Egymásra Találva

Meghívás |22.rész🎤|

Másnap reggel arra ébredtem, hogy valaki a hajamat piszkálja. Kinyitottam a szememet, ekkor láttam, ahogy Aidan az egyik hajtincsemet az ujja köré csavarva játszik vele, mire én csak lágyan elmosolyodtam.

~Jó reggelt hercegnő. -Húzott széles görbét ajkaira, mikor észrevette, hogy felébredtem.- Hogy érzed magad? -Kiváncsiskodott.-

~Furán... -Feleltem, mire Aidan kissé megijedt.-

~Valami baj van? -Kérdezte megszeppenve.-

~Nem, dehogy! -Nevettem fel.- Csak soha nem gondoltam volna, hogy mi ketten valaha is... -Haraptam be alsó ajkaimat, elakadva a mondattal, mire Aidan ismét elmosolyodott.-

~De, ha nem csal az emlékezetem, a tegnap estét valaki feletébb élvezte... -Váltott át egy
perverz vigyorra, mire én megforgattam a szemeimet.- Hé! Ne csináld! -Szólt rám a fiú.-

~Mert különben? -Vágtam vissza, majd ismét megforgattam a szemeimet.-

Ekkor Aidan fölém magaslott, majd a fülemhez hajolt, s halkan suttogni kezdett.

~Mert különben a következő menet után már nem lesz elég erőd visszafeleselni... -Súgta lágyan a fülembe, s ahogy ajkai elhagyták szavait, bőröm minden porcikáját átjárta a bizsergés.-

~Ki mondta, hogy lesz következő? -Húztam ki nála mégjobban a gyufát.-

~Na jó! Ebből elég! -Mondta Aidan, majd ledobta a padlóra a takarót, ami eddig rejtett minket, majd hevesen ajkaimat kezdte falni övéivel.-

Ekkor viszont ismét kopogás zavart meg minket.

~Baszki... -Szitkozódott hallkan Aidan.- IGEN? -Kiabált ki, miközben még mindig fölöttem volt.-

Az ajtó zárva volt, így nem féltünk attól, hogy lebukunk.

~Kész vagy már Aidan? -Kiabált Rob az ajtó másik feléről.- Mindjárt indulunk kell!

~MEGYEK! -Kiabált vissza a fiú.- Ohh basszus... teljesen elfelejtettem, hogy ma be kell mennem a városba pár ügyet elintézni... -Mondta halkan, miközben lekászálódott rólam.-

~Semmi baj, menj csak. -Nyomtam egy lágy puszit a homlokára, majd sietve elkezdett felöltözni.-

Közben összeszedtem a tegnap este szétdobált, földön heverő ruháimat és én is elkezdtem magamra ölteni őket, majd elbúcsúztam Aidantől és hazamentem....

..........

Az életünk mondhatni tökéletesen ment ezek után Aidannel. Boldogok voltunk, a titkunkat is sikerült megtartani, ugyanis a szülők továbbra sem jöttek rá, hogy köztünk. már több, mint egy hónapja több van, mint szimpla barátság.

Idő közben már mindketten betöltöttük Aidannel a 18. életévünket, ezzel mégtöbb lehetőség tárulkozott a szemünk elé a nagyvilágban.

Lauren és Rob ma dolgoznak és anya sincs otthon, úgyhogy épp Aidan ágyában feküdtem, az igazak álmát aludva, mikor lágy zongora szóra ébredtem.

Lassan kinyitottam a szememet, s hallottam, ahogy a nyitott ajtón beszűrődik a hangszer lágy hangja a földszinti nappali felől. Nyújtózkodtam egyet, majd lassacskán lebattyogtam a lépcsőn, s egyenesen a nappali felé vettem az irányt, ahol megpillantottam Aidant, ahogy a zongora előtt ülve játszik, s láthatóan mélyen bele van merülve a zenélésbe.

Mindig is szerettem hallgatni, ahogy zenél, akár gitáron, akár zongorán vagy, ha csak szimplán énekelt. Mindig nagy hatással volt rám. Egyszerűen sugárzik belőle, hogy mennyire szereti ezt csinálni és feletébb tehetséges is benne. A zene részben engem is vonz, de sajnos nincs annyi érzékem hozzá, mint amennyi Aidannek jutott. De nem bánom, én csodálatosan beérem azzal is, ha nézhetem és hallgathatom őt. Mindig jobb kedvre derülök tőle.