Több mint barátság

𝐭𝐰𝐞𝐧𝐭𝐲-𝐟𝐨𝐮𝐫

∘✩ 24 ✩∘

Torna után még mindig volt öt másik óránk, és a fájós lábammal így egy örökkévalóságnak tűnt a nap. Noah egész nap mellettem volt, vitte a táskám, és néha fogta is a karom, ha nagyon nem bírtam menni.

Délután, miután kicsöngettek az utolsó óráról is (hála az égnek), valahogy hazasántikáltam, majd rögtön írtam is Norának, hogy nem megyek aznap táncra.

Anyu még nem volt otthon, ezért rögtön a szobámba vonultam, a táskámat egy elegáns mozdulattal ledobva a sarokba, mondván, hogy péntek van, most biztos nem fogok a leckével foglalkozni.

Kényelmesen végigfeküdtem az ágyamon, ölembe vettem a laptopom, és elindítottam a Netflixet. Egy jó film vagy sorozat. Ez kell most nekem.

Pár órával később eszméltem fel, amikor hangokat hallottam lentről. Komótosan kibicegtem a szobámból, le a lépcsőn. Anyu jött meg, ahogy gondoltam.

– Szia, kicsim – mosolygott rám, ahogy meglátott, majd azonnal aggódóvá vált a pillantása. – Mi történt veled?

– Csak egy kis tornabaleset – legyintettem. – Félreléptem, és kiment a bokám.

– Voltál orvosnál vele? – faggatott tovább anyu.

– A sulidoki megnézte – meséltem a történteket. – Adott egy krémet is, beraktam a fürdőbe, a polcra.

– Mennyi idő, míg rendbe jön?

– Azt mondta, nagyjából egy hét.

– Pihentesd – nézett rám féltő pillantásával, mire elmosolyodtam, és közelebb lépve átöleltem.

– Jól vagyok – suttogtam. – Amúgy sem fáj annyira. Veled egyébként mi újság? – tereltem el a témát, valami vidámabbra.

– Semmi különös – vont vállat. – Átlagos nap, átlagos munkamennyiséggel.

– Klassz. Amúgy mi lesz a vacsora?

– Gondoltam, csinálok valami különlegesebbet. Mit szólsz a fasírthoz?

– Óóó, az tökéletes – futott össze a számban a nyál.

Lent maradtam, és segítettem anyunak a vacsorakészítésben, majd amíg ő a krumplipürét csinálta, felmentem a szobámba, mert eszembe jutott, hogy nem fejeztem be a filmet, maradt még belőle vagy fél órám.

Anyu szólt, hogy boldogul egyedül is, így végül fent maradtam a szobámban, mert nem nagyon akartam a fájós lábammal járkálni.

Már épp azon voltam, hogy lemegyek és megnézem, nem kész-e már a vacsora, mikor kopogtak a szobám ajtaján.

– Hát, te? – néztem csodálkozva a szobámba benyitó Noah-ra. – Mit keresel itt?

– Jöttelek boldogítani – felelte szórakozottan. – Nincsenek otthon a szüleim, és anyukád áthívott vacsorázni.

– Ja, jó – bólintottam, feltápászkodva az ágyról. – Akkor mehetünk.

– Na még mit nem, alig bírsz járni – csóválta a fejét, és közelebb lépett hozzám. – Gyere, leviszlek.

– Nem kell – ráztam a fejem, és elsántikáltam mellette. – Annyira nem fáj.

– Rossz nézni, amit csinálsz – állt mögöttem, majd néhány lépéssel beért, egyszerűen felemelt, és kisétált velem az ajtón.

– Noah, tegyél le – hadakoztam.

– Nem – felelte, megigazítva a kezét a térdem alatt, hogy erősebben tartson.

A szememet forgatva kulcsoltam át a nyakát, és az arcát figyeltem. Hirtelen lenézett rám, elvigyorodott, és mutatóujjával megbökte az oldalam.

Azonnal összerándultam, és felnevettem, megpróbálva úgy elhelyezkedni a kezében, hogy többé ezt ne tudja megismételni.

– Fogadjunk, hogy csak azért akartál vinni, hogy ezt csinálhasd – néztem rá bosszúsan.

– Mit, ezt? – kérdezte, és megismételte a mozdulatot, amire ismét fel kellett nevetnem.

– Na jó, tegyél le, egyedül megyek – határoztam el.

Nem szólt semmit, hanem úgy tett, mintha ledobna, amitől automatikusan felsikoltottam, és szorosabban átfontam karjaimmal a nyakát.

– Na ugye, hogy nem akarod, hogy letegyelek – mosolygott elégedetten, mire csak felsóhajtottam.

– Azt mondtam, tegyél le, nem azt, hogy dobjál, de mindegy – csóváltam a fejem visszatartva a nevetésemet. – Akkor leviszel vagy sem?

– Ezt már szeretem – felelte szórakozottan, és lesétált a lépcsőn. – Hova tegyem a kisasszonyt? – kérdezte anyut, aki, amikor meglátta, hogy Noah karjaiban vagyok, mindentudóan elmosolyodott, de összehúzott szemekkel meredtem rá, ezért nem mert szólni semmit.

– Ide – húzta ki az egyik széket az asztal mellett, Noah pedig odalépett, és leültetett rá.

– Kösz a fuvart – intettem neki.

– Bármikor – kacsintott rám azzal a perverz mosolyával, mire csak szemforgatással válaszoltam. Ennyit érdemelt.

_________________________

Sziasztok! 💞
Újabb rész, remélem, tetszett nektek, es köszönöm, hogy elolvastátok.
Újabb hálálkodás, ugyanis elértük az ötezer olvasót! Kis híján elsírtam magam, amikor megláttam, köszönöm nektek, ti vagytok a legjobbak! 😘🫶

következő rész nemsokára :)

ddorcii <3