Egymásra Találva

Rejtélyes új barátnő? |11.rész👤|

Másnap reggel vártam, az utcán, hogy Aidan velünk tartson Izivel a suliba... De hiába vártam a fiúra... úgy tűnik, ma nem szeretne velünk jönni...

~Gyere kicsim...El fogunk késni... -Ragadtam meg a kishúgom kezét, majd elindultunk.-

~Aidy miért nem jön velünk? -Nézett rám bociszemekkel.-

~Öhm... lehet csak elaludt. -Festettem mű vigyort az arcomra.-

Izabellt elvittem az óvodába, majd ezt követően, folytattam utamat az iskolába. Jacksonnal egésznap nem találkoztam. Gondolom hanyagolja a suli első igazi tanítási napját... A nagymenők sokszor kihagyják a tanítási napokat. Túl vagánynak érzik magukat, hogy beüljenek az órákra, még végén ragadna rájuk egy kis ész is itt a suliban a sok kosz mellett...

Jesszus Amy... A barátodról beszélsz... Mindegy... most jelen pillanatban ő sem érdekel, csak az, hogy mivan Aidannel és, hogy minél hamarabb beszélhessek vele, ha végre vége az óráimnak... De persze pont akkor telik a leglassabban az idő, mikor a legjobban akarod, hogy gyorsan teljen...

Kész kínszenvedés volt ez a nap, mintha minden egyes percben, mikor az órára pillantottam, az idő egy másodperccel sem mutatott volna többet.... De végre vége volt! Megszólalt az utolsó csengő is, ami igazi felszabadultsággal öntötte el a lelkemet, és amilyen gyorsan csak tudtam, elhagytam ezt a szutyoktelepet...

Szerencsére nem kell kitérőt tennem az óvoda felé, ugyanis anya már hazavitte Izabellt, így rögtön elindulhattam haza, bár a legelső utam nem hozzánk, hanem Aidanhez vezetett...

Megálltam az ajtó előtt és épp kopogtatni készültem rajta, mikor azt hirtelen valaki bentről kinyitotta.

~Ohh, Szia Amy! -Köszönt Lauren sietősen.- Épp tárgyalásra megyünk Rob-al, de menj fel nyugodtan, Aidanék a szobában vannak. -A többesszám hallatán összeráncoltam a homlokomat, de nem volt időm rákérdezni és igazából feltartani sem szerettem volna őket, mert már be is szálltak az autóba és elindultak.-

Gyanakvó léptekkel sétáltam fel a lépcsőn, mikor hangos nevetés ütötte meg a fülemet. Egy ismeretlen lány hangja szűrődött Aidan szobájának ajtaja mögül.

Egy pillanatnyi hezitálás után, végül bekopogtattam, majd hallottam a fiú vidám engedélyét a belépésre, így bementem a helyiségbe. Mikor tekintetünk összetalálkozott, Aidan mosolya hirtelen eltűnt az arcáról, amitől kissé görcsbe rándult a gyomrom...

Szememet ezek után a lány felé fordította, aki kissé meglepetten, ugyanakkor vidám tekintettel nézett rám. Hosszú szőke haja bársonyként omlott a vállára, miközben ajkain vörös rúzs virított. Fehér alapon, sárga virágokkal díszített egyberuhát viselt, a nyári melegnek megfelelően.

~Hello... -Köszöntem félénken.-

~Szia... -Motyogott Aidan az orra alatt.-

~Szia, te minden bizonnyal Amy vagy. -Pattant fel a lány mosolyogva.- Aidan már sokat mesélt rólad. -Mutatott jókedvűen a fiúra.- Sofia vagyok, Aidan...

~Barátnője. -Vágott a szavába Aidan, mire értetlen tekintettel néztem rá.- Sofia a barátnőm. -Nézett határozott tekintettel a lányra, aki kis ideig szótlanul állt, majd az eddigi őszinte mosolya, végűl átváltott kissé erőltetettbe.-

~M-mi?... Mégis mióta? -Kérdeztem döbbenten, ugyanis Aidan rohadtul nem mesélt semmi olyanról, hogy akár csak alakulója is lenne-e egy lánnyal.-

Lelkembe vágott a fájdalmas érzés, hogy egy ilyen fontos dolgot nem volt hajlandó megosztani velem a legjobb barátom...

~Még Torontóban ismertem meg a forgatás alatt. -Nézett mosolyogva a lányra, majd a csípőjénél fogva magához húzta, aki továbbra is csak szótlanul állt.- Ugye kicsim? -Vonta fel egyik szemöldökét Aidan.-

~Igen! -Nevetett fel halkan Sofia.-

~Nem is említetted még... -Motyogtam leszegett fejjel.-

~Nem volt időm rá... -Vont vállat a fiú.- Túlságosan elvoltál foglalva Jacksonnal. -Tekintete szinte a lelkemig hatolt és szúró, keserű érzést hagyott maga után.-

~Jah tényleg... Jackson... -Tettem úgy, mintha elfelejtettem volna valamit.- Most jut eszembe, hogy ma randim lesz vele... úgyhogy én nem is zavarok... -Kezdtem el kihátrálni a szobából.- Még sok dolgom van előtte. Sziasztok... -Nevettem fel erőtlenül, majd becsuktam az ajtót, s keserű könnyek kezdtek hullani a szemeimből.-

Igazából hazudtam... Nem találkozok ma Jacksonnal... de ha így is lett volna, ezek után már biztos, hogy semmi kedvem nem lett volna hozzá...

Egyszerre öntött el a csalódottság, hogy nem tudtam Aidannel megbeszélni a dolgokat és, amiért nem számolt be, az új barátnőjéről... a félelem, hogy azt érzem, elvesztettem a legjobb barátomat, az értetlenség, hogy mégis miért viselkedik így velem....és a... féltékenység?... Miért érzem azt, hogy nem akarom Aidant egy másik lánnyal együtt látni? Lehet csak azért, mert most nem áll a kapcsolatunk a helyzet magaslatán és tényleg, őszintén félek attól, hogy elveszítem Aidant?... Soha nem voltam még féltékeny eddig egy lányra sem, akivel Aidan esetleg kavart...

Hazasétáltam, mire anyukám boldogan köszöntött, de meg sem hallva hangját baktattam fel a lépcsőn és az ismeretlen, új lányon tűnődtem... Olyan furán beszélt... Mintha Brit akcentusa lett volna... De Aidan azt mondta, hogy a Sofia Torontóban lakik...

Összekuporodva ültem az ágyamon, mikor halk kopogás ütötte meg a fülemet... Ha akartam volna sem tudtam volna válaszolni, annyira erőtlennek éreztem magamat.
Hallottam, ahogy az ajtó kinyitódik, de továbbra sem érdekelt, hogy kiaz.

~Sikerült megbeszélnetek a dolgokat? -Ült le anyukám mellém az ágyamra, mire egy komorú pillantást vetettem rá, ezzel pedig azt hiszem válaszoltam is a kérdésére.- Ne legyél ennyire letőrve kincsem... -Húzott oda magához, egy nyugtató ölelésre.- Bármin is vesztettek össze, tudom, hogy a ti barátságotok olyan erős, hogy ezt is átvészeli. -Nézett a szemembe mosolyogva, majd kezével megpöckölte az orromat, amitől egy kisebb mosoly húzódott az arcomra.-

~De annyit változtunk Aidannel... Mivan, ha ez is megváltozott?... és tényleg vége a barátságuknak? -Kérdeztem könnybelábadt szemekkel.-

~Hát... tudod a változás nem mindig rossz... -Nézett fel a plafonra, majd úgy tűnt, hogy egy darabig elgondolkodik valamin.- Lehet nem is olyan nagy baj, ha Aidannel már nem vagytok barátok.

El sem akartam hinni, amit hallottam, már hogy ne lenne nagy baj? Ez HATALMAS baj!! Őszintén most mindenki megbolondult, vagy mi történik? A családjaink már nem is legjobb barátok, hanem már családként kezeljük egymást. Lauren nekem olyan, mintha a nagynénim lenne. Anyával meg olyanok, mintha édes testvérek lennének. Engem feletébb zavarna, ha a gyerekem nem jönne ki jól a legjobb barátom gyerekével, erre ő azt mondja, hogy nem baj, ha Aidannel véget ér a barátságunk? Eszem megáll...

~Mégis miért? -Csak ennyit tudtam kérdezni tőle, ugyanis őszintén kiváncsi voltam, hogy miért gondolja így.-

~Azért, mert... -Nem tudta befejezni a mondatát, ugyanis erős köhögésbe kezdett bele.-

De nem az az átlagos köhögés volt, hanem inkább erőteljes, fájdalmas köhögésnek hallatszódott. Gyorsan megveregettem anyukám hátát, hogy hátha segít valamennyire és úgy tűnt, hogy bevált.

~Jól vagy? -Kérdeztem aggódva, miközben ijedten levegő után kapkodott.-

~Persze... Valószínűleg a munkahelyen összeszedtem egy kis vírust, aztán most az piszkálja a szervezetemet, de ne aggódj. -Simított végig lágyan az arcomon.- Jól leszek. -Felelte, majd egy szó nélkül kisétált a szobámból.-

Sajnálom anyukámat, hogy egyedül kell nevelnie két gyereket... Látom rajta, hogy mennyit dolgozik és fáradozik, azért, hogy nekünk boldog életünk legyen és a sok munka ellenére is mindig mosolyog ránk, mikor hazaérünk. Látom a szemében, hogy lelkileg meg van törve még mindig apa miatt, de ezt soha nem mutatja ki nyíltan...

Sziasztok!☺️
Először is mindenkinek kellemes húsvéti ünnepeket kívánok!😁 Másodszor, remélem ez a rész is tetszett nektek.❤️ Találkozunk a következő részben!☺️

Holnap folyt. köv!😁❤️