Több mint barátság

𝐟𝐨𝐫𝐭𝐲-𝐞𝐢𝐠𝐡𝐭

∘✩ 48 ✩∘

– Hogy... mi van??? – meredt ránk Clara elkerekedett szemekkel, folyamatosan kapkodva fejét Mark és énköztem.

– Ugyan, Delilah csak viccel – nevetett fel erőltetetten Mark (nem vagyok képes az apámnak hívni).

– Tessék? Miért viccelnék? – tettem csípőre a kezem felháborodottan. – Clara – fordultam felé, hogy megmagyarázzam a dolgokat –, Mark az apám – mondtam ki egyszerűen, minden körítés nélkül, Clara pedig leesett állal bámult rám. – Emlékszel, meséltem neked, hogy csak az anyámmal élek, az apám elhagyott minket, mikor hétéves voltam. Hát, úgy látszik, titeket meg pont megtalált – tettem hozzá keserűen.

– Mark, ez igaz? – suttogta elhalóan Clara.

Mark kínosan kapkodva köztünk a tekintetét, végül a tarkóját megvakarva bólintott.

– Nem, ez nem lehet – rázta a fejét Clara, és kirohant a szobából.

– Clara – kiáltott utána Mark, de a lány nem figyelt rá. – Gratulálok, Delilah – nézett rám lesajnálóan. – Ezt jól megcsináltad.

– Még hogy én? – fakadtam ki. – Te kezdted el tagadni az egészet!

– Igen, mert el akartam kerülni azt, ami az előbb történt – utalt Clara kitörésére.

– Arra sem vagy képes, hogy egyszer igazat mondj – vágtam a fejéhez. – Nekünk is állandóan hazudoztál. Seggfej!

– Hogy minek neveztél? – lépett oda hozzám fenyegetően, és megragadta a karom, mire kirántottam magam a szorításából.

– Ne merészelj hozzám érni! – kiáltottam rá. – Eleget vertél, amikor még velünk értél.

– Hát, ezek szerint mégsem, ha még mindig ennyire szemtelen vagy!

– Nem vagyok szemtelen. Csak elegem van belőled, és abból, ahogy viselkedtél velünk! Nem is a családod voltunk – ingattam a fejem dühösen. – Csak két random ember, akikkel együtt éltél, és akikről azt hitted, kötelesek neked megcsinálni mindent. Mondd, itt is ez megy? – mutattam körbe. – Velük is ezt csinálod, mint velünk? Naponta részeg vagy, és a pia hatására bántalmazod őket? – néztem rá kérdőn.

– Nem, mert ők a családom! – üvöltötte.

– Nekünk kellett volna az lennünk! – kiáltottam rá elképedve. – A lányod vagyok, az istenért! Az évek alatt egyszer sem foglalkoztál velem vagy látogattál meg. Az sem érdekelne, ha halott lennék – jegyeztem meg teljesen megsemmisülve.

– Továbbléptem, kicsim – kezdte, mire feltartott mutatóujjal félbeszakítottam.

– Ne merészelj így szólítani!

– A saját házamban nem parancsolsz nekem! – förmedt rám. – Életem legjobb döntése volt, hogy otthagytalak titeket – mondta ki, mire elakadt a lélegzetem, és éreztem, hogy egy könnycsepp végiggördül az arcomon.

– Mi? – hebegtem.

– Jól hallottad. Már sokkal hamarabb el kellett volna mennem. Nem érdemeltétek meg, hogy törődjek veletek.

– Soha nem törődtél velünk! – töröltem le az arcomat. – Állandóan csak piáltál, és részegen dülöngéltél!

– Fogd be a szád, te kis elkényeztetett fruska! – lépett felém, és arcon ütött.

Azonnal odakaptam a kezem, miközben a szemem megtelt csípős könnyekkel.

– Menj a picsába – vágtam a fejéhez könnyek között, még mindig az arcomat fogva.

– Kérsz még egyet? – emelte meg újból a kezét, mire azonnal hátráltam.

– Hagyjál már békén – szipogtam. – Nem elég, hogy állandóan bántasz, még ott is felbukkansz, ahol egyáltalán nem kellene lenned.

– És hol kellene lennem? – kérdezte lesajnálóan. – Veletek?

– Igen.

– Bocs, az egy tévedés volt – vonta meg a vállát zavartalanul.

– Hogy mi? – meredtem rá értetlenül.

– Tévedés volt az egész. A házasságom az anyáddal, aztán te is – közölte kíméletlenül, bennem pedig megállt az ütő, és annyira kegyetlenül érintettek a szavai, hogy nem kaptam levegőt.

– Ha így gondolod – szedtem össze magam, hogy visszavágjak –, akkor tényleg jó volt, hogy leléptél! Sokkal jobb azóta az élünk.

– Az enyém is, ne aggódj – fröcsögte, majd az ajtó irányába mutatott. – Most pedig takarodj. Nem akarlak itt látni. Soha többé nem akarlak látni! – üvöltötte az arcomba, én pedig kirohantam a szobából, pont úgy, mint Clara tíz perce. Leszaladtam a lépcsőn, és kezemben a cipőmet fogva, köszönés nélkül elhagytam a házat, ahol Marknak köszönhetően ezúttal már nem látnak szívesen. Nem gond, amúgy sem jönnék ide még egyszer.

Az utcán egy kicsit arrébb sétálva elővettem a telefonom, és megcsörgettem Noah-t.

– Szia, értem tudnál jönni?

– Hol vagy? – kérdezte, mire megmondtam a címet. – 2 perc – rakta le, én pedig a járdára leülve felvettem a cipőm, majd a telefonomat újra a kezembe véve megnyitottam a Messengert, és a betűket bámulva azon gondolkodtam, mit írhatnék Clarának.

Végül bezártam az alkalmazást, és elraktam a telefonom, mert úgy voltam vele, hogy Clarának ez még nagyon friss, nem kellene most rögtön zargatnom, elég megbeszélnünk a dolgokat hétfőn a suliban.

– Végre – néztem fel, amikor megpillantottam a sötétkék autót befordulni a sarkon, majd leparkolva előttem Noah kipattant a kocsiból, és hozzám sietett.

A földön ülve újra bevillantak apu szavai, és amikor legördült az első könnycsepp az arcomon tudtam, hogy egy ideig nem fogom tudni abbahagyni a sírást.

– Del, mi történt? – lépett oda hozzám Noah, és a kezemet megragadva felhúzott a földről. Átöleltem a derekát, és a mellkasába fúrva a fejem, szipogva lehunytam a szemem.

Noah a hajamat simogatva próbált nyugtatni, majd a karjaiba emelt, és az autóhoz lépve óvatosan az ülésbe helyezett. Megkerülve a járművet ő is beszállt, és aggódva nézett rám.

– Tessék – nyújtott felém egy csomag papírzsepit, én pedig kivettem egyet, és megtöröltem a szemem, nem törődve azzal, hogy elkenem a szempillaspirálom. – Jól vagy? – fürkészte az arcomat, mire megráztam a fejem. – Gyere ide – húzott magához, és átölelte a vállam.

A karjára hajtottam a fejem, és fáradtan lehunytam a szemem.

– Vigyelek haza? – érdeklődött halkan.

– Inkább menjünk hozzátok – suttogtam, mire elmosolyodott, és megsimítva az arcom, megpuszilta a homlokomat.

– Szeretlek – nézett a szemembe, mire halványan elmosolyodtam, és bólintottam egyet. Nem kellett nekem is elismételnem a szavakat, anélkül is tisztában volt vele, hogyan érzek iránta, és amúgy is tudom, hogy nem azért mondta, hogy hallja tőlem is, hanem mert biztosítani akart az érzelmeiről, azok után, hogy tudta, valami megrázó történt velem az elmúlt percekben.

_________________________

Sziasztok! 💞
Újabb hét, újabb rész, köszönöm, hogy elolvastátok.

következő rész a jövő héten :)

ddorcii <3