Egymásra Találva

Idő múltán... |49.rész⏳|

MÁSFÉL ÉVVEL KÉSŐBB
2023

Aidan Szemszöge

El sem hiszem! Augusztus elseje van! Múlthéten lett vége a forgatásnak, ezennel véglegesen... Ismét egy sikeres filmet tudhatok a hátam mögött, amibe kemény munkát és rengeteg odaadást beleöltem... Idő közben a zenével is újra sínre kerültem, hiszen a legutóbbi albumom roppant nagy sikert aratott. És most hogy befejeztem a forgatást... Jövőre nekiállhatok, hogy jobban beleássak a filmrendezésbe, ugyanis a mostani filmem rendezőjétől kaptam egy hatalmas ajánlatot!

Mióta csak az eszemet tudom, rendező akarok lenni. Mindig is megfogott a forgatási technika, ahogy felveszik a filmeket, ahogy egyszerűen a semmiből alkotnak valamit! Lényegében ezért kezdtem el videózni is, hogy ott is magam rendezhessek mindent! Ehhez az álmomhoz pedig úgy juthattam csak közel, ha színésznek állok, ugyanis véleményem szerint csak az lehet igazán jó rendező, aki azt is tudja, hogy mi zajlik a másik oldalon. És most úgy tűnik, hogy ez az álmom egy karnyújtásnyira van tőlem...

A rendező, akivel együtt dolgoztam, felkért, hogy a következő filmjeihez segédkezzek mellette, hogy kitanuljam az egész csínyját-bínyját és még kissebb jeleneteket én is megrendezhetek!

De minden szép és jó dolog után jön az a bizonyos de...

De nem voltam boldog...

A karrier és a sikerek nem mindig teszik az embert boldoggá... Sőt, a legtöbb esetben nem.

Igyekeztem elmenekülni minden gondolattól, ami a szerelemhez kötődik... Egyszerűen képtelen voltam más lányokkal ismerkedni és nem is akartam... Beleerőltettem a fejembe, hogy Amy már nem hiányzik, csak, hogy a forgatásokon ne legyen rám befolyással...

Hazudtam magamnak... Csak, hogy mindent jól tudjak csinálni... Hiszen miatta kerültem ide... Akkor már igyekeztem a legjobbat kihozni magamból...

Érzem, hogy a szívemben rejlő üres barlang kitőltetlen űre még most is úgy vérzik, ahogy akkor, mikor ez a seb keletkezett rajta... Mikor utoljára néztem abba a két csillogó tengerkék szempárba, amikre még most is ugyanúgy tisztán emlékszem, ahogy a szoba tört fénye, sejtelmes csillogással ruházta fel íriszeit...

Azokat a szemeket, amik miattam voltak aznap könnyesek...

Hiszen...

"Lehettünk volna végtelenül boldogok... De csak az űr maradt végtelenül üres, ami utánad maradt."

Szép idézet nemde?... Egyik nap olvastam az Instagrammon... És milyen igaz...

Bár ne így váltunk volna el Amyvel, s talán az a lelkiismeret furdalás sem lenne még most is a lelkemben...

Nem ezt érdemelte...

Mindössze másfél év telt el, de azt érzem, hogy olyan fiatal és hülye voltam... Azóta annyi mindent máshogy gondolok és máshogy tettem volna... De mire erre rájöttem... Már sehol sem találtam őt... Pedig megannyiszor kívántam azt... Bár elmondhatnám neki....

Sajnálom...

Épp hazafelé tartottam a reptérről. Másfél éve nem jártam Los Angelesben. A munka egyszerűen lehetetlenné tette, hogy hazajöjjek és szinte semmi időm nem volt azon kívül, hogy reggel elmentem dolgozni, este pedig hazaértem... Anyáék is már rettentően hiányoznak. Azóta másik lakásba költöztek, így most jelenleg oda tartok.