Több mint barátság

𝐭𝐡𝐢𝐫𝐭𝐲-𝐬𝐞𝐯𝐞𝐧

∘✩ 37 ✩∘

– Minden oké? – érdeklődtem óvatosan, miközben igyekeztem, hogy ne remegjen meg a hangom.

– Igen – bólintott. – Viszont van valami, amit tudnod kell...

– Mi az, Noah? – kérdeztem félve. – Megijesztesz.

– Nem, semmi olyan, nyugi – nyúlt a kezemért, és megfogva leengedte kettőnk között. – Csak van, amit még sosem mondtam el, de úgy érzem, már nem bírom többé magamban tartani... – kezdte, én pedig érdeklődve hallgattam.

– Nyugodtan mondd, Noah – néztem a szemébe. – Tudod, hogy nekem bármit elmondhatsz – bátorítottam, mire elmosolyodott.

– Tudom, Del – felelte, majd nagy levegőt vett. – Én... – akadt meg, majd összeszedte magát – én szeretlek, Delilah – bökte ki, nekem pedig elakadt a lélegzetem, mert mindenre számítottam, csak erre nem.

Kellett pár másodperc, mire felfogtam, mit mondott, és miközben magamban tudatosítottam a szavait, valami megmagyarázhatatlan boldogság öntötte el a mellkasom, és a szívem is gyorsabban kezdett verni.

– Szeretlek, Del – ismételte meg. – Egyszerűen már nem tudom tagadni, sem magam előtt, sem előtted. És hogy őszinte legyek, nem is akarom. Már nem – fejezte be, az utolsó szavakat olyan halkan mondva, hogy alig hallottam. – Megértem, ha nem érzel így, és bár iszonyúan bántana, azért elfogadom, és...

– Noah – vágtam a szavába. – Azt hiszem, én is azt érzem, amit te – próbáltam összeszedni a gondolataimat –, és úgy gondolom, megpróbálhatnánk, hogy több legyen köztünk, mint puszta barátság – nyögtem ki, Noah pedig a szája sarkában bujkáló mosollyal figyelt, majd lehajolt, és megcsókolt.

Bár nem számítottam ilyen gyorsan a mozdulatra, azért nem lepett meg, a nyaka körül átkulcsolva a karom viszonoztam a csókot. Noah nem engedett el egyhamar, így csak akkor húzódtam el tőle, mikor már nem kaptam levegőt. Lehunyt szemmel húztam mosolyra a számat, Noah pedig ujjaival óvatosan megsimította az arcom.

– Del, jéghideg a bőröd – nézett rám aggódva. – Ideje hazamennünk – közölte ellentmondást nem tűrően, mire szomorúan bólintottam. Maradni akartam volna még.

Noah felkapott a karjaiba, és megindult visszafelé, a kocsihoz. Időközben már teljesen besötétedett, csak az ösvény szélén álló lámpák világították meg az utat, és a levegő is eléggé lehűlt, amitől megborzongtam Noah karjaiban, és a vállára hajtva a fejem meredtem előre, a sötétségbe.

A kocsiba beülve Noah azonnal bekapcsolta a fűtést, és kezét az ülésem háttámláján támasztva fordult hátra, hogy kitolasson a parkolóból.

– Mikor érünk haza? – érdeklődtem, magam alá húzva a lábam.

– 30-40 perc – felelte előre nézve, mire hátradőltem, és megpróbáltam kényelmesen elhelyezkedni. – Fáradt vagy? – pillantott felém egy pillanatra.

– Ühüm.

– Oké, akkor nem kapcsolok zenét – biccentett, mire hálásan pillantottam felé, és amennyire a biztonsági öv engedte, közelebb hajoltam, hogy adjak egy puszit az arcára.

– Próbálj meg aludni, Del – szólt gyengéden, kezét a combomra simítva, én pedig a mosolyomat elfojtva engedelmesen lehunytam a szemem.

_________________________

Sziasztok! 💞
Itt is lennék az újabb résszel, remélem, örültök a fordulatnak. Köszönöm, hogy ismét elolvastátok.

következő rész a jövő héten :)

ddorcii <3