Több mint barátság

𝐭𝐰𝐞𝐧𝐭𝐲

∘✩ 20 ✩∘

Aznap délután, Noah szobájában ücsörögve beszéltük át a dolgokat, az elmúlt hetek érdekesebb eseményeit, és egy kisebb gondolkozás után végül arra is rákérdeztem, miért volt sebes az arca. Először nem akart róla beszélni, de aztán gyorsan közölte, hogy ,,rendre tette Logant, mert azért így nem viselkedhet egy lánnyal". Hálás mosollyal az arcomon néztem rá, és közelebb hajolva adtam neki egy puszit, ezzel kifejezve, hogy mennyire meglepett és jólesett, amit tett. Mármint nem az a része, hogy összeverte Logant, hanem hogy értem csinálta.

Tehát a barátságunkat végül helyrehoztuk, aminek nagyon örülök, és megbeszéltük a jövőben történő félreértések miatt, hogy mindig megmondjuk a másiknak, ha valami bajunk van, hogy tisztában legyünk a dolgokkal, és ne történjen ehhez hasonló. Ez így korrekt.

Náluk maradtam vacsorára, sőt még utána is, mert Noah-t érdekelte, mi volt velem az utóbbi időben, ugyanis állítása szerint ,,a vak is láthatta rajtam, hogy érzelmileg nem voltam a toppon".

A számat elhúzva számoltam be a dolgokról, a nyomasztó gondolataimról és a komor hangulatomról. Egyébként egyáltalán nem akartam volna beszélni róla, de mivel rákérdezett, meséltem neki egy keveset.

A szemében hihetetlenül nagy megbánás ült, szomorúan nézte az arcomat, míg beszéltem, majd közelebb jött, és átölelt. Az a tipikus ,,itt vagyok, és bár nagyon megbántottalak, szeretném újra elnyerni a bizalmadat" fajta ölelést kaptam, én pedig csak lehunyt szemekkel voltam a karjaiban, fejemet a mellkasába fúrva, és miközben a hajamat simogatta, egyre csak arra gondoltam, hogy mennyire jó érzés, ha törődnek az emberrel. Ha éreztetik vele, hogy számít és hogy fontos. Ha érzi, hogy biztonságban van. Úgy, mint most én éreztem magam Noah karjaiban.

Nem tudom, mennyi ideig voltunk úgy, de el is aludhattam, mert egy kocsiban tértem magamhoz, amikor az leparkolt.

– Hmm? – nyitottam ki a szemem. – Hol vagyunk?

– Csss, hazahoztalak – felelte halkan, kiszállva az autóból, majd átjött az én oldalamra és kinyitotta az ajtót. Felemelt, és átölelte a derekam, én pedig átkulcsoltam a karommal a nyakát, és a vállára hajtva a fejem lehunytam a szemem. Térdével becsukta az ajtót, és elindult be a házba.

– Nem zártad be a kocsit – suttogtam csukott szemmel.

– Majd visszajövök.

Felvitt a szobámba, és lerakott az ágyamra.

– Itt maradsz éjszakára? – érdeklődtem, mert nem akartam, hogy hazamenjen. Vele akartam lenni.

– Holnap suli – nézett furán, mire csak legyintettem.

– Egy szabad nap senkinek nem árt – feleltem hanyagul. – Majd anyuval íratok igazolást, hogy ,,családi okok miatt nem tudtam részt venni a tanításon" – rajzoltam idézőjelet a levegőbe, Noah pedig mosolyogva hallgatott. – Akkor? – tértem vissza az eredeti kérdéshez. – Itt maradsz?

– Anyukád megengedi? – ráncolta a homlokát.

– Biztos – vágtam rá.

– Akkor igen, csak bezárom a kocsit. Mindjárt visszajövök – hajolt le hozzám, és adott egy puszit a homlokomra, aztán kiment a szobából.
Pár perccel később visszajött, és halkan becsukta az ajtót. – Alszol? – kérdezte halkan.

– Nem – motyogtam. – Még.

Az ágy végébe dobott pokrócomat széthajtogatta, és betakart vele, majd lefeküdt mellém, mire egy kicsit felemelkedtem, hogy átölelhessen, aztán visszadőltem rá, így végül is a karján feküdtem. Egyik kezével megfogta a kezemet, ujjait rákulcsolva az enyéimre.

– Jó éjt – suttogtam félálomban.

– Neked is.

✧

Az éjszaka közepén ébredtem fel arra, hogy eszméletlenül görcsöl a hasam (a lányos problémáim miatt). Óvatosan lefejtettem magamról Noah karját, és felültem az ágyban. Mélyeket lélegezve szorongattam egy párnát a hasam előtt, miközben összeszorítottam a szemem, felszisszenve a fájdalomtól.

Hallottam, hogy Noah megmoccan, mire odakaptam a fejem.

– Del? – mormogta csukott szemmel, kezével az ágyat paskolgatta, engem keresve. Mivel nem talált, kinyitotta a szemét, és észrevett, amint az ágy sarkában gubbasztok. – Mi a baj? Történt valami?

– Semmi, aludj vissza – intettem, mire megrázta a fejét, és felült.

– Del, mi az? – ismételte meg nyomatékosan, majd mikor észrevette a hasamhoz szorított párnát, összevonta a szemöldökét. – Rosszul vagy?

– Egy kicsit – bólintottam. – Görcsöl a hasam. Megvan – tettem hozzá suttogva, mert nem nagyon szerettem erről beszélni, tulajdonképpen még anyu előtt sem.

– Gyere ide – kérte, mire lefeküdtem, és elhelyezkedtem a párnán.

Noah közelebb hajolt, egyik karját a fejem alá téve, mire szorosan hozzábújtam, és lehunytam a szemem. A másik keze a pólóm alá csúszott, és meleg tenyerével simogatni kezdte a hasam, ujjaival apró köröket írva le rá.

– Jobb? – érdeklődött egy kis idő után, mire aprót bólintottam.

– De ne bökdöss, jó? – kértem halkan, mire rekedtes hangon felnevetett, és közelebb hajolva adott egy puszit a homlokomra.

– Tudod jól, hogy ilyenkor sosem tenném – felelte elkomolyodva, majd ő is elhelyezkedett mellettem, olyan közel, hogy hallani véltem a szívverését. – Próbálj visszaaludni – suttogta, kezével még mindig lágyan simogatva a bőrömet, én pedig a görcsök fokozatos megszűnése, no meg a kimerültség hatására azonnal álomba merültem.

_________________________

Sziasztok! 💞
Itt is lennék egy újabb fejezettel, igyekeztem most hosszabbat írni. Remélem, tetszett, és köszönöm, hogy elolvastátok.

következő rész hamarosan :)

ddorcii <3