Több mint barátság

𝐭𝐡𝐢𝐫𝐭𝐲-𝐟𝐨𝐮𝐫

∘✩ 34 ✩∘

Miután alaposan megtanulmányoztam a kocsit, és kiörömködtem magam fölötte, Noah a kezemet megfogva az autóhoz húzott, és kinyitotta nekem az anyósülés felőli ajtót. Mosolyogva pillantottam fel rá, majd beszálltam a járműbe, ujjaimmal végigsimítva az ülés bőranyagát.

Közben Noah is beült az autóba a kormány mögé, és felém fordult.

– Indulhatunk? – kapcsolta be a biztonsági övet.

– Igen, igen, menjünk – lelkesedtem, mire elnevette magát, és hátranyúlva az ülésre elővett egy McDonald's-os csomagot.

– A vigaszdíjad – nyújtotta felém, mire a szám elé kaptam a kezem.

– Vettél nekem mekit? Te jó ég, Noah – örvendeztem, és felé hajolva adtam egy puszit az arcára, majd a kezéből kivéve a csomagot, belekukkantottam. Sült krumpli, chicken nuggets és egy nagy pohár kóla.

– Ketchup nincs? – húztam el a szám, miközben ő beindította az autót, és kitolatva a kis mellékutcából, a főútra kanyarodott.

– Ott van a legalján – szólt. – Azt feltételezed rólam, hogy nem tudom, a sült krumplit csak ketchuppal tudod megenni? – vonta fel a szemöldökét felém pillantva, mire mosolyogva megráztam a fejem, és mélyebbre túrtam a zacskóban.

– Megvan – emeltem fel a kis zacskót, és azonnal ki is bontottam.

– Ha morzsázol, kiraklak – közölte Noah mosolyogva.

– Nem fogok – nyugtattam meg, egy darab krumplit a ketchupba mártva, majd a számhoz emelve leharaptam a végét.

Az ablakon át kinézve az elsuhanó tájat figyeltem, a lakóházakat, a boltokat, a forgalmat.

– Amúgy, hova megyünk? – eszméltem fel a bambulásból, és Noah felé fordultam.

– A tengerpartra – felelte, egy pillanatra elszakítva a tekintetét az útról és a szemembe nézett.

– Tényleg? De jó – fordultam vissza az ablak felé, és a kólámból szürcsölve egyet bámultam kifelé. – Imádok itt élni – sóhajtottam, a fejemet a tenyerembe hajtva. – Olyan szépek a pálmafák, jajj – jegyeztem meg izgatottan. – Ugye, hogy szépek a pálmafák? – fordultam Noah felé, a beleegyezésére várva.

– Igen, gyönyörűek – helyeselt felém pillantva, óvatos mosollyal az arcán.

– A pálmafák az egyik jó dolog, amiért érdemes Los Angelesben élni – folytattam elgondolkodva.

– És mi a másik? – érdeklődött.

– A naplementék. Olyan gyönyörűek. Egy örökkévalóságig tudnám nézni a naplementéket – feleltem álmodozva. – Olyan szép akkor az ég. Mintha egy művész festette volna, mielőtt elhagyta volna ezt a világot – magyaráztam teljesen a gondolataimban járva.

– A tengerpartra csak olyan húsz perc múlva érünk oda. Megnézhetjük a naplementét – ajánlotta Noah, mire boldogan bólintottam.

– Amúgy, nem zavar, hogy ennyit beszélek ilyen dolgokról? – pillantottam rá óvatosan. Rossz szokásom, úgy érzem, ha valakivel vagyok, nem csak nekem kellene beszélnem, őt is szóhoz kellene juttatnom. Erre mindig megpróbálok figyelni, egyrészt mert érdekel a másik, másrészt pedig, mikor még jóban voltam Ivyvel, én is éreztem hasonlót. Azt, hogy csak ő beszél, és közben leszar, hogy én mit gondolok a dolgokról, vagy hogy nekem van-e mondanivalóm. Ezért érdeklődtem Noah-nál, hogy nem-e zavarja a megállás nélküli pofázásom, miközben őt nem hagyom szóhoz jutni.

– Del – nézett rám egy pillanatra –, dehogy. Soha nem zavart. Nyugodtan beszélj bármiről, amiről akarsz, én kíváncsi vagyok rá és meghallgatom. Szeretem hallgatni a hangodat – közölte őszintén, én pedig annyira meghatódtam a szavain, hogy könnyezni kezdtem. – Del? – pillantott felém aggódva. – Mi a baj?

A fejemet rázva töröltem le a könnyeimet, és elmosolyodtam.

– Semmi, csak jólesett, amit mondtál – vallottam be vadul kalapáló szívvel, Noah pedig újra felém kapva a tekintetét, a combomra rakta a kezét. Elkerekedett szemekkel bámultam magam elé, folyamatosan vigyorogva, és a világért sem szóltam volna rá, hogy vegye el onnan, mert nem zavart. Sőt.

_________________________

Sziasztok! 💞
Itt is lennék egy újabb résszel, remélem, tetszett. Köszönöm, hogy elolvastátok.

Elértük az 1k csillagot, ami hihetetlen! Köszönöm szépen mindenkinek, aki vote-ol a részekre, nagyon hálás vagyok nektek! 😘❤️

következő fejezet a jövő héten :)

ddorcii <3