megfájdult, mire Aidan rögtön odarohant hozzám, s míg egyik kezével a kávéját az éjjeli szekrényre tette, másikat a hátamon pihentette.-

~Dőlj vissza Amy... Pihenned kell. -Mondta szinte suttogva, mire engedelmeskedtem kérésének, ugyanis bármennyire is makacs voltam... Őszintén nem volt erőm tovább ülve maradni.-

~Mi történt Aidan? -Fordítottam könnyes tekintetemet a fiú felé, aki közben helyet foglalt a mellettem levő ágyon, majd könyökét térdén megtámasztva hajolt hozzám közelebb.-

~Lement a cukrod munka közben és elájultál. -Adott választ a kérdésemre.-

~És te honnan tudtad, hogy itt vagyok? -Értetlenkedtem tovább.-

~Épp a kávézó felé tartottam, mikor elvittek téged a mentősök. -Nézett mélyen a tekintetembe, mire én próbáltam másfelé pillantani, csak hogy zöld íriszei ne tőrjenek meg.-

~Szóval követtél... Megint... -Vontam vállat hanyagul, miközben tekintetemmel a mennyezetet vizslattam.-

~Nem éppen... -Kuncogott fel halkan, mire ismét ránéztem, csak hogy arcából kiolvassam válaszát.- Reggel a menedzserem felhívott és a megbeszélésünket pont abba a kávézóba szervezte, amiben ezek szerint te dolgozol... -Hangjából éreztem, hogy igazat mond.- Mióta dolgozol ott? -Érdeklődött.-