Több mint barátság

𝐟𝐨𝐫𝐭𝐲

∘✩ 40 ✩∘

Fogalmam sincs, mennyi ideig ültem a padlón, felhúzott térdekkel, a plafont bámulva, a gondolataimba merülve. Anyu kikísérte Noah-t, majd mivel gondolom azt hitte, elaludtam, lent maradt a földszinten. A nappaliból a tévé hangja szűrődött ki, a hallottak alapján valami vígjáték ment.

Amikor már teljesen kényelmetlenné vált a padló alattam (nem tudom, miért, de ha sokáig ülök a földön, valahogy olyan kemény lesz, tökre zavar), felálltam, és a szobámba mentem. Az íróasztalom mellé ledobott táskám látványa eszembe juttatta, hogy annak ellenére, hogy Noah-val kicsit kiruccantunk ma, attól még hétköznap este van, és másnap suli. Nagyot sóhajtva léptem oda, hogy átpakoljak, és hogy megírjam a matekleckét (matekból szinte mindig van házi, a tanárunk kegyetlen). Elég gyorsan végeztem vele, aztán a telefonomon megnézve az időt realizáltam, milyen késő van már, így gyorsan lezuhanyoztam, és fogat mostam. Az ágyba dőlve az ölembe vettem a laptopomat, hogy nézzek valamit, amikor is a Netflixet megnyitva üzenetem érkezett a párnán heverő telefonomra. Noah írt.

,,Jó éjt, Del". És egy szívecske emoji.

Mosolyogva vettem fel a készüléket.

,,Nagyon jól éreztem magam. Köszönöm <3. Jó éjt"

✧

Másnap reggel morgolódva keltem, több okból is. Egyrészt rohadtul álmos voltam, mert csak három után aludtam el (ezt anyunak nem kell tudnia), másrészt szerda volt, ami azon kívül, hogy a hét közepe, és még két napot szenvedhetünk a suliban, számomra a legrosszabb nap, mert van földrajzom és fizikám is. A kedvenc tantárgyaim. Nehogy elhiggyétek.

Gyors elkészülés után (farmer + pulcsi, lájtos smink, hajfésülés) lesiettem a lépcsőn a táskámmal, majd a konyhában pakoltam egy kis kaját, aztán már indultam is. Anyu nem volt otthon, szerdánként általában korábban megy be, elvileg van valami callja hétkor.

Bezártam a lakást, és a kapun kilépve behúztam magam mögött, megforgattam a kulcsot a zárban, majd indultam volna, amikor is megpillantottam Noah-t az utca túloldalán. Lazán sétált felém, majd egy pillanatra megállt, elengedve az autót maga előtt, aztán átjött az én felemre, és megállt pár lépésnyire tőlem.

– Jó reggelt – köszönt, én pedig csodálkozva meredtem rá.

– Hát, te? – döbbentem meg, mert soha nem volt olyan, hogy együtt mentünk volna suliba, függetlenül attól, hogy nem laktunk messze egymástól. Noah mindig utánam esett be, pár perccel a csengetés előtt, míg én általában már hamarabb bent voltam.

– Jöttem a barátnőmért – közölte egyszerűen, nekem pedig mosolyra húzódott a szám, mert nem kerülte el a figyelmemet, hogyan szólított. – Nem láttad valahol? – forgolódott, körülnézve az utcában, mire hangosan felnevettem.

– Felkeltél miattam korábban? – érdeklődtem, miközben a szívem vadul vert, és a kezemben szorongatott kulcsot gyorsan becsúsztattam a zsebembe.

– Érted bármit, Del – fúrta a tekintetét az enyémbe.

Közelebb húzódtam hozzá, és lábujjhegyre állva megcsókoltam, kezemmel beletúrva a hajába. Átölelte a derekam, majd felkapott, és úgy indult meg velem. Felnevettem, és ujjaimmal megsimítottam az arcát.

– Tegyél le – kértem mosolyogva, mire sóhajtott, és óvatosan lerakott. Végigsimított a karomon, és ujjait rákulcsolta az enyémekre, a kezem teljesen elveszett a tenyerében.

Mosolyogva pillantottam fel rá, szabad kezemmel a karjába kapaszkodva.

– Mehetünk? – nézett le rám, mire bólintottam.

Ez volt az első alkalom, hogy Noah kezét fogva indultam el a gimibe. És közel sem az utolsó.

_________________________

Sziasztok! 💞
Újabb rész, köszönöm az olvasást.

következő a jövő héten :)

ddorcii <3