Több mint barátság

𝐟𝐨𝐮𝐫𝐭𝐞𝐞𝐧

∘✩ 14 ✩∘

Azonnal ellöktem magamtól, és lefejtve a derekamról a kezét, dühösen meredtem rá.

– Mi a fenét képzelsz? – kiáltottam, és azonnal Logan felé fordultam, aki ledöbbenve állt. Nyilvánvalóan látott mindent. A kurva életbe!

Hozzám lépett, megragadta a karomat, és magával vonszolt.

– Engedj el! – téptem ki magamat a szorításából.

– Mi volt ez? – kérdezte fenyegetően, mire ösztönösen hátrébb léptem.

– Én is ugyanezt kérdezhetném – vágtam vissza. – Láttalak azzal a lánnyal, ahogy ölelgeted meg fogdosod! – folytattam, majd hirtelen bevillant a neve. Abigail! Hát persze, hogy nem jöttem rá! Ismertem őt látásból, tipikusan az a lány volt, akit minden fiú megkaphat, és aki az egyéjszakás alkalmakra tökéletes.

– Mióta is vagy együtt ezzel a Abigaillel? – érdeklődtem, keresztbe fonva a karom a mellkasom előtt.

– Most nem rólam van szó – terelte el a témát. – Mi volt az Oliverrel? Láttam a csókot – lépett felém idegesen, és megragadta a csuklóm.

– Csak egy csók! – kiabáltam, figyelmen kívül hagyva, hogy az egész folyosó minket bámul. – És nem én kezdtem. Ő mászott rám!

– Ne hazudj nekem, te ribanc! – üvöltötte, rám emelve a kezét... és megütött. Nem annyira erősen, de azért fájt. És nem csak fizikailag. Olyan volt, mintha a lelkemből tépett volna ki egy darabot, a földre dobta volna, és ráugorva összetaposta volna, én pedig csak állnék tehetetlenül, mert egy nálam fél méterrel magasabb fiú ellen nem nagyon tudok mit tenni.

A könnyek csípték a szemem, amikor ráemeltem a tekintetem, majd egy szó nélkül elléptem tőle.

– Na most mi van, he? – kiáltott utánam idegesen. – Megsértődtél?

– Végeztünk – fordultam meg, hogy hallja, amit mondok.

– Már épp ideje volt! Úgyis találok nálad szebbet! Ja, bocs, már találtam is! – üvöltötte válaszként, egy utolsót rúgva belém, majd hallottam, ahogyan mérgesen csapkodva elvonul.

Gyorsan elindultam a másik irányba, miközben megpróbáltam figyelmen kívül hagyni a szavait a fejemben. Az utolsó métereket futva tettem meg a mosdóba, ahol benyitottam egy szabad fülkébe, és lerogytam a földre, hátamat a falnak támasztva. Pont, mint két órával ezelőtt.

Felhúzott térdeimet átkaroltam, és kitört belőlem a zokogás. Nem érdekelt, hogy más is van-e rajtam kívül a mosdóban vagy, hogy ki hallja, amint éppen lelkileg összetörök. Semmi nem érdekelt. Az összes elfojtott fájdalom, düh és feszültség kijött belőlem, ami az elmúlt napokban nyomasztott. És hagytam. Ott sírtam, a vécében, a földön ülve, mikor egy kis idő elteltével hangokat hallottam. Valaki bejött a mosdóba, és a hangok alapján megnyitotta a csapot.

– Hallottad a nagy hírt? – szólalt meg egy lány, és elszorult torokkal tudatosítottam, hogy Ivy az. A volt legjobb barátnőm.

– A szakítást? – hallottam egy másikat, és felismertem benne Hailey-t, akivel mostanában a legtöbbet lóg Ivy. – Persze, hogy hallottam. Zengett tőlük az egész suli – tette hozzá lesajnálóan.

– Igen – felelte Ivy. – Vége Delilah és Logan álomkapcsolatának. – Szinte éreztem a hangjában a gúnyt, ahogyan az ,,álomkapcsolat" szót mondta.

– A hangok alapján Logan dobta a csajt.

– Megérdemelte az a kis ribanc! Hogy képzelte, hogy csak úgy összejöhet Logannel! – Ivy dühösen ejtette ki a száján a szavakat, miközben én elfojtott lélegzettel hallgattam a beszélgetést. – Láttam, ahogy bőgve elrohan. Egy zokogó picsa! – fújtatott.

Képtelen voltam elhinni, hogy ilyeneket mond rólam. Egy olyan ember, aki mindennél jobban ismert, most így kibeszél, ennyi szánalommal és gúnnyal a hangjában. Őrület, hogy valamikor a legjobb barátnőm volt.

Kibaszottul fájtak a szavai, és reménykedtem benne, hogy nemsokára kimennek, mert ezt már nem bírtam sokáig hallgatni.

– Nyugi, Iv. Most már szabad a pálya, vagyis teljesen nem, de leszarom Abigailt. Szerezd meg magadnak a palit! – biztatta Hailey. – Van is egy ötletem, hogyan! – Hallottam, ahogy kimennek a vécéből, mire megnyugodva lélegeztem fel, és egy zsebkendővel megtöröltem a szemem.

Felálltam a földről, és a tükörhöz lépve megnéztem magam. A szemem piros volt a sírástól, és a szempillaspirálom is elkenődött. Óvatos mozdulatokkal lemostam a maradékot a szememről, majd vettem egy nagy levegőt, és visszasétáltam az osztályomba. Már csak öt órát kell kibírnom itt. Menni fog. Talán.

_________________________

Sziasztok! 💞
Köszönöm, hogy elolvastátok ezt a részt, remélem, tetszett. Ha igen, kérlek jelezzétek ezt vote-tal vagy kommenttel, hogy tudjam, mit gondoltok a sztoriról (nagyon örülnék neki).

következő rész nemsokára jön :)

ddorcii <3