Egymásra Találva

Első nap a suliban |8.rész🏫|

Másnap reggel épp az oldalamon feküdve aludtam az igazak álmát, majd arra keltem, hogy valaki hátulról szorosan magához húz.

~Mit akarsz?...-Feleltem csukott szemmel, kissé fáradt, rekedtes hangon.-

~Bocsánatot kérni a tegnap este miatt. -Felelte Aidan, a legaranyosabb hanglejtését elővéve, miközben belefúrta a fejét a nyakamba.-

~Fix, hogy azért jöttél reggel, mert ilyenkor nincs erőm veszekedni veled. -Feleltem miközben a hátamra fordultam és nyújtózkodtam egy nagyot.-

~Lehet. -Ült fel a fiú az ágyamon mosolyogva.-

~Najó.... bocsánatkérés elfogadva. -Feleltem enyhe mosollyal az arcomon, miközben ásítottam egy nagyot.-

~Szuper! Most pedig gyere, mert el fogsz késni! -Húzott ki az ágyamból nevetve, majd betessékelt a fürdőbe.-

Miután elkészültem, lerobogtunk a lépcsőn, majd megpillantottam anyukámat, aki épp a konyhában tevékenykedett. Gyorsan nyomtam egy puszit az arcára, majd elvettem az asztalról egy pirítóst és sarkon fordulva siettem Aidannel az ajtóhoz.

~Amy! -Szólt utánam anyukám, mire felé fordultam.-

~Igen? -Néztem rá kérdő pillantásokkal.-

~Elvinnéd Izabellt is? Ma dolgoznom kell és már így is késésben vagyok. -Mondta sietve.-

~Persze. -Mondtam gyorsan, mivel mi is siettünk, mire a kislány boldogan ugrott fel az ebédlő asztaltól és szaladt oda Aidanhez.-

~Aidy!! Aidy!!! Te is jössz velem az óvodába? -Ölelte szorosan magához a fiút, akinek mindössze a derekáig ért fel Izabell.-

~Nem kicsi, de elkísérlek titeket. -Guggolt le elé Aidan, majd finoman a kislány hajába simított.-

Felvettem a hátitáskámat és el is indultunk Aidannel és Izabellel. Az odavezető úton egész végig görcsben volt a gyomrom... a legkevésbé sem kívánkoztam visszamenni arra a helyre... Bárcsak inkább Aidannel tölthetném ezt a napot... Sokkal elviselhetőbb lenne az egész, ha ő is velem jönne.

Izabellt elvittük az óvodába, majd Aidannel tovább sétáltunk a sulimhoz, ami mindössze két utcára volt az óvodától.

Mire odaértünk, addigra az egész suliudvart ellepték a nyüzsgő diákok. A gólyák izgatottan járkáltak széles vigyorral az arcukon. A végzősök pedig, akárcsak én, pedig nem szenteltek nagyobb figyelmet a dolognak, megszokott már nekik ez a hely.... Ám van ami soha nem változik...

~AIDAAAAN!!! -Özönlött oda egy csapat lány visítozva, akik felismerték a fiút és mindegyik közös képet akart vele.-

Aidan egy pillanatra rámnézett, én pedig mosolyogva bólintottam, ezzel nyugtázva, hogy úgyis menni készültem, úgyhogy szép lassan elkezdtem hátrálni a tömegből, addig, amíg neki nem mentem valakinek.

~Uff...bocsánat én csak.... -Fordultam meg, mikor egy barna szempárba botlott tekintetem.-

~Egy pillanatra sem tudsz elkerülni, igaz? -Felelte Jackson egy ravasz vigyort húzva a képére.-

~Álmodban... -Mosolyogtam rá, majd kikerültem és elindultam az épület felé.-

~Hé! Nem válaszoltál a tegnap esti üzenetemre. -Jött utánam a fiú.-

~Miért? Kellett volna? -Feleltem kissé érdektelenül, mire a szekrényemhez értem és elkezdtem babrálni a lakattal.-

~Ne játszadozz velem Anderson... -Kapta ki a kezemből a beragadt lakatot és nyitotta ki azt egy mozdulattal.-