Egymásra Találva

Elszakítva egymástól |36.rész🔓|

Másnap délután Izivel és Aidannel a nappali közepén ülve játszottunk, mire fülünket hirtelen megcsapta egy érdekes telefonbeszélgetés...

~Mi? Dehát ezt nem tehetik!!! -Hallottuk Lauren ideges hangját a konyha felől, mire Aidannel rögtön a hang irányába kaptuk a fejünket.- Biztos van más megoldás! -Mondta a nő keserves hangon.-

Ezután láttuk, ahogy Lauren kisétál a konyhából, majd a boltívnél megállva a falnak támaszkodott, s látszólag millió gondolattal a fejében tanácskozik, miközben a számunkra ismeretlen emberrel beszélget... Tekintetével közben pedig szüntelenül felénk pillantott aggódó szemekkel.

~Rendben... Megértettük... -Sóhajtott egyet.- Köszönjük, hogy tájékoztattak minket, viszlát... -Köszönt el csalódottan, majd letette a telefont, mire Aidannel kiváncsi tekintettel néztünk rá.-

Lauren odasétált hozzánk, majd leült a kanapéhoz és egy gyötrelmes sóhajt ejtett...

Pont abban a pillanatban érkezett haza Rob, mire az asszony kissé megkönnyebbülve kapta felé tekintetét.

~Rob, el tudnád vinni Izabellt a fagyizóba? -Fordult a férje felé, mire az mosolyogva bólintott.-

~Persze! -Húzta széles mosolyra arcát, mire a kislány boldogan szaladt oda a férfihoz.- Ti kértek valamit? -Cikázott tekintete köztem és Aidan között, de mi csak megráztuk a fejünket.- Rendben, akkor majd jövünk! -Mondta, majd elmentek.-

~Kivel beszéltél? -Kérdezte Aidan érdeklődve.-

~A gyámügyesek kerestek... -Húzta meg szája szélét Lauren.-

~Árvaházba kerülünk? -Pattantam fel hirtelen, mire Aidan is követte a példámat.-

~Nem... Vagyis nem egészen... -Nézett fel mélyen a tekintetembe.- Te nem...

~Ezt meg hogy érted? -Kérdezte Aidan.-

~Úgy, hogy mivel Amy már elmúlt 18 éves, így gyakorlatilag már önálló és ott élhet, ahol akar, viszont Izabellt gyámügy alá helyezik... -Mondta csalódottan a nő.-

~Nem! Nem vihetik el! -Fakadtam ki.- Nem veszíthetem el! -Tőrtek fel újra forró könnycseppek szemem mélyéből.- És nem kerülhet hozzám? Hisz én vagyok a legközelebbi hozzátartozója!

~Sajnos nem... -Sóhajtott Lauren.- Minimum 21 évesnek kell lenned, hogy örökbefogadhass egy gyereket, hiszen ez hatalmas felelősség, még akkoris, ha ő a testvéred. Ráadásul rengeteg szabályzat van az örökbefogadásra, olyanok, mint pl. A stabil anyagi háttér, saját lakás vagy albérlet és hasonlók...

~És miért nem fogadjuk örökbe mi Izabellt? -Vetette fel az ötletet Aidan.- Ti lehettek hivatalosan a gyámjai, nem? -Csillant meg egy reménysugár a szemünkben.-

~Ez jó ötlet, viszont nem egyszerű... -Folytatta a nő.- Először a közeli hozzátartozókat fogják felkeresni... Ne felejtsük el, hogy Amyék apukája még él...

~Ohh... Kötve hiszem, hogy tartanunk kéne tőle... -Nevettem fel erőltetetten.- Két éve egy árva szót sem hallottam felőle... -Forgattam meg a szemeimet.- Úgyhogy nem hiszem, hogy igényt tartana ránk...

~Ebben az esetben lehet esélyünk arra, hogy Izabell hozzánk kerüljön. -Mondta biztató mosollyal Lauren.-

~Köszönöm! -Borultam a nő nyakába.- Annyira hálás vagyok nektek! Mindenért! -Szorítottam szorosan magamhoz Laurent.-