Több mint barátság

𝐟𝐢𝐟𝐭𝐲-𝐨𝐧𝐞

∘✩ 51 ✩∘

Vasárnap nem történt az égvilágon semmi érdekes. Hétfőn a suliban, amint Clara megérkezett, azonnal bevágta magát a padjába, és lehajtott fejjel üldögélt. Amikor megböktem a vállát, felém pillantott.

– Beszélhetnénk? – néztem rá óvatosan.

– Aha, de négyszemközt – bólintott, így kimentünk a mosdóba, ami az utóbbi időben a gyülekezőhelyünkké vált.

– Figyelj, Clara – kezdtem –, sajnálom, hogy olyan hirtelen közöltem az igazságot Markkal kapcsolatban. Nem tudom, tudod-e, mi történt, miután elrohantál – néztem rá kérdőn, mire megrázta a fejét. – Felhánytorgattam neki a sérelmeimet, mire ő azzal jött, hogy jól tette, hogy lelépett, meg hogy hiba volt minden, ami velünk történt – sütöttem le a szemem. – Aztán megütött – mondtam ki, Clara pedig a szája elé kapta a kezét. – Szóval, ordibáltunk egymással, majd a fejemhez vágta, hogy soha többé nem akar látni. Tehát, ha hajlandó vagy még velem barátkozni – húztam el a szám –, akkor a jövőben ne nagyon hívj meg magadhoz. Nem látnak ott szívesen.

– Te jó ég, Delilah – lépett hozzám Clara, és átölelt. – Hihetetlenül sajnálom. Fogalmam sem volt semmiről.

– Nem a te hibád – motyogtam. – Elvégre honnan kellett volna tudnod, hogy a nevelőapád az én biológiai apám? Ugyan – ingattam a fejem.

– Remélem, azért ennek ellenére barátok maradunk – pislogott félve, mire elmosolyodtam.

– Persze. Még szép. Egyébként, Mark azt mondta, hogy ti vagytok a családja, és hogy szeret titeket – vallottam be. – Nem akarom, hogy miattam rossz legyen a kapcsolatotok. Tudod – gondolkodtam hangosan –, talán igaza volt. Elvégre az emberek követnek el hibákat. Lehet, hogy Mark ránk úgy tekint. Lehet, hogy még nem állt készen a dolgokra, a házasságra anyuval, és a lányára, rám. De az ember változik – ismertem be. – És, ha azt mondod, hogy már együtt van az anyukáddal... mióta is? – töprengtem.

– 5 éve – segített ki Clara.

– Igen. 5 éve – bólintottam. – Ezek alapján ezt komolyan gondolja. Meg azok alapján is, amiket mondott rólatok, a családjáról – tettem hozzá keserű szájízzel. – Szóval, szerintem nem kell azon aggódnod, hogy megváltozik, ahogy velünk tette. Talán már beért a feje lágya – mosolyodtam el halványan, mire Clara elnevette magát.

– Köszönöm, Delilah – mosolygott rám. – Remélem, úgy van, ahogy mondod.

A csengő szakította félbe a beszélgetést, ami nem is volt baj, mert úgy éreztem, megtárgyaltunk mindent, amit kellett. Most már foglalkozhatunk azzal, ami miatt ténylegesen itt vagyunk. A tanulással. Hm.

Az osztályba visszasietve leültünk a helyünkre, és amíg Clara a táskájából pakolt elő, én hátrafordultam Noah-hoz, mert megbökte a hátam.

– Minden rendben veletek? – érdeklődött halkan, utalva Clarára és rám.

–  Igen – bólintottam megkönnyebbülten, mire Noah közelebb hajolt, és adott egy puszit a homlokomra.

Az osztályba belépett a tanár, behúzva maga mögött az ajtót, így kezdődhetett a tanítás.

✧

Délután, miután hazaértem, tanultam, aztán később, olyan hét körül átjött Noah, mert addig edzése volt. A szobámban, az ágyamon ülve beszélgettünk, csapongva a témák között, miközben kint besötétedett. A redőnyöket lehúzva teljes sötétség lett a szobámban, én pedig az ajtó melletti villanykapcsolóhoz indultam, hogy felkapcsoljam a lámpát, amikor lépteket hallottam a hátam mögött. Noah jött felém, és beérve megállt előttem.

– Igen? – néztem fel rá kérdőn, vagyis inkább a sziluettjére, mert csak azt láttam a sötétben.

Közelebb lépett, én pedig hátráltam, hátammal nekiütközve a falnak. Kezét a fejemmel egyvonalban a falnak támasztotta, és lehajolva másik kezével megfogta az arcomat. Közelebb hajolt, a számat nézve, mire lehunytam a szemem, és vártam a pillanatot... de semmi nem történt. Noah az ajkaim helyett az orrom hegyére adott puszit, majd elhúzódott.

Bosszúsan nyitottam ki a szemem, és néztem fel rá.

– Mi a gond? – kérdezte ártatlan arckifejezéssel.

– Semmi – feleltem oldalra lépve, hogy átbújjak a karja alatt, mire megragadta a derekam, és visszahúzott. Kezébe vette az arcom, és hosszasan megcsókolt... többször is.
Átkaroltam a nyakát, ő pedig a csípőmnél fogva felemelt, mire átkulcsoltam a derekát a lábammal, és ujjaimmal beletúrtam a hajába.

Amikor már nem kaptam levegőt, elhúzódtam tőle, és kinyitottam a szemem.

– Így már jó, Del? – kérdezte mosolyogva.

– Mhm – bólintottam elpirulva, mire adott egy puszit a számra, és óvatosan lerakott a földre.

– Most már felcsukhatod a villanyt – jegyezte meg, mire elnevettem magam, és rácsaptam a kapcsolóra, amitől fénybe borult a szoba.

Noah előttem állt, én pedig vigyorogva a nyakába ugrottam, és átölelve őt hagytam, hogy megpörgessen.

_________________________

Sziasztok! 💞
Elérkeztünk az utolsó előtti rész, remélem, tetszett nektek. Köszönöm, hogy elolvastátok.

következő (utolsó) rész a jövő héten :(

ddorcii <3