Egymásra Találva

Deszkás nap |4.rész🛹|

Végül ezek után a vacsorát egy feletébb kínos légkörben folytattuk és senki egy árva szót sem szólt. Aidannel pedig még csak egymásra sem mertünk nézni...

Aidan Szemszöge

Miután Amyék elmentek, segítettem összeszedni a tányérokat és betenni őket a mosogatógépbe. Éppen az utolsó poharat tettem el, mikor anyukám mellém lépett.

~Amit ma Izabell mondott... -Kezdett bele.-

~Anyaaa! -Néztem rá durcás fejjel.- Hányszor mondjam el, hogy Amy a legjobb barátom!

~Tudom kincsem, ez mindig is így volt, de azóta már megnőttetek és mindketten sokat változtatok és néha fura elnézni, hogy tényleg nincs köztetek semmi több... -Mondta, miközben megállás nélkül a szemembe nézett.-

~Tudom. Amy sokat változott ezalatt a 6 hónap alatt, ahogy én is.... de valami soha nem fog megváltozni... -Álltam meg egy pillanatra.- Az, hogy ő a legjobb barátom.

Jórészt csak lány barátaim vannak vagy pár, tőlem idősebb fiú haverom, ugyanis a velem egykorú srácok többségével nem igazán tudok azonosulni.... Isznak, drogoznak, buliznak, állandóan bajba kerülnek és konkrétan, mintha azon lennének, hogy minél jobban elcsesszék az életüket. Persze a lányok között is van bőven ilyen eset, de azért a többségük tud éretten gondolkodni, így velük jobban tudok azonosulni. Ezt már a szüleim is tudják, viszont az elmúlt pár évben vagy egy tucatszor kérdezték tőlem, hogy van-e Amy és köztem valami több. Tény, hogy vele van a legszorosabb kapcsolatom és jobban belegondolva néha tényleg úgy tűnhetünk kívülről, mintha egy párt alkotnánk, de megérthetnék, hogyha lenne valami, azt elmondanám...

Bár abban igaza volt anyukámnak, hogy sokminden megváltozott... Nem mondom, hogy első alkalommal nem lepett meg, mikor Amyt újra megláttam, ugyanis hozzá voltam szokva ahhoz, hogy mindig fiúsan öltözködött és az ő méreténél két-három számmal nagyobb ruhákba járkált, amivel persze soha nem volt bajom, hisz szerettem a stílusát, de mikor aznap éjjel átjött hozzám egy olyan ruhában, ami igencsak kiemelte a lényegesebb részeit.... kicsit meglepődtem...

Őszintén kiváncsi vagyok, hogy csak az én szüleim sújtanak mindig ezekkel a kérdésekkel vagy Amy anyukája is rendszeresen dorgálja ezzel Amyt?...

Amy Szemszöge

Mikor visszaértünk Aidanéktől, egyből elkezdtem felrohanni a lépcsőn, ám anyukám utánam szólt.

~Amy! -Álltam meg a lépcső közepén lefagyva.-

~Basszus... -Szitkozódtam suttogva.-

~Mi volt ez az egész? -Kérdezte a lépcső allján állva, karbafont kézzel.-

Közben Izabell trappolt el mellettem, s ekkor megfogtam a kezét és odahúztam magamhoz.

~Ezért nem adok cukorkát! -Súgtam oda neki.-

~Gonosz vagy! -Felelte dünnyögve, majd kihúzta a kezét az enyém közül és felment a szobájába.-

~Engem nem az zavar, ha van köztetek valami, hanem az, hogy nem beszélsz velem... -Felelte anyukám aggódva.- Mióta....-Állt meg egy pillanatra, hogy tartsa magát és ne sírjon.- Mióta apád elment, nagyon bezárkóztál magadba... -Felelte, miközben szemében egy könnycsepp csillant meg.-

Lassan két éve, hogy apa lelépett és igen... azóta mondhatni magamba zárkóztam, hisz teljesen váratlanul ért az egész és teljesen összetörtem.... ahogy anya is.... Soha nem tudom megbocsájtani neki, hogy itthagyott minket.... Azóta anya felé sem mertem nyitni, bár tudom, hogy ő soha nem hagyna el minket, akkor is féltem megbízni az emberekben...