∘✩ 37 ✩∘
– Minden oké? – érdeklődtem óvatosan, miközben igyekeztem, hogy ne remegjen meg a hangom.
– Igen – bólintott. – Viszont van valami, amit tudnod kell...
– Mi az, Noah? – kérdeztem félve. – Megijesztesz.
– Nem, semmi olyan, nyugi – nyúlt a kezemért, és megfogva leengedte kettőnk között. – Csak van, amit még sosem mondtam el, de úgy érzem, már nem bírom többé magamban tartani... – kezdte, én pedig érdeklődve hallgattam.
– Nyugodtan mondd, Noah – néztem a szemébe. – Tudod, hogy nekem bármit elmondhatsz – bátorítottam, mire elmosolyodott.
– Tudom, Del – felelte, majd nagy levegőt vett. – Én... – akadt meg, majd összeszedte magát – én szeretlek, Delilah – bökte ki, nekem pedig elakadt a lélegzetem, mert mindenre számítottam, csak erre nem.
Kellett pár másodperc, mire felfogtam, mit mondott, és miközben magamban tudatosítottam a szavait, valami megmagyarázhatatlan boldogság öntötte el a mellkasom, és a szívem is gyorsabban kezdett verni.
– Szeretlek, Del – ismételte meg. – Egyszerűen már nem tudom tagadni, sem magam előtt, sem előtted. És hogy őszinte legyek, nem is akarom. Már nem – fejezte be, az utolsó szavakat olyan halkan mondva, hogy alig hallottam. – Megértem, ha nem érzel így, és bár iszonyúan bántana, azért elfogadom, és...
– Noah – vágtam a szavába. – Azt hiszem, én is azt érzem, amit te – próbáltam összeszedni a gondolataimat –, és úgy gondolom, megpróbálhatnánk, hogy több legyen köztünk, mint puszta barátság – nyögtem ki, Noah pedig a szája sarkában bujkáló mosollyal figyelt, majd lehajolt, és megcsókolt.
Bár nem számítottam ilyen gyorsan a mozdulatra, azért nem lepett meg, a nyaka körül átkulcsolva a karom viszonoztam a csókot. Noah nem engedett el egyhamar, így csak akkor húzódtam el tőle, mikor már nem kaptam levegőt. Lehunyt szemmel húztam mosolyra a számat, Noah pedig ujjaival óvatosan megsimította az arcom.
– Del, jéghideg a bőröd – nézett rám aggódva. – Ideje hazamennünk – közölte ellentmondást nem tűrően, mire szomorúan bólintottam. Maradni akartam volna még.
Noah felkapott a karjaiba, és megindult visszafelé, a kocsihoz. Időközben már teljesen besötétedett, csak az ösvény szélén álló lámpák világították meg az utat, és a levegő is eléggé lehűlt, amitől megborzongtam Noah karjaiban, és a vállára hajtva a fejem meredtem előre, a sötétségbe.
A kocsiba beülve Noah azonnal bekapcsolta a fűtést, és kezét az ülésem háttámláján támasztva fordult hátra, hogy kitolasson a parkolóból.
– Mikor érünk haza? – érdeklődtem, magam alá húzva a lábam.
– 30-40 perc – felelte előre nézve, mire hátradőltem, és megpróbáltam kényelmesen elhelyezkedni. – Fáradt vagy? – pillantott felém egy pillanatra.
– Ühüm.
– Oké, akkor nem kapcsolok zenét – biccentett, mire hálásan pillantottam felé, és amennyire a biztonsági öv engedte, közelebb hajoltam, hogy adjak egy puszit az arcára.
– Próbálj meg aludni, Del – szólt gyengéden, kezét a combomra simítva, én pedig a mosolyomat elfojtva engedelmesen lehunytam a szemem.
_________________________
Sziasztok! 💞
Itt is lennék az újabb résszel, remélem, örültök a fordulatnak. Köszönöm, hogy ismét elolvastátok.következő rész a jövő héten :)
ddorcii <3
YOU ARE READING
Több mint barátság
Romance.· 𝙬𝙚 𝙘𝙖𝙣'𝙩 𝙗𝙚 𝙛𝙧𝙞𝙚𝙣𝙙𝙨 𝙗𝙪𝙩 𝙄'𝙙 𝙡𝙞𝙠𝙚 𝙩𝙤 𝙟𝙪𝙨𝙩 𝙥𝙧𝙚𝙩𝙚𝙣𝙙 ·. Delilah Blaine és Noah Clark óvodás koruk óta barátok, sok időt töltenek együtt, és úgy tűnik, mindig megtalálják a közös hangot. Azonban az idei tanévben va...