Több mint barátság

𝐭𝐡𝐢𝐫𝐭𝐲-𝐭𝐡𝐫𝐞𝐞

∘✩ 33 ✩∘

A lakásba belépve azonnal az emeletre siettem, hogy átöltözzek. Az iskolatáskámat a sarokba levágva álltam meg a ruhásszekrényem előtt, és kihúztam a felső fiókot. Végül egy fekete leggingset és egy sötétkék oversized pulcsit választottam (gondolva arra, hogy passzoljak Noah kocsijához), ami nagyjából a combom közepéig ért. Tökéletes, imádom az oversized dolgokat.

A kezembe kaptam a telefonom, hagytam anyunak egy cetlit a konyhaasztalon (,,Noah-val vagyok, van nálam telefon, ha valami"), majd a csengőszót meghallva az ajtóhoz siettem. Megjött Noah.

– Gyere be, mindjárt mehetünk – kiáltottam ki, majd az előszobában a tükör előtt állva meredtem a hajamra. Reggel túl fáradt voltam, hogy bármit is kezdjek vele, ezért csak egy low bunba raktam, mondván ,,jó az úgy". Viszont a suliban való egész napos járkálástól már totál kócos lett, ezért kiszedtem belőle a gumit, hogy valami vállalhatóbbat varázsoljak belőle.

Előredobva a hajam végighúztam rajta párszor a fésűt, majd felegyenesedtem, így tincseim a vállamra hullottak. Úgy néztem ki, mint egy oroszlán. A kezemmel nagyjából lelapítgattam, hogy ne álljon nagyon föl, majd Noah felé fordultam, aki az ajtónak támaszkodva figyelt.

– Nagyon rossz?

– Viccelsz, Del? – nézett rám hitetlenkedve. – Gyönyörű a hajad – dicsért meg, mire elmosolyodtam. – Amúgy, mióta ilyen hullámos?

– Hát, már egy jó ideje – vontam meg a vállam. – Csak mindig vasalom, mert nem szeretem hullámosan, meg azt is mondták, hogy egyenesen szebb – emlékeztem vissza a Logannel való kapcsolatomra. Ő említette egyszer, hogy kivasalva szebb a hajam, így míg vele jártam, végig egyenesítettem tincseimet. Azóta párszor meghagyom hullámosan, nincs mindig kedvem vacakolni vele.

– Szerintem a hullámos szebb. Jobban passzol hozzád – jegyezte meg mellékesen, én pedig valami melegséget éreztem a szavai hallatán.

– Oké, akkor hagyom – bólintottam, újra a tükör felé fordulva, hogy igazítsak a hajamon egy utolsót. – Amúgy nem kell ott állnod – szóltam oda Noah-nak, aki még mindig az ajtóban ácsorgott.

Szó nélkül jött közelebb, és leült velem szembe egy kis sámlira. Közben végeztem a hajammal, és lehuppanva a beépített kisszekrény tetejére, lehajoltam, hogy kiválasszam, milyen cipőt vegyek (sok a cipőm, mert konkrétan odáig vagyok értük). Végül a Nike Air Force 1 mellett döntöttem, mert azt már rég viseltem, és amúgy is, az az egyik kedvencem.

Noah térdén támasztva a lábamat kezdtem el bekötni a fehér cipőmet.

– Héé, összepiszkolod a szép nadrágomat a koszos cipőtalpaddal! – vágott felháborodott fejet.

– Nem is koszos – vágtam vissza bosszúsan, és elvettem a térdéről a lábam, mire elnevette magát, és a bokámat megragadva visszahúzta.

– Csak szívatlak – felelte szórakozottan.

– Tudom – néztem fel rá halvány mosollyal.

– Neked tényleg jó ez a cipő? – kérdezte témát váltva, hitetlen arckifejezéssel.

– Igen. Miért? – csodálkoztam.

– Olyan kicsinek tűnik. Hányas a lábad?

– 34.

– Jézusom. Tényleg?

– Aha – feleltem visszatartott nevetéssel. – Miért, a tied mekkora?

– 46.

– Hűha.

– Hát, ja. Mutasd a lábad – fogta meg a bokám, és a cipőmet hozzámérte az ő cipőtalpához. – Azért van különbség.

– Na ne, komolyan? – kérdeztem szórakozottan, miközben visszaraktam a cipőm a térdére, hogy tovább kössem.

A szemét forgatva válaszolt, majd odanyúlt, és szétbontotta a cipőfűzőt.

– Hééé – néztem rá szemrehányóan, és újrakezdtem a cipőkötést. Már megvoltam vele, és mentem volna a másikra, amikor újra szétszedte. – Ne csináld már – szóltam rá.

– Miért ne? – kérdezte vigyorogva, mire felsóhajtottam, és újra nekiláttam. Hiába, megint szétszedte.

– Noah, ne – kértem és újrakezdtem, mire odanyúlt, és ismét szétbontotta.

– Jó, akkor kösd be te – dőltem hátra a kisszekrény tetején ülve, keresztbe tett karral.

– Biztos, hogy nem – rázta meg a fejét.

– Pedig kénytelen leszel, mert így nem tudok menni, elbotlom a fűzőben – néztem rá mérgesen. Vagy megpróbáltam mérges lenni. Talán a második.

– Akkor inkább viszlek – jelentette ki, azzal felállt, és a karjaiba vett.

– Most komolyan? Inkább cipelsz, mintsem hogy bekösd a cipőm? – csóváltam a fejem elfojtott mosollyal, miközben átkulcsoltam a karjaimmal a nyakát, ő pedig egyik kezével a térdem alatt, a másikkal pedig a derekamnál tartott.

– Aha. Úgysem vagy nehéz – felelte térdével kilökve az ajtót, majd kilépett az udvarra.

– Várj, be kell zárnom a házat – kaptam észbe, mire Noah visszasétált, és lehajolt, hogy elérjem a zárat. – Oké, megvan – süllyesztettem a zsebembe a kulcsot.

Noah végigment a kerten, majd miután bezártam a kaput, megpillantottam az autót. Szép volt. És sötétkék. Hát, nagyjából ennyit tudok róla elmondani.

_________________________

Sziasztok! 💞
Újabb hét, újabb rész. Remélem, tetszett, nagyon hálás vagyok, hogy még mindig olvassátok a sztorit.

Egyébként nem tudom, észrevettétek-e, de ismét új a borító (talán ez már a végleges változat). Kíváncsi vagyok, tetszik-e nektek, nyugodtan írjátok meg, mit gondoltok róla 🤍

következő rész a jövő héten :)

ddorcii <3