Több mint barátság

𝐟𝐨𝐫𝐭𝐲-𝐟𝐨𝐮𝐫

∘✩ 44 ✩∘

Péntek reggel, miután szólt az ébresztőm (nyolcra állítottam be, úgy egyeztünk meg Noah-val, hogy olyan kilenc után megyek), még egy kicsit az ágyban heverésztem, a TikTokot pörgetve. Majd miután realizáltam, hogy mennem kellene festeni, gyorsan fogat mostam, és felöltöztem. Szürke melegítőgatya és egy fekete oversized póló (olyan, ami nem a kedvencem, hogy ha festékes lenne, ne nagyon bánjam). Megfésültem a hajamat, aztán össze is fogtam a fejem tetejére egy kontyba (annak készült, de valami fura lapos cucc lett belőle).

Fogtam a telefonomat, és lementem a konyhába, hogy egyek valamit, mert eléggé éhes voltam. Csináltam magamnak pirítóst, majd az asztalhoz leülve a telefonomat a kezembe vettem, és miközben megreggeliztem, átnéztem az Instát is.

Evés után elmostam a tányért, aztán mivel már háromnegyed kilenc is elmúlt, elindultam Noah-hoz. Pár percnyire laktak tőlünk, így gyorsan odaértem, és mikor Noah kinyitotta az ajtót, vidáman ugrottam a nyakába.

– Ennyire hiányoztam, Del? – kérdezte szórakozottan, egyik karjával átölelve, miközben a másikkal becsukta a kaput.

– Mhm – motyogtam lehunyt szemmel. – Amúgy, miért vagy fehér pulcsiban? – csodálkoztam, miután leszálltam róla, és szemügyre vettem a felsőjét. – Lehet, hogy festékes lesz.

– Majd vigyázok – legyintett hanyagul, és megindult előre, én pedig követtem.

A kerítésnél ott sorakozott a földön néhány vödör sötétbarna festék, mellette ecsetek hevertek a fűben.

– Kezdjünk neki, különben sosem végzünk – hajoltam le az egyik ecsetért, és belemártva a festékbe hagytam, hogy egy kicsit lecsurogjon, majd lefestettem egy sávot a kerítésből.
Körülnézve láttam, hogy ez nem egy rövid folyamat lesz, tekintve, hogy a kerítés végeláthatatlannak tűnt. – Noah? – fordultam hátra, jelezve, hogy ő is nekiláthatna.

– Mindjárt, csak zenét keresek – pötyögött a telefonján, hozzácsatlakoztatta a JBL hangszóróhoz, majd a listát pörgetve kérdőn nézett fel. – Mi legyen?

– Nekem mindegy – vontam vállat.

– Oké, Chase Atlantic?

– Tökéletes – mosolyodtam el, mert imádtam a bandát.

Noah biccentve elindította a playlistet, amin az első szám az Into it volt, aztán odajött hozzám, lehajolva a kezébe vette a másik ecsetet, és belemártva a festékbe ő is festeni kezdett.

Órákig dolgoztunk megállás nélkül, közben Noah újraindította a lejátszási listát többször is, de nem bántam, hogy ugyanazt hallgatjuk körbe-körbe. Mivel ketten dolgoztunk, még az elején megbeszélve a koncepciót (én jobbra indulok, Noah pedig balra, és majd remélhetőleg találkozunk), és mivel nem kellett annyira alaposan dolgoznunk, tekintve, hogy még nem volt teljesen lekopva az előző festékréteg, sikerült 5 óra alatt végeznünk. Nem lett tökéletes, de nekünk megfelelt, és annyira kifáradtunk, hogy nem is akartuk jobbra csinálni, úgy voltunk vele, hogy ,,az jó", ha a felnőtteknek nem tetszik, akkor legközelebb legalább nem minket kérnek meg a munkára.

– Megvagy? – jött oda hozzám Noah, miközben én egy részt javítottam ki, mert kihagytam egy pontot.

– Aha, mindjárt – bólintottam guggolva, majd felágaskodtam, és kisöpörtem a hajamat a szememből. – Kész – fújtattam kifáradva.

Noah közben lezárta a festékes vödrök tetejét (vagyis csak azokét, amiben még maradt festék), majd megtörölte a homlokát.

– El sem hiszem, hogy megvagyunk – jegyezte meg megkönnyebbülten, én pedig elgondolkozva meredtem rá. – Mi az, Del? – csodálkozott, észrevéve, hogy bámulom, mire elvigyorodtam.

– Gyere ide – intettem neki, mire közelebb lépett.

Egyik kezemmel átfogtam a nyakát, és lehúztam magamhoz az arcát, a másik kezemben pedig az ecsetet szorongatva húztam egy barna csíkot az arcára.

– Héé – rezzent össze, ahogy a hideg festék a bőréhez ért, és el akart húzódni, de nem engedtem.

– Várj egy kicsit – kértem, még mindig az állát fogva, erősen koncentrálva.

– Mit rajzolsz? – fintorgott, én pedig elnevettem magam az arckifejezésén.

– Egy szívet. Szép lett – bólintottam, és közelebb hajolva adtam az orra hegyére egy puszit. – Oké, most már mehetsz – szóltam, mert még mindig egy helyben álldogált, és hitetlenül meredt rám. – Na, megmozdulhatsz – nevettem fel, és megfordultam, hogy lerakjam az ecsetet, Noah azonban hátulról megragadva a derekamat megfordított.

– Azt hitted, annyiban hagyom? – nézett a szemembe szórakozottan, és mivel látta, hogy menekülni készülök, bal kezével megragadta mindkét csuklóm. Kivette a kezemből az ecsetet, és jobb kezében tartva húzott egy csíkot az arcomra. A festék hideg volt, amire automatikusan felsikkantottam, Noah azonban nem hagyta abba, hanem szép lassan elkezdte telefesteni az arcomat. A fejemet forgatva próbáltam kitérni előle, de nem tudtam, mert egyik kezével fogott.

– Noah, ne! – forgolódtam. – Én sem kentem rád annyit.

Lassan abbahagyta, és hátralépve elégedett mosollyal szemlélte meg remekművét (vagyis az én arcomat).

Bosszúsan meredtem rá, majd eszembe jutott valami, és vigyorogva megindultam felé.

– Mit csinálsz, Del? – hátrált rosszat sejtve.

– Gyere, kapsz egy ölelést – vigyorogtam rá gonoszul, mire megrázta a fejét.

– Nem, nem. Hozzám ne érj!

– Miért ne? – haladtam fel folyamatosan, kiélvezve, hogy megfordult a menet, és végre egyszer nem én menekülök előle, hanem pont fordítva.

Megfordult és szaladni kezdett, én pedig a nyomába. Szerencsém volt, elbotlott a földre ledobott ecsetében, mert amúgy sosem értem volna utol.

– Oké, gyere ide – biccentett beleegyezően, én pedig vidáman odaléptem, és átöleltem a derekát, miközben az arcomon lévő festéket szépen belekentem a fehér pulcsijába.

– Menj a francba! – engedett el röhögve, én pedig a szám sarkában bujkáló mosollyal néztem rá. – Jó, de akkor én is – közölte egyszerűen, és mielőtt észbe kaphattam volna, és elszaladhattam volna, felkapott, és ő is belekente az arcát a pólómba. Nevetve hagytam, hogy összefestékezzen, mert ez így volt fair.

– Még jó, hogy én csak egy szívet rajzoltam rád – dünnyögtem, a pólómat tanulmányozva, amin csak egy kis maszat volt, ellenben Noah-éval, akinek apró foltokban szinte mindenhol volt festék a felsőjén, tekintve, hogy ő sokkal többet kent az arcomra. – Én nyertem – jegyeztem meg mosolyogva, Noah pedig nevetve biccentett.

– Befejezted? – nézett szórakozottan a szemembe.

– Aha. Talán.

– Oké. Nem vagy éhes?

– Úúú, de – bólintottam, és csak most éreztem, mennyire megéheztem a több órás munka alatt.

– Rendelünk pizzát? – vette elő a telefonját, mire bólintottam. – Neked sonka, nekem kolbász, az úgy jó? – pillantott rám egy pillanatra.

– Tökéletes – feleltem. – Bemegyek, megmosom a kezem – tettem hozzá, a tenyereimet vizslatva.

– Várj, megyek veled – lépett mellém Noah, és miközben ő telefonálva rendelte a pizzát, átvágva az udvaron besétáltunk a házba.

_______________________

Sziasztok! 💞
Újabb hét, újabb fejezet. Köszönöm, hogy elolvastátok.

2k csillag, úristen! Komolyan mondom, elsírtam magam örömömben, ez annyira hihetetlen számomra! Nagyon- nagyon köszönöm, meg sem érdemellek titeket 🥺🤍

következő rész a jövő héten :)

ddorcii <3