Egymásra Találva

Üzenetváltás |7.rész📱|

~És most mi lesz? -Kérdeztem a fiúra nézve, szinte hisztérikus hangnemben.-

~Hát.... kénytelenek vagyunk hazasétálni... -Felelte, miközben zavartan megvakarta a tarkóját.-

~Így? -Mutattam végig a fekete csipkés fehérneműmön, mire Aidan meghúzta a száját.-

~Majd takarlak.... -Felelte nevetve.- Vagy éjszakázhatunk itt a parton is! -Mutatott körbe.-

~Ne! Tudod, hogy félek a sötétben! -Mondtam kissé rémülten.- Ahhhh legyen! -Adtam be a derekamat.-

~Gyere! Siessünk! -Fogta meg Aidan a kezemet és húzott maga után, de én rögtön kihúztam a kezeimet az övéi közül.-

~Várj! -Álltam meg hirtelen, mire a fiú kérdően rámpillantott.- Hol van Max? -Néztem körbe aggodalmasan.-

~Az előbb még itt volt. -Forgatta a fejét Aidan is, Maxet keresve.-

~MAX!!! -Kiabáltam a kis szobacirkálómnak, de továbbra sem tűnt fel a láthatáron.-

~Váljunk szét! -Mondta a fiú.-

~Rendben. -Feleltem, de legszívesebben Aidan mellett maradtam volna, ugyanis már teljesen besötétedett. A parton pedig semmi kivilágítás nincsen, így csak a telihold és a csillagok fénye világította be a partot.-

~Én elmegyek a keleti part felé, te pedig nézz szét a nyugati részén, okés? -Mondta a fiú, én pedig csak könnyes szemmel bólintottam.- Megtaláljuk. -Húzott szorosan magához, majd átölelt.-

~Vigyázz magadra! -Mondtam a fiúnak.-

~Te is. -Felelte, majd sietve szétváltak útjaink.-

Lassan minden elcsendesedett, csak a víz fodrozódását hallottam, ahogy a partra sodorja azt az áramlat és idővel a szél is elkezdett egyre jobban fújni, ami miatt kissé megremegett a testem, ahogy a hűvös fuvallat átjárta minden porcikámat.

Megállás nélkül kiabáltam Max nevét, de továbbra sem volt sehol. Csak abban reménykedtem, hogy Aidan már megtalálta...

Elég messzire mentem már, így inkább visszafordultam, mert biztos voltam benne, hogy Max nem jött volna el ennyire távol, de amint megfordultam, a hátam mögött egy faág reccsenését hallottam. A part vége fele van pár fa, így rögtön abba az irányba kaptam a fejemet, de az Istenért is.... Miért kell ilyen sötétnek lennie? Szinte semmit nem láttam, úgyhogy figyelmen kívül hagytam az előbbi hangot és betudtam annak, hogy csak a képzeletem játszik velem, de ennek ellenére sietősre fogtam a tempómat.

Nem sokkal később elfogott egy érzés, mintha valaki figyelne.... Gyorsan megálltam, hogy újra körbenézzek, de senkit nem láttam.

Hirtelen valaki megragadta a csípőmet a hátam mögül, mire hangos sikításba kezdtem.

~Amy! Amy! Csak én vagyok az! -Felelte Jackson nevetve. A fiú hangja hallatán kissé megnyugodtam, de egyben elöntött a düh is, így mikor felé fordultam, lendületből felpofoztam.- Rendben... ezt megérdemeltem. -Felete a fiú nevetve.-

~Eszednél vagy? Halálra rémültem! -Kiabáltam rá, miközben a levegő után kapkodtam.-

~Örülj neki, hogy én vagyok. Tudod hány pedofil járkál ezen a partszakaszon? -Vonta fel kérdően egyik szemöldökét.- Főleg este. Te pedig nem igazán vagy kellően túl öltözve. -Nézett végig rajtam egy ravasz vigyorral, mire leesett, hogy még mindig fehérneműbe vagyok, így gyorsan kezeimmel próbáltam takarni magamat, annyira, amennyire csak tudtam, miközben az arcom teljesen elvörösödött, amit szerencsére Jack nem láthatott a sötét miatt.-