Egymásra Találva

Oly Közel, Mégis Oly Távol |56.rész😔|

Aidan Szemszöge

Erre mondják azt, hogy oly közel, mégis oly távol... Nemigaz?

Pedig már majdnem megtörtént... Majdnem megcsókoltam... Amíg meg nem lettem fosztva ott az autóban ülve Amy csókjától, eddig észre sem vettem, hogy mennyire hiányoznak puha ajkai, ahogy enyéimen játszadoznak...

Mindenesetre ezek után nem firtattuk a kocsiban történteket. Már csak azért sem, mert ennek már lassan két hete.

Végül Amy bent maradt a klinikán, ahová vittem, én pedig vigyáztam addig a gyerekekre.

Szerencsére minden nappal egyre jobban belerázódtam a gyereknevelés csínyjába-bínyjába és végre anyáék is újra találkozhattak Amyvel, s most először az unokájukkal is... Ugyanis egyik héten, mikor anyáék bementek Amyhez, magammal vittem Nadia-t is.

Kicsit féltem, hogy Amy mérges lesz, de utána elmondta, hogy hálás azért, hogy láthatta anya és apa első reakcióját, amikor találkoztak a kicsivel...

Ami pedig a gyereknevelést illeti, a Google és Tyler is nagy segítségemre voltak... Amyt nem akartam ezekkel nyaggatni, mert féltem, hogy idegeskedni fog azon, ha nem tudok valamit és kevésbé fog megbízni bennem a hülye kérdéseim miatt, de van egy olyan érzésem, hogy mikor csak Tyler ment be hozzá, ő aztán minden bugyuta kérdésemet elárulta Amynek, amit csak feltettem neki és biztos vagyok benne, hogy ezen hatalmasat szórakoztak.

Gondolatomban mosolyogva megforgattam ettől a szemeimet, majd leparkoltam a klinika előtt.

Persze nem telt el úgy nap, hogy ne mentem volna be Amyhez ebben a két hétben, s talán úgy érzem, hogy ismét elkezdtük megtalálni a közös hangot... Már nem tűnt olyan ellenségesnek velem szemben, mint az elején és minden beszélgetésünk olyan volt, akárcsak régen...

Lezártam a kocsit, majd elindultam a hatalmas épület felé. Ma viszont kivételesen nem tudtam őszinte mosollyal végighaladni a kórház folyosóin... Ugyanis ma derül ki az eredmény Amy rákszűrésével kapcsolatban...

Szívem a torkomban dobogott, ahogy közelítettem a főorvos irodája felé. Amy mindenbizonnyal már ott van. Nem sokkal később pedig már én is bent ültem, s mind a ketten csak feszengve vártuk a főorvos íróasztala előtt, hogy közölje velünk a hírt.

Szívem egyre hevesebb ütemet vert, s már-már attól tartottam, hogy hangja a szobát is kitölti. Ám a következő pillanatban hirtelen, mintha kihagyott volna pár ütemet, ugyanis éreztem, ahogy az asztal alatt Amy megfogja a kezemet...

Szemem sarkából rápillantottam, mire ő erősebben szorított rá a kezemre. Én pedig válaszképpen összekulcsoltam ujjainkat, majd egy biztató mosolyt küldtem a lány arca felé, mire ő vett egy mély sóhajt, hogy ezzel is nyugtassa magát.

Vajon csak az idegesség miatt tette ezt?

Amy Szemszöge

Millió gondolat kavargott a fejemben, hogy mégis mi lesz a gyerekkel, ha esetleg valami rossz hírt kapok?...

Egyedül az nyugtatott valamennyire, hogy Aidan itt van mellettem és most nem egyedül kell mindent végigcsinálnom... De mégis... Féltem... Ekkor már nem attól, hogy mi lesz az eredmény... Hanem, hogy mi lesz velem és Aidannel... Rettegek attól, hogy ez megint csak egy álom... Rettegek szeretni, hisz ki tudja mikor török össze újra?...